1956-ra emlékeztek a Kultúrpalotában

Magyarnak lenni, és megmaradni magyarnak

– Azért gyűltünk össze, hogy együtt emlékezzünk az 1956. október 23-i eseményekre, amely a 20. század magyar történelmének egyik legmegrázóbb történése – mondta felvezetőjében Henn János műsorvezető az RMDSZ Maros megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Baloldal platform által szervezett megemlékező ünnepségen.

A rendezvényre október 18-án, pénteken délután 6 órától Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében került sor.

Marosvásárhelyen nagy szükség van a szolidaritásra

A szolidaritást nevezte beszédében 1956 egyik fontos üzenetének Péter Ferenc, az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje. 

Kijelentette: újra és újra meg kell tanulnunk az 1848, az 1956, az 1989 és az 1990-es események tanulságát. „Azt, hogy nekünk egy olyan különleges megyében, mint Maros megye, és egy olyan frontvárosban, mint Marosvásárhely, nincs más utunk, mint szolidárisnak lenni egymással, és összefogni a közös ügy érdekében. A legfontosabb feladat pedig nem más, mint megtartani a megyei tanács elnöki tisztségét, és megnyerni Marosvásárhelyen a polgármester-választást.” Arra buzdított, hogy a korábbi elveszített választások miatt „nem szabad meghátrálni, nem szabad feladni azt a célunkat, hogy Marosvásárhelyt ismét fejlődési pályára állítsuk. (…) Nincs más dolgunk, mint félretenni kishitűségünket, és vállvetve dolgoznunk azért, hogy Marosvásárhelyt visszaadjuk a vásárhelyieknek” – hangsúlyozta Péter Ferenc. 

Legyünk mi azok, akik merünk! 

 Soós Zoltán polgármesterjelölt beszédében hangsúlyozta: Az 1956-os magyar forradalom új utat mutatott az európai államoknak, a szocialista és kapitalista országoknak egyaránt. A leigázott országokban felcsillant egy reménysugár, hogy szembe lehet szállni egy elnyomó rendszerrel, ha van bátorság, akarat és egy közös cél. Leleplezte a szocializmust minden bűnével és embertelenségével. Mint mondta, ma a marosvásárhelyi magyarok és románok ugyanazzal a problémával szembesülnek: „ellopják jelenünket és jövőnket”. Kijelentette: Ma az a feladatunk, hogy leleplezzük mindenki előtt a városunk jövőjét ellehetetlenítő városvezetést. Azt kérte a marosvásárhelyiektől, hogy merjenek változást kérni.

„Jövőre történelmi pillanathoz érkezhet Marosvásárhely. Beírhatjuk magunkat a történelembe, ha közösen, egységesen merünk tenni. (...) Azt kérem önöktől, hogy merjenek hinni, ne engedjük tovább, hogy játsszanak velünk, a városunkkal. (...) Legyünk mi azok, akik merünk! Az a Marosvásárhely, amely mer lenni, élni, tervezni” – zárta beszédét Soós Zoltán polgármesterjelölt.

Marosvásárhely és 1956

„Arra kell törekednünk, hogy városunk ne a belső civakodásról, széthúzásról váljon ismertté, hanem arról, hogy gazdag politikai, társadalmi, kulturális örökségét meg tudja becsülni, őrizni, sőt gazdagítani is” – hívta fel a figyelmet Novák Csaba Zoltán szenátor.

Elmondta, Marosvásárhely is kivette a részét ’56-ból és az azt követő évekből. 

Székelyföldön 1956 és 1965 között 826 személyt állítottak hadbíróság elé, és ítéltek el az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, két zsidó és két cigány volt.

Marosvásárhely véráldozatot is hozott: Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István-Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és Báró Huszár József földbirtokost 1958-ban.

Minden szörnyűség ellenére megmaradt magyarnak

Gráma János volt ’56-os politikai fogoly mindenekelőtt megköszönte Gál Évának, hogy minden évben nagy hozzáértéssel és szeretettel megszervezi az ünnepet, és sok embert gyűjt össze. Mert – mint mondta – magyarnak lenni és megmaradni magyarnak, ebben segítenek az ünnepek, a közös pillanatok. Pénteken arra a mindössze 20 napra kívánt emlékezni és emlékeztetni, „amikor a magyar nép kivívta a szabadságát, amikor az a kis nemzet szembe mert állni az akkori világ legnagyobb birodalmával”. Majd arról beszélt, hogy következett a megtorlás.

„Nálunk nem volt forradalom, de az akkori kommunista vezetés kapott az alkalmon, és megtizedelte a magyarságot. Mindenki gyanús volt, aki szimpatizált a forradalommal, és jó ok volt arra, hogy 10-25 évre bezárja őket. Nemcsak bezárta, hanem kényszermunkára fogta, éheztette, megverte és megalázta őket...” Azzal zárta beszédét, hogy minden szörnyűség ellenére megmaradt magyarnak, és ma is képes lenne bármire a magyar népért.

A rendezvényen fellépett Buta Árpád énekes, aki Erkel Ferenc Bánk bánjából a Hazám, hazám című nagyáriát adta elő, Keresztes Béla, a Bolyai Farkas líceum tanulója Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el, valamint a Napsugár néptáncegyüttes.

A himnuszok eléneklése után a rendezvény fáklyás felvonulással folytatódott a Kultúrpalotától a Vártemplomig, majd koszorúzással ért véget.