100 év – 100 novella – 100 grafika
2012-12-14 15:25:40
- Rózsa Mária
Kezemben tartva nehéz az album, helyesebben súlyos. De gyönyörű. Száz kortárs grafikust hívott meg az ARCUS kiadó, hogy Örkény sajátos írásművészetének 100 darabját, 100 egyperces novellát illusztráljanak az író születésének 100. évfordulójára, egy díszkiadású album megjelentetésére.
Kezemben tartva nehéz az album, helyesebben súlyos. De gyönyörű. Száz kortárs grafikust hívott meg az ARCUS kiadó, hogy Örkény sajátos írásművészetének 100 darabját, 100 egyperces novellát illusztráljanak az író születésének 100. évfordulójára, egy díszkiadású album megjelentetésére. Az idei év is Örkény-év az irodalomban, egész évi program készült színpadi művei újrabemutatására, megemlékezésekre. Ilyen megemlékezés ez az album csodás kivitelezésével, parafa berakásos fedőlapjával, összesen 600 példányban, Sándor György, a jó barát és jól ismert „humoralista” előszavával.
Rövid, csattanós vagy hihetetlenül abszurd történetek – az író jelenléte és meghökkentő megállapításai, íme, az egypercesek, amelyeket egy pillanat alatt, de sokszor jó ideig elgondolkodva sikerül megfejtenünk.
A tanulókat kérdezi a tanár, vajon miért nevezte az író egyperceseknek ezeket az írásokat? Kézenfekvő a felelet: – Mert egy perc alatt lehet előadni őket. A „beavató színház” interaktív műsorán kiderült, hogy nem ez a lényegük, de azt megértették a tizenévesek, hogy egy villanásnyi idő a körülöttünk levő világból, amit az író meglepő hatással, szenvtelen iróniával, meghökkentő tárgyilagossággal, személyekkel, történésekkel, párbeszédekkel betölt, ez Örkény sajátos művészete, és ezekből a villanásnyi élményekből születtek a nagyszabású művek, az emlékezetes szereplők.
A száz grafikusművész, a legkülönbözőbb technikák és ábrázolások mestere, amint Sándor György mondja,
„hozzárajzolt” a novellákhoz a mondanivaló ihletésében és alkotott egy másik egyperces ábrázolást, amivel hozzáadott az író villanásnyi gondolatához egy-egy alakot, egy-egy különös formát, vonalat vagy szürrealista látomást, akár figurális képet. Hadd lássuk tehát, mondhatja az olvasó, miképpen ábrázol egy ilyen novellát az általam ismert grafikus, és keresni kezdi a nevét a százból, hogy kíváncsian először azt nézze meg. Melyik egypercest választotta illusztrálni például Gyulai Liviusz? – Ez a XLVIII. hosszú című egyperces, amely kiválóan előadható, rövid színpadi mű, ahogy azt ad hoc előadásban a tizenéves kisdiákok is rögtönözve előadták: Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást. De előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem – eddig a cím. Tudjuk persze, hogy sokszor az érthető is érthetetlen. A grafikus azt ábrázolja: hogyha a feleket egy kisablak választja el, értekezzenek bár érthető nyelven, akár filozófusok emlegetésével, az, aki kívül áll, a kisablak előtt, hiába kér, hiába magyaráz, a belül levő a legegyszerűbb kérést sem hajlandó megérteni.
Damó István illusztrációját keresve a XXV.-et találtam, Az öltözőben címűt. Ez is egyike a jól ismert egyperceseknek. Az idegenbe szakadt hazánkfiától, a híressé vált tenoristától kérdezik itthon maradt szülők, hogy s miként van gyermekük, unokájuk ott az idegenben. A nyelvi kifejezésmód szegényessé, már-már groteszkké válik annak a száján, aki elment, akart is felejteni, végül kénytelen elszakadni anyanyelvétől, amit már nincs kivel beszélnie. Ezzel szembesül, amikor egyetlen jelző ismétlése a válasza minden kérdésre, amit honfitársai feltesznek neki.
Az illusztrátor a kérdezőket szemből, a válaszolót, aki elfelejtett magyarul, hátból ábrázolja, és a szavak helytelen szórendben, az egyetlen jelző pedig ismételve röpköd körülöttük. A grafikus a kínzó realitást láttatja, érzékelteti.
Az olvasó így pásztázhatja végig ezt a sokatmondó, sokat láttató albumot, és minden alkalommal remek dolgokra bukkan, az egypercesek kétpercesekké válnak az album címe szerint, mert a novellák villanásnyi idejére rájátszottak a rajzolók, elénk hozták valóságként a groteszk, a humoros vagy az abszurd mondanivalót. Tiszteletük jeléül Örkény előtt, megértve és megértetve a képzőművészet nyelvén is az egypercesek lényegét.
Albumot egyébként nehéz bemutatni, itt pedig száz novelláról és száz képzőművész alkotásáról van szó, amelyek nem egyszerűen illusztrációk, hanem olykor a fejtetőre állt világot kell bemutatniuk. Mindenképpen egyéni víziók, egyéni megközelítések. Mintha mondanák: fejtsük meg Örkényt, találjuk meg benne az örök érvényűt, a humoros világlátást, a jóízű nevetésre ingerlést!
Mindazok, akik már nem is egyszer, hanem többször látták a nagy műveket, a Tótékat, a Macskajátékot, akik olvasták a Rózsakiállítást, újabb találkozónak tekinthetik az íróval ezt az albumot.
Örkény és a beavató színház
Egy kiváló színművész, színigazgató munkája kisdiákok elé „beavató színházként” viszi az egyperceseket. Quintus Konrád beavató színházát érdemes megismerni és megtekinteni. Interaktív módon tizenévesekkel vagy nagyobb diákokkal, akár magyar tanárokkal is az író tehetségéhez méltón ismerteti meg Örkény egyperceseit. Így találnak rá a jövő olvasói vagy akár jövendő írói egy különös műfajra, játékkal közelítik meg, hogy jobban megértsék. Izgalmas, találékony beavatási mód egy író remekműveinek, avagy különleges műfaj- és stílusteremtő példázatainak megértésére. Láttam és meggyőzött.
Két jónak tartott iskola három osztályának részvételével a főváros második kerületében a diákok értőnek, aktív résztvevőnek bizonyultak. Jól vizsgáznak majd Örkényből, az egypercesekből, a groteszkből. És ezáltal teremtőnek mutatkozott az Örkény-év diákoknak szánt programja, rálátással arra, hogy mennyi szenvedés, mennyi jóakarat, nagyvonalú emberség van egy írói életrajzban, mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy a vegyésznek indult Örkény, majd a háborúba behívott fiatal zászlós megalázottként, munkaszolgálatosként induljon a frontra, a harctér és a fogság minden nyomorát átélje.
Ide kívánkoznak az író sorai a budai pasaréti házán levő emléktábláról:
„E kor nekünk szülőnk és megölőnk.
Tőle kaptuk, mint útravalót,
Hogy lehessünk hősök, gyilkosok,
Egy időben, egy helyütt és egy személyben.
Ki merre fordul, aszerint.”
Az író semmit sem rejteget a saját vágyaiból és eszméléséből. Higgyük el neki: „Az ember, ha mégoly biztosan áll is a lábán, mihelyt egyet lép, reszkírozza a hasra esést”.
