2021. október 25., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Uniós projekt a méhnyakrák okozta elhalálozások visszaszorítására

Románia európai viszonylatban második a méhnyakrák előfordulása, valamint a betegség okozta elhalálozások tekintetében, ugyanis az esetek több mint felében előrehaladott stádiumban fedezik fel a rosszindulatú elváltozásokat, akkor, amikor már nem lehet segíteni. Emiatt a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a rendszeres szűrés életmentő lehet, ugyanis ha korai stádiumban fedezik fel, a méhnyakrák gyógyítható. A központi régió hat megyéjében uniós pénzalapokból indítanak egy nagylélegzetű szűrőprogramot, amely során több mint 170 ezer nőt vizsgálnának meg.

Az országban évente mintegy 3300 új esetet fedeznek fel, és több mint 1700 nő veszti életét a betegség következtében. A szakemberek gyakran szembesülnek esetekkel, amikor húszas, harmincas, negyvenes éveikben járó nőknél túl későn fedezik fel a rákos elváltozásokat, és már nem tudnak segíteni. Holott ha a nők rendszeresen elmennek szűrésre, és időben, kezdeti stádiumban felfedezik az elváltozásokat, a méhnyakrák nagy eséllyel gyógyítható.


Dr. Cosmina Uzun



A hat megyét – Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Fehér és Szeben – felölelő központi fejlesztési régióban élő nőket célozza meg az átfogó méhnyakrákszűrő program, amely rövidesen indul, és amire uniós pénzalapokat sikerült lehívnia a Maros Megyei Sürgősségi Kórháznak, partnerségben a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemmel – jelentette be dr. Cosmina Uzun programfelelős pénteken, a Marosszentgyörgyön tartott konferencián. Mint mondta, korábban is volt egy hasonló kezdeményezés, egy szűrőprogram, amely 2012-ben indult, szintén a központi régióban, és több mint ezer háziorvos, nőgyógyász és patológus szakorvos bevonásával minél szélesebb körben próbálták elérni a térségben élő, 25–64 év közötti nőket. Azonban az állami finanszírozás akadozott, nem tudtak elegendő vizsgálatot elvégezni, jelentős eredményeket elérni, így 2018-ban szükségesnek látták új anyagi forrásokat keresni. Az egészségügyi minisztérium és az országos közegészségügyi intézet támogatásával uniós forrásokra pályáztak. 

Dr. Cosmina Uzun rámutatott, a tavaly megnyert projektnek köszönhetően uniós forrásokból 10,5 millió euró áll a rendelkezésükre, a pályázat részeként Marosvásárhelyen egy, az orvosi egyetem által rendelkezésre bocsátott épületben egy korszerű diagnosztikai központot hoznak létre, laboratóriummal együtt. A központban lehetőség lesz mintavételre, a minták laboratóriumi vizsgálatára, illetve azon nők, akiknél elváltozásokat fedeznek fel, további vizsgálatokon vehetnek részt, és szakorvosokhoz irányítják őket. Rendelkezésre áll majd egy gépjárműpark is, amellyel a levett mintákat szállítják, ugyanis a projekt részeként együttműködési szerződést kötnek azokkal az egészségügyi egységekkel, kórházakkal, orvosi rendelőkkel, amelyek eleget tesznek bizonyos feltételeknek. Januártól két év alatt 170 ezer nőnek szeretnének ingyenes szűrővizsgálatot lehetővé tenni.

A hátrányos helyzetű közösségekben élőkre is gondoltak

Egy szűrőprogramnak az a lényege, hogy elérhető legyen minden nő számára, iskolázottságtól, illetve lakhelytől függetlenül. Ám a tapasztalat az, hogy – főként vidéken – vannak negyven-ötven éves nők, akik soha nem jártak nőgyógyásznál, nem vettek részt szűrővizsgálaton. Vagy azért, mert nincsenek tudatában annak, hogy ez mennyire fontos, vagy pedig félreeső településen élnek, és nem hajlandók elmenni a legközelebbi rendelőig, ahol adott a lehetőség a mintavételre.

