„Megbékélés”

Már-már azt hittük, ki kell hívni a tűzoltókat, annyira felhevült az egyik kereskedelmi televízió megmondóembere a hét végén. És nem a negyvenfokos hőség volt a túlfűtöttség oka. Őt és beszélgetőpartnereit azért kerülgette gutaütés, mert az RMDSZ elnöke kijelentette, a magyarok számára nem jelent ünnepet december elseje, és nem tudnak velük örülni a jövőre tervezett nagy centenáriumnak. 

Ez a nyilatkozat verte ki a biztosítékot azokban, akik  „szeretik a hazájukat”, és, ha rajtuk állt volna, az emberiségből is kiátkozták volna a magyar politikust.

A leghevesebb fő megmondó egyenesen azt ígérte, hogy egy lábas gulyást borít a fejére, mások pedig a román állampolgárságát akarták megvonni.

A műsorok ilyen és hasonló stílusban folytak, főleg az egyik hírtelevízióban, a beszélgetők hazafias érzelmeinek, műveltségi fokának, vérmérsékletének, diplomáciai érzékének vagy „nemes” felháborodásának függvényében. De voltak, akik egyszerűen csak a szokásos formájukat hozták, és mivel amúgy nem sokat értenek az újságíráshoz, kihasználták az alkalmat, hogy nagyokat mondhatnak. Az írott sajtó is produkált egy-két hasonló tollforgatót: egyikük egy központi lap vezércikkében (!!!) azt írta, hogy hányingere van az RMDSZ elnökétől. Mindezt bizonyára a „megbékélés” jegyében (ez a szó is elhangzott néhányszor). 

Mindenesetre megnyilvánulásaikban nevetségesek, üzeneteikben szinte félelmetesek voltak. Hiszen másfél év van a nagy centenáriumig. Ha addig folyamatosan ilyen hangnemben folyik a hangulatkeltés, kemény másfél esztendőre számíthatunk. A felhevült hazafiakat nem érdekelte sem az, hogy a lakosság több mint nyolcvan százaléka a létminimum határán tengődik, sem az, hogy az utóbbi napok elviselhetetlen hősége emberéleteket követelt, az sem, hogy azokat, akiknek a mindennapi betevő falat megszerzése emészti fel minden erejét, a legkevésbé sem érdekli, hogy mit mond az RMDSZ elnöke. Ahogyan az sem háborította fel őket, hogy egyesek, fügét mutatva a világnak, 40-50 évesen akkora havi nyugdíjat zsebelnek be, amilyent a négyévenként ígéretekkel szédített „utca embere” álmában sem tud elképzelni, amint az sem, hogy a politikai instabilitás, a konfliktusról konfliktusra bukdácsoló politikai vezetés kampányban beígért Kánaánja még sokáig várat magára.

Talán nem ártana néha arra is koncentrálniuk, hogy a nagy egyesüléskor mit ígértek az akkori politikai vezetők. Határozatba foglalták például azt, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.  Ha ezekért is hasonló vehemenciával lépnének fel – gondoljunk csak a vásárhelyi katolikus iskolára vagy a Mikó Imre kollégium esetére –, akkor talán a közös ünneplés gondolata is elfogadható lehetne.