2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A dicsőszentmártoni művelődési házban író-olvasó találkozón mutatták be a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör antológiáját. Az antológia válogatója, Bölöni Domokos beszélt a körről és a gyűjtemény tartalmáról, majd a város költőjeként ismert Hadnagy József munkásságát méltatta.


A dicsőszentmártoni művelődési házban író-olvasó találkozón mutatták be a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör antológiáját. Az antológia válogatója, Bölöni Domokos beszélt a körről és a gyűjtemény tartalmáról, majd a város költőjeként ismert Hadnagy József munkásságát méltatta. Az előtérben nyílt fotókiállítás képei Kós Károly munkásságából nyújtanak ízelítőt.

A vendégeket Szabó Albert kerületi RMDSZ-elnök üdvözölte, kiemelve a hasonló összejövetelek léleképítő erejét. Bölöni Domokos író, szerkesztő, a Népújság munkatársa, irodalmi körök szervezője és éltetője az est méltó felvezetéseként arra kérte az egybegyűlteket, hogy a gyász napján, november negyedikén, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai emlékének adózzanak lélekben egyperces csenddel.

A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet, Az eltérített felvonó című antológia egy híján harminc szerzőt vonultat fel, amire alig találni példát az erdélyi magyar könyvkiadásban. Bölöni az esten részt vevő diákokat írásra buzdította, és ízes humorával derítette jókedvre a jelenlévőket.

Hadnagy Józsefet magáénak tudja a város. Legutóbbi, Labirintus című könyve mintegy foglalata eddigi útjának: a versciklusok tartalmazzák mindazokat a kérdéseket, amelyekre választ keres a költő. Ezek a gyökerekkel, a múlttal, a léttel függenek össze, de föllelhető bennük a kultúra, közélet, a politika, a mindennapi gondok számos, a ma emberét intenzíven foglalkoztató problémája is. Hadnagy József azokat a verseit válogatta erre az alkalomra, amelyek a hallgatóság érzés- és gondolatvilágához is közel állnak. Különösen a Dicső-sugarak címűt jutalmazta nagy tapssal a hallgatóság. Felismerték a benne rejlő valóságtartalmat: a karbidkáros kombinátot mint az egykori Dicső „dicsőségét”, a tájvánt, a gyermekkor csatáit a cigánysor közelében, a kórház előtti gesztenyesort, a fűzfapartos Küküllőt, az üveggyár környékét… Érezték a jogos aggodalmat is, ami a hazalátogatót fogja el, amikor „emberek a nyelvi dűlőn keveredve, s külön-külön” várják a derengő Dicső napját a „sárból jósolt” jövőkép előtt.

Tóth Pál kispesti építészmérnököt Gagyi Zoltán tanár, az ALKISZ elnöke mutatta be. A fotók készítője Kós Károly épített örökségének felkutatásán, képi megörökítésén munkálkodik. Arra a kérdésre, hogy járt-e valaha Kós Károly Dicsőszentmártonban, egyértelmű választ egyelőre nem sikerült találni, ám a városban általa tervezett, 1910-es évekbeli épületek közül fennmaradt az elemi iskola, igazgatói lakás és óvoda.

Tóth Pál a budapesti Wekerle-telepen került kapcsolatba Kós Károly munkásságával, mert a tisztviselőtelep főterét – mely város a városban –, teljes egészében Kós Károly tervezte. Erdélyt barátai révén ismerte meg, és a nagy előd iránti tisztelet késztette arra, hogy felkutassa és megörökítse az általa tervezett épületeket.

Ha történetesen nem költözik a Wekerle-telepre, akkor is foglalkozott volna Kós Károly épített örökségével? – kérdeztük.

– Valószínűleg nem született volna meg ennek a tervnek az ötlete, ám a nagy építészek iránt mindig is érdeklődtem, tehát bizonyosan foglalkoztam volna, de nem ilyen behatóan. Én is terveztem házakat, de ilyen szépeket sosem. Ugyanakkor sok a közös vonás bennünk: Kós Károly szerette a természetet, lovaglást, mezőgazdaságot, hasonlóképpen én is. Bárhová mentem kis hazámban, Kós-épületekbe botlottam, a Wekerle-teleptől a budapesti állatkerti pavilonokig kézjegye mindenütt fellelhető. Amikor viszont elkezdtem Erdélybe járni, rájöttem, hogy munkásságának nyolcvan százaléka itt található.

A könyvek dedikálásával záruló élményteli est a dicsőszentmártoni magyarságot talán némiképp kárpótolni tudta a hétköznapok megpróbáltatásaiért. A hűvösbe hajló estén a Kökényes néptánccsoport fiataljainak küküllőmenti forgatósát, vidámságát kaptuk útravalóul. Szabó Albert köszönő szavai visszatérő gondolatként visszhangoztak a személygépkocsi meleget árasztó légterében: „Kellenek nekünk az ilyen esték. Hogy együtt legyünk és érezzük: magyarságunkat bátran vállalhatjuk, büszkék lehetünk rá… Senki el nem hiszi nekünk, hogy mi itt, Dicsőben, mennyire szórványban érezzük magunkat. Ennek ellenére összetartunk és próbáljuk pótolni a pótolhatatlant.”