Nemcsak hazai, budapesti és ausztriai megrendelői is vannak a kovácsoltvas kerítéseket, lépcsőt, korlátot, erkélyt és az igényeknek megfelelően sok minden egyebet készítő, szent-miklósi születésű Pethő Sándornak, aki öccsével, Lászlóval 8 évvel ezelőtt indította vállalkozását. A fémmegmunkálásban remekelő testvérpár híre Németországba is eljutott.
Milyen út vezetett idáig a 450 lejes, szinte ócskavasnak számító első munkagép megvásárlásától? – erről beszélgettünk Sándorék tágas, nagyrészt saját kezűleg kialakított otthonában.
– Gyermekkoromban édesapám a bádogosmesterségre tanítgatott, mindig el is kísértem az építőtelepekre. Marosvásárhelyen, az Elektromaros középiskolában fémforgácsolói szakot végeztem, ebben a képzésben a miénk volt az utolsó évfolyam. A szakma kihalás előtt áll, öt év múlva „fehér holló” lesz, de már most nehéz szakembert találni. Nálunk is többnyire idősebb emberek dolgoznak, a legfiatalabb alkalmazottunk 50 év fölötti.
– Hogy született meg a cégalapítás gondolata?
– 2003-ban Ausztriában egy továbbképzésen vettem részt, ott sajátítottam el a mesterség csínját-bínját. A képzés lejártával lehetőségem lett volna az ottmaradásra, ötéves szerződést ajánlottak fel nekem. Kaptam volna bérlakást, bérautót, bérbarátokat..., az igazi életem viszont itthon várt. Hazatértem, és az öcsémmel nekikezdtünk a cégalapításnak. A házunk istállóját alakítottuk át műhellyé. Még nem készült el egészen a műhely, amikor már dolgoztunk. Hegesztőt, fúrót kértünk kölcsön, aztán a munkából származó jövedelemből saját szerszámokat vásároltunk. Egy évig ketten az öcsémmel dolgoztunk, és édesapánk is besegített – inoxkorlátokat és kovácsoltvas kerítést készítettünk –, majd 2009-ben hazacsábítottam Olaszországból egy esztergályos barátomat, aki sajnos, már nincs közöttünk. Jelenleg öt alkalmazottunk van – egyikük falubeli, a többiek vásárhelyiek –, de további munkaerőre lenne még szükségünk, egy esztergályost, egy lakatost és egy maróst is keresünk. Kezdetben főleg magánszemélyeknek dolgoztunk, de 2008–2009-ben a gazdasági helyzet úgy kívánta, hogy inkább a cégek felé irányuljunk. Jelenleg a megrendelőinknek mindössze 5 százaléka magánszemély.
– Hogyan sikerült terjeszkedni a piacon?
– Munka munkát hozott. A cég indításakor az öcsémmel meghatároztunk pár alapelvet, és az első az volt, hogy akkor is minőségi munkát végzünk, ha ez ráfizetéssel jár. Eleinte a környékbeliek kerestek meg, és az igények főleg lépcsőkre vonatkoztak, volt olyan tél, amikor 11-12 lépcsőt is készítettünk. Előfordult, hogy a helyszínen kellett kidolgoznunk egy egyedi technikát ahhoz, hogy a kérésnek eleget tehessünk, egy dicsői cég székhelyén is így készült el a lépcső és a korlát. Kazánházak bejáratánál speciális tűzvédelmi előírásoknak megfelelő ajtókat, garázsajtót is készítettünk. 2011-ben kaptunk először megrendelést Budapestről, 2014-től Ausztriából is érkezett felkérés. Három hete pedig egy németországi cég képviselői jártak nálunk.
– Nemrég uniós pályázatot is nyertek.
– Ez egy nagyon nehéz időszak volt a cég életében. Egy 23 ezer euró értékű univerzális fémmarógépre nyújtottunk be pályázatot, a bürokrácia útvesztőiben háromszor kellett összeállítani a dossziét. Tavaly nyáron érkezett meg a gép.
– Milyen terveik vannak?
– Vannak terveink, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni.
Látogatásunk végén a családról is szó esett. Sándort felesége mindenben támogatja. 17 éves lányuk az Elektromaros líceumban előkönyvelést tanul, és néha már be is segít a könyvelésbe. Hogy iskola után hol szeretne dolgozni, azt majd természetesen ő dönti el. 15 éves fiuk még túl fiatal ahhoz, hogy eldöntse, milyen mértékben szeretne részt venni a családi vállalkozásban, de a marógépet már ő is kipróbálta.
