„Vállaltam: kiállok a kirakatba”

• 2014-03-24 16:20:01

Miért ír egy elmegyógyász önéletrajzi művet, mit szól hozzá a család, és mit szeretne elérni ezzel a könyvével? – néhány kérdés, amelyről a szerzővel beszélgettünk.

Miért ír egy elmegyógyász önéletrajzi művet, mit szól hozzá a család, és mit szeretne elérni ezzel a könyvével? – néhány kérdés, amelyről a szerzővel beszélgettünk.

– Köztudott, hogy vonzódik az irodalom, a jó könyvek iránt – mégis hogyan jutott eszébe, hogy önéletrajzi könyvet írjon?

– Hát mert azt mondják, mindenki élete egy regény. Én meg arra gondoltam, hogy megnézem: ha összeteszem az életem kockáit, kijön-e belőlük egy életregény? A kockákat összeillesztettem, aztán hogy lett-e belőlük regény, vagy nem, azt majd az olvasók döntik el. A feleségem zakatolt is, hogy miért kell ez nekem, de azt mondtam, hogy ha egyébért nem, hát azért, hogy a gyermekeknek és az unokáknak legyen meg, hogy lássák, mi minden történt az öregapjuk életében, milyen kátyúkba lépett, és milyen veszélyeket érdemes nekik elkerülniük. Így kezdtem el írni, majd írtam, és még írtam hozzá, és végül kikerekedett.

– Úgy gondolom, az önéletrajzírók valamilyen szempontok szerint válogatnak az életeseményeikből, minden apró mozzanata egy emberi életnek nyilvánvalóan nem fér bele egy kötetbe. Ön milyen kritériumok szerint válogatott?

– Nem válogattam, nem rostáltam bizonyos kritériumok alapján, azaz nem volt olyan, hogy ezt vagy azt nem írok le, mert esetleg rossz fényt vetne rám, lejárató lenne. Nem. A könyvben villanások vannak – ezért lett a címe Életvillanások –, de nemcsak humorosak, hanem azok is, amelyek olyan élethelyzeteimről szólnak, amikor bizony öngyilkossági gondolatok is kísértettek, és azok is, amelyek tanulságul szolgálhatnak akár az olvasónak is. Nehogy azt higgyék, hogy az orvos, az elmegyógyász egy dobogón, talapzaton álló valaki, akire úgy kell felnézni. Ez nem igaz. Esendő emberek vagyunk, mint bári más, a magunk gondjaival, reményeivel, álmaival, csalódásaival. Talán azért is jó elolvasni az önéletrajzi könyveket, hogy lássuk, mások hogyan veszik azokat a kanyarokat, amelyeken én esetleg kisiklom és fának ütközöm.

– Aki elolvassa ezt a könyvet, milyen Veress Alberttel ismerkedik meg?

– Azt hiszem, azt fogja látni, amit én látok magamról: botlásoktól sem mentes, de alapjában véve egy humoros, optimista, mindig felállni tudó ember alakja kellene kirajzolódjon a könyv lapjain.

– Önéletrajzot írni egy kicsit azt is jelenti, hogy az ember közszemlére bocsátja magát. Könyve ilyen vonzatától nem tart?

– Ezzel ijesztgetett a feleségem és a gyermekeim is. Azt kérdezték, hogy ezt csak két-három példányban szeretném-e kiadni, vagy pedig szélesebb közönségnek szánom, netán könyvüzletbe is be akarom-e tenni? Azt mondtam, én felvállalom magam – hiszen egész életemben felvállaltam magam. Kiállok a kirakatba. Fogam közé vettem a szívem, és azt mondtam, ez vagyok. Ha valaki másnak ismert, és rossz vagy jó értelemben csalódik, az az ő dolga, én ezt vállaltam.

– Miért írt most önéletrajzot? Összegez, lezár valamit, ezért készült el ez a könyv?

– Van nekem egy kis házikóm Gyimesben, fent a Bodor-vészben. Az a hely nagyon megtetszett, azt mondtam, olyan itt, mintha az Isten lábánál lennék, és látom az egész világot. Én úgy érzem, most fent vagyok az életem delelőjén: 66 éves vagyok, vissza tudok tekinteni az eddigi életemre. Lehet, hogy a lefelé vezető íven is lesz megírnivaló, az egy második kötetnek lehet majd az anyaga, de amit az ember megvalósít az életben, azt 66 év alatt megteszi. Ami ezután jön, talán nem lesz annyira közérdeklődésre számot tartó. Úgy is fejezem be a könyvem, hogy felét megéltem és megírom. A másik feléről pedig… ha még élek 66 évet, és lesz még erőm, akkor lehet, hogy azt is megírom. Kérdezték már azt is, hogy miért sietek, miért akarom ezt most rögtön be is fejezni. Azt mondtam, azért, mert ez így már egy kerek egész.

A könyv megvásárolható a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban, a Rózsák tere 57. szám alatt.

Forró-Erős Gyöngyi