„Tudni valamit az életről”
2014-12-23 14:13:22
- Nagy Székely Ildikó
A 80. évéhez közeledő Szőcs Dezső azok közé az olvasóink közé tartozik, akiknek hétköz- és ünnepnapjait a kezdetektől végigkísérte az újság.
A 80. évéhez közeledő Szőcs Dezső azok közé az olvasóink közé tartozik, akiknek hétköz- és ünnepnapjait a kezdetektől végigkísérte az újság. Múlt héten egy személyes problémával telefonált be szerkesztőségünkbe – ahol egyébként visszatérő vendégnek számít –, azt mondta, meg szeretné osztani velünk életének kevésbé szerencsés fordulatait, hátha azáltal, ha nyilvánosságra hozza, rendeződik valamilyen formában a helyzet. Történetére egy későbbi lapszámban térünk vissza, most Dezső bácsi és az újság kapcsolatát körvonalazzuk.
– A szüleim is járattak valamilyen lapot még a magyar világban, amikor facipős gyermek voltam. Anyám, igaz, nem tudott írni-olvasni, de apám mindig átböngészte az újdonságokat – idézte fel a távoli időket a szépkorú férfi, akit Hídvég utcai otthonában kerestünk fel. – Ami engem illet, én mindig is azt szerettem, hogy tudjak valamit az életről, azért fizettem elő a Maros megyei napilapra – tette hozzá, majd azt is elárulta, hogy feleségével, Lujzával zsákokban őrzik az évtizedek során felgyűlt Vörös Zászló- és Népújság-számokat.
Szőcs Dezső régi szokásához híven most is a címlapon beharangozott cikkeket olvassa el először, leginkább a gazdasági hírek és a sportrovat érdekli.
– Annak idején én is rúgtam a bőrt eleget, kosaraztam és az ökölvívást is kipróbáltam. A tévében is mindig követem a sportközvetítéseket, az éjjel fél 3-ig néztem a bokszmeccset – mondta, miközben Lujza néni porceláncsészében kávét tett elénk.
– Volt-e olyan újságíró a régi időkben, akinek a nevét mindig kereste a lapban, hogy elsőként az ő cikkeit olvassa el? – tudakoltuk.
– Sajnos, mostanában már hadilábon állok a nevekkel, nem forog úgy az eszem, mint régen. Sok munkatárs írásait kedveltem, de a régi csapatból egyetlen személyes ismerősöm volt, Szász Károly, a fényképész. Ő gyerekkori barátom, egy utcában nőttünk fel.
Később arról mesélt, hogy az Imatex dolgozójaként hogyan élte meg az 1989-es decemberi eseményeket.
– A forradalom kitörésekor éppen az üzemben voltam. A feleségem is ott dolgozott, ő akkor gyorsan hazament. Emlékszem, egyszer elkiáltottam magam, hogy „le Ceauşescuval”, aztán iszkoltam is el a tömegben.
Szőcs Dezsőnek 1991-ben szürkehályog keletkezett a jobb szemén, megműtötték, de valószínűleg műhiba történt a beavatkozás során. Azóta is csak fél szemmel lát, az apró betűs újságcikkeket nem tudja elolvasni. A vezércikkről azonban nem mond le, és ha egy cikk címe felkelti a figyelmét, az első betűtől az utolsóig „végigverekszi” magát a szövegen. A rejtvényeket is kedveli, de azokkal már nem próbálkozik. Ottjártunkkor ott várakozott a friss újság a konyhaasztalon, aznap még nem járt a kezében, magyarázta, közben a címek között cikázott a tekintete. Fiatalos lendülettel vetette bele magát egy-egy cikkbe, aztán visszazökkent vendéglátói szerepébe. Több évtizedes hűségét, kitartását ez alkalommal köszönjük meg neki, és minden, lapunkat az idő forgásától függetlenül otthonába váró olvasónak.
