2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az Adó- és Pénzügyi Hivatal felügyelői

Az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) elnöke közölte, hogy rekordmennyiségű, 10.260 kg, azaz 57 doboznyi nyers dohányt foglaltak le, amit egy jászvásári cég indonéziai importként tüntetett fel az iratokban. 

– A csalás elleni felügyelők illegális dohánykereskedelemre irányuló fokozott figyelme eredményesnek bizonyult. Életbevágóan fontos, hogy felvegyük a harcot az adócsalással és a javak illegális kereskedelmével, s ezt a harcot egyre inkább fokozni fogjuk. Az állampolgároknak tudniuk kell, hogy az ANAF a tisztességes adófizetők megbízható partnere, ugyanakkor megtesz mindent annak érdekében, hogy felderítse azok kilétét, akik próbálják megkerülni a törvényes utat. 

Úgy tartom, hogy a kereskedelmi tevékenységekkel járó adók és illetékek befizetése nem csupán pénzügyi felelősség, hanem társadalmi is, hiszen az adó biztosítja az állam működéséhez szükséges forrásokat, melynek végső haszonélvezői maguk az állampolgárok – nyilatkozta Lucian Ovidiu Heiuş, az ANAF elnöke.

Sajátos adókockázati elemzés nyomán az sikkasztás elleni felügyelők azonosították a céget, és követték a dohányszállítmányt Románia területén. Mivel hiányoztak az exportként feltüntetett szállítmány vagy a gazdasági közösségen belüli termékértékesítés törvényes dokumentumai, elrendelték 4,92 millió lej kifizetését, ami a teljes szállítmány jövedéki adója. Annak érdekében, hogy az állami költségvetéssel szembeni kötelezettség behajtható legyen, az Adó- és Pénzügyi Hivatal felügyelői elrendelték a cég javainak lefoglalását és a bankszámláinak zárolását.

A nagy adókockázatú szállítmányok követésével és a 10,26 tonna dohány elkobzásával az ANAF Adócsalás Elleni Főigazgatóságának felügyelői megelőzték az állami költségvetés körülbelül 9,83 millió lejjel való károsítását. Ha a dohányból cigarettát állítottak volna elő, s ezt a romániai feketepiacon értékesítették volna, az állam ennyi jövedéki adót és hozzáadottérték-adót nem hajthatott volna be. 

Ott, ahol illegális dohányforgalmat tapasztalnak, az Adócsalás Elleni Főigazgatóság felügyelői fokozott figyelemmel követik és elemzik az áruimportot és a szállítmányokat. Év elejétől több mint 50 tonna feldolgozatlan dohányt koboztak el, mert a szállítmányoknak nem voltak a szállításhoz, feldolgozáshoz vagy árusításhoz szükséges kísérőiratai. Ezekben az esetekben is adóbehajtási határozatot bocsátottak ki, összesen 22,85 millió lej értékben, amit jövedéki adóként kell befizetni az állami költségvetésbe. 

Az ANAF sajtóirodája