2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Mérget adtak be gyógyszer helyett”

  • 2015-02-08 17:05:24

  • MTI

Az euróövezetnek egyben kell maradnia, de ha már valakinek mindenképpen távoznia kell, akkor inkább Németország legyen az, ne Görögország – mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC tévécsatornának még január végén adott interjúban.

Az euróövezetnek egyben kell maradnia, de ha már valakinek mindenképpen távoznia kell, akkor inkább Németország legyen az, ne Görögország – mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC tévécsatornának még január végén adott interjúban.

„Közeledési szándékkal hozták ugyan létre, de még semmi nem osztotta meg Európát annyira, mint az euró” – fogalmazott a Columbia Egyetem professzora az interjúban. Nem csak a görög gazdaságnak van baja az euróval – mutatott rá. „A Görögországra kényszerített gazdaságpolitika egész egyszerűen nem működik, és ugyanez a helyzet Spanyolországgal és más országokkal is.”

Joseph Stiglitz egyike annak a 18 neves közgazdásznak, akik még januárban a Financial Times lapban megjelent nyílt levelükben adtak hangot annak a meggyőződésüknek, hogy egész Európa számára az lenne az előnyös megoldás, ha az adósság részleges elengedésével és a törlesztési moratórium feltételekhez kötött meghosszabbításával adnának új esélyt Görögországnak. Levelükben hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Görögországnak reformokat kell végrehajtania.

„Görögország valóban hibázott, de Európa még nagyobb hibákat követett el” – fogalmazott az interjúban a közgazdász professzor. „Mérget adtak be gyógyszer helyett. Ezért az adósság lett az, ami növekedett és a gazdasági teljesítmény az, ami csökkent.”

„Úgy gondolom, Görögország jobban jár, ha elhagyja az euróövezetet. Egy átmeneti korrekció után egészen biztosan növekedésnek indul” – mondta. „Mihelyt ez megtörténik, Spanyolország és Portugália is felismeri, hogy 'mérget adtak be neki', de van más megoldás is.”

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a tévéinterjúban rámutatott, hogy a problémát valójában az euróból igen nagy hasznot húzó Németország jelenti. „Sok közgazdász szerint az lenne a legjobb megoldás Európának, hogy ha az euróövezet már amúgy is bomlik, akkor inkább hagyja el Németország. A német márka ezt követően erősödne, ami viszont alaposan visszavetné a német gazdaságot” – mutatott rá. Németország ettől talán ráébredne, mekkora nagy szüksége is van valójában az euróra, az összetartásra, és valószínűleg jóval nagyobb hajlandóságot mutatna a problémákkal küszködő nemzetgazdaságok megsegítésére is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató