„Urizálás, majomkodás”
2011-09-20 15:16:30
- Joó Kristóf
Egy Olvasónk megkérdezte: nem gondolom-e, hogy „urizálás vagy majomkodás” – mondta ő, árnyalt stilisztikumról tanúskodva –, amikor azt mondjuk: igyék, játsszék, kapaszkodjék – ahelyett, hogy igyon, játsszon, kapaszkodjon.
Egy Olvasónk megkérdezte: nem gondolom-e, hogy „urizálás vagy majomkodás” – mondta ő, árnyalt stilisztikumról tanúskodva –, amikor azt mondjuk: igyék, játsszék, kapaszkodjék – ahelyett, hogy igyon, játsszon, kapaszkodjon.
Mivel ez számára „problémás” kérdés volt, feltételezem: mások is lehetnek, akiknek az. Hadd mondjam el tehát a válaszomat, hangsúlyozva: e válaszban személyes állásfoglalás is van, nem pusztán a normatívra való rámutatás.
A nyelvhelyesség mai normája szerint tudniillik az ikes igék egyes szám harmadik személyben (vagy második személy magázó formában), felszólító módban -ék személyragot kapnak. Ami miatt Olvasónk avatag modoroskodásnak érzi a -ékezést, annak oka kettős: 1) a normakövető raghasználatot ma tényleg sokkal kevésbé következetesen tapasztalhatjuk, mint „régen”, és rendszerint olyanok részéről, akik érezhetően hagyományőrzőbbek vagy nyelvtudatosabbak az átlagosnál. Ezért az -ék archaikusnak hat. 2) Az ikes igéket általában körüllengő bizonytalanság – egy nagy nyelvtörténeti változásfolyamat tünete – már az alapot teszi ingataggá a raghasználatban, hiszen ma jó néhány olyan igénk van, amely az iktelenség és ikesség között „téblábol”, s majd az idő meghozza a döntést. (Persze az iktelenség javára!)
Ami a magam személyes válaszát illeti: az -ék feltételes módú személyrag használata annyira ajánlható, amennyire a normativitást tiszteletben tartó „raghasználó” a kétségtelenül fennforgó „urizálás vagy majomkodás” vádját tudatosan vállalni akarja. Igaza van Olvasónknak abban, hogy az igyék, játsszék, kapaszkodjék ma feltétlenül egyféle elkülönüléssel jár: a helyesen beszélők kasztjához való tartozás arisztokratizmusával. Aki ezt nem veszi tudomásul, az nemigen látja tisztán, hogy helyesen cselekedni – márpedig olykor a nyelvhelyesség vállalása is cselekvés! – egyfajta kisebbséghez csatlakozással is egyenértékű lehet (a kisebbséghez tartozásban pediglen a mi többségünknek van némi gyakorlata). Ugyanakkor nem törnék lándzsát a „megátalkodott helyeskedés” mellett sem. Ahogy a szélsőséges puristák ma is izzadságszagot árasztanak, miközben minden idegen szót kerülni akarnak (nyelvi „szélsőjobb”), ugyanúgy mulatságosan hatna, ha kínosan ügyelnénk minden (nyilvánvaló) ikes ige egyes-harmadik-felszólító -ék-jének betartására.
„Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék” – az újtestamentumi intelmet még ma is -ék-kel használják (ki tudja, száz év múlva hogy lesz?!) De ha köznyelvi példát gondolunk el, a „dolog” már nem ilyen kézenfekvő: „Jöjjön haza idejében, hogy a családdal együtt egyék!” – ebben már keresettség van, nem is tudom, hányan mondanák így.
És ki tudja, hány kisgyerek közös fohásza még egy utolsó őszi kirándulás előtt, hogy „csak holnap ne essék”?! Szerintem egyáltalán nincs ilyen gyerek.