Ezért a projekt célcsoportját képező 170 ezer nőnek egy része a hátrányos helyzetű közösségekből kerül majd ki, rendelkezésre áll egy kisbuszban kialakított, vizsgálóasztallal, hordozható számítógéppel, a mintavételhez szükséges fogyóanyagokkal felszerelt központ, ami alkalmas arra, hogy a félreeső településeken élőkhöz is eljussanak.





Az esetek több mint felében előrehaladott stádiumban fedezik fel a betegséget

A konferencián dr. Septimiu Toader Voidazan professzor, az orvosi egyetem szakembere elmondta, Románia  a második helyen van európai viszonylatban, Montenegró után, a méhnyakrák előfordulási és elhalálozási arányának tekintetében. A helyzet paradoxona pedig, hogy ez egy olyan ráktípus, ami könnyen megelőzhető, hiszen létezik védőoltás a méhnyakrákot okozó humánpapilloma-vírus ellen, ugyanakkor rendelkezésre áll egy egyszerű, de hatékony szűrővizsgálat, amellyel időben kiszűrhető. Ám a romániai nők nagy része nem rendelkezik megfelelő információkkal arra vonatkozóan, hogy miként alakul ki ez a ráktípus, hogyan terjed az ezt okozó vírus, illetve miként zajlik a szűrővizsgálat. Ezért van nagy jelentősége a tájékoztatásnak, annak, hogy felhívják a nők figyelmét a szűrés jelentőségére. 

Dr. Cotoi Ovidiu professzor, az egyetem dékánja, patológus szakorvos rámutatott, már fiatal rezidensként megdöbbentő volt számára látni, hogy Romániában, de Marosvásárhelyen is mennyire előrehaladott, harmadik, negyedik stádiumban fedezik fel a rákos megbetegedéseket, amikor már gyakoriak az áttétek, és az elhalálozás esélye magas. Nagyon szomorú látni, ahogyan húszas, harmincas, negyvenes éveikben járó nők életüket vesztik méhnyakrákban, holott egy egyszerű vizsgálattal elkerülhető lenne, hogy két-három éves gyerekek emiatt édesanya nélkül maradjanak.

Dr. Szabó Béla professzor, a Maros Megyei Sürgősségi Kórház szülészeti-nőgyógyászati klinikájának vezetője szintén a tájékoztatás, az információ nőkhöz való eljuttatásának fontosságáról beszélt, hiszen ennek hiányában egy szűrőprogram nem lehet sikeres. A szülész-nőgyógyász szakember felelevenítette azt, amikor a 80-as évek végén elküldték a marosvásárhelyi konfekciógyárba, hogy méhnyakrákszűrést végezzen az ott dolgozó nőknél. 

Azonban a kezdeményezés kudarcba fulladt, mert szinte senki nem jelent meg a kijelölt időpontban, legtöbben betegszabadságot vettek ki, amikorra be voltak ütemezve, ugyanis különféle álhírek terjedtek arról, hogy miért is van ő ott tulajdonképpen, és olyan mértékű volt a bizalmatlanság, hogy nem jelentek meg a vizsgálaton. Ezért a professzor úgy véli, ahhoz, hogy bármely szűrőprogram jól működjön, szükség van a jó szervezés és finanszírozás mellett a tájékoztatásra is, arra, hogy a nőkhöz eljussanak az információk, és megértsék, hogy a rendszeres szűrővizsgálat megmentheti az életüket.

Miközben a nyugati országokban négy, méhnyakrákkal diagnosztizált nőből egy veszti életét, Romániában az érintettek ötven-hatvan százaléka elveszti a harcot a betegséggel szemben, mert azt nem fedezik fel a kezdeti stádiumban, amikor még lehet rajtuk segíteni – hívta fel a figyelmet az aggasztó arányokra dr. Szabó Béla professzor.

Az egészségügyi minisztérium államtitkára, dr. Vass Levente online kapcsolódott be a konferenciába, ő is az egészségügyi szűrővizsgálatok jelentőségére hívta fel a figyelmet.