2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Meg kell védenünk örökségünket”

  • 2015-02-17 16:38:44

„Demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák…”

„Demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák. Nem engedhetjük, hogy ilyen módon megalázzanak egy egész nemzetközösséget. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a leghatározottabban elítéli az ilyen és ehhez hasonló tetteket, követeli a történtek azonnali kivizsgálását, és arra kéri a rendfenntartó erőket, hogy mielőbb azonosítsák a tetteseket. Ez a történés is bizonyítja, hogy továbbra is éberen kell őrködnünk kultúránk, történelmünk tárgyi hagyatékai fölött” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök annak kapcsán, hogy február 14-én, szombaton éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták az aradi Szabadság-szobrot, a romániai magyarok fontos közösségi jelképét.

Zala György monumentális alkotását 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban, 1925-ben azonban eltávolította az akkori karhatalom. Hetvenkilenc év után sikerült visszaállítani a szoborcsoportot a román–magyar kormányközi egyezmény alapján. 2014 májusában a Kelemen Hunor vezette kulturális tárca illetékes bizottsága műemlékké nyilvánította az emlékművet és környezetét, a román–magyar megbékélés parkját.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató