2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Oroszország nyitott marad a világ felé”

  • 2014-12-04 16:49:55

  • MTI

Oroszország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal – közölte Vlagyimir Putyin hagyományos évértékelő, feladatkijelölő beszédében csütörtökön Moszkvában.

Oroszország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal – közölte Vlagyimir Putyin hagyományos évértékelő, feladatkijelölő beszédében csütörtökön Moszkvában.

Az orosz elnök azt mondta, hogy országa „nyitott marad a világ felé, az együttműködés, a külföldi befektetések, közös tervek megvalósítása számára”.

Kijelentette ugyanakkor, hogy szerinte a – Kreml Ukrajna-politikája miatt Oroszországgal szemben hatályba léptetett – külföldi szankcióknak nincs közük az általa „ukrán tavasznak” nevezett kijevi hatalomváltáshoz. Azt mondta: „Ha az nem lett volna, valamit kitaláltak volna arra, hogy feltartóztassák a növekvő orosz gazdaság lehetőségeit”.

Vlagyimir Putyin szerint a külföldi korlátozások, szankciók és a belső problémák ellenszere Oroszországban a gazdasági, társadalmi fejlődés, a civil kezdeményezések szabadsága.

Szakértők korábban felhívták a figyelmet arra, hogy Putyin büntetlenséget ígért a hazatérő orosz tőkének, és kemény fellépést helyezett kilátásba a devizapiaci manipulációkkal szemben. Hivatalos adatok szerint az idén 100 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki Oroszországból.

Az orosz államfő a hatalom által megbénított civil – nem kormányzati – szervezeteknek is (NGO) üzent. Putyin az általa „szociális irányultságúnak” nevezett NGO-knak ígért támogatást, és ezt az általa alapított Összoroszországi Népfrontra bízta.

Az úgynevezett ügynöktörvény több jogvédő szervezet működését nehezítette meg Oroszországban az utóbbi egy évben.

Putyin azonban nem a gazdasági kérdésekkel, hanem a Krím félsziget Ukrajnától Oroszországhoz csatolásával kezdte beszédét. Amit mondott, először hangzott el orosz politikai vezetőtől. Közölte, hogy a Krím hatalmas civilizációs és szakrális jelentőséggel bír Oroszország számára. Ugyanúgy, mint a jeruzsálemi Templomhegy a zsidóságnak és a muzulmán vallás híveinek – mondta. Az orosz elnök ezt azzal magyarázta, hogy Vlagyimir herceg, későbbi kijevi nagyfejedelem a Krímben lévő Herszonban, a jelenlegi Szevasztopol melletti bizánci településen keresztelkedett meg, majd ő térítette keresztény hitre a Kijevi Ruszt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató