2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Lezárult az átmenet, kezdődik az ellenzéki politizálás”

  • 2014-12-22 17:07:47

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a nélküle megalakult Ponta-kormány és a 2015-ös költségvetés megszavazásával lezárta az átmeneti időszakot, ezt követően ellenzéki pártként kíván politizálni.

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a nélküle megalakult Ponta-kormány és a 2015-ös költségvetés megszavazásával lezárta az átmeneti időszakot, ezt követően ellenzéki pártként kíván politizálni.

Az RMDSZ elnöke egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen szólt erről. Hozzátette: a szövetség egyelőre azt látja, hogy a Klaus Johannist Románia elnöki tisztségébe segítő Nemzeti Liberális Párt sem határozta el, hogy milyen irányba kíván haladni. A párt egyes politikusai a kormány megbuktatásának a tervét, mások előre hozott választásokat emlegettek. Az elnök szerint az RMDSZ akkor lehet érdekelt a kormánybuktatásban, ha azt látja, hogy az ellenzék „képes valamit a helyére tenni”.

Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között.

Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán.

Az RMDSZ elnöke „hihetetlenül veszélyesnek” minősítette, hogy a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészég (DIICOT) a múlt héten terrorizmus gyanúja miatt indított vizsgálatot az RMDSZ ellen a szövetség kisparlamentje (SZKT) legutóbbi ülésén elhangzott politikai állásfoglalások miatt. Hozzátette, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást, az rányomhatja a terrorizmus gyanúját a szövetségre.

„Amikor egy ügyészség ilyesmit mond, sok helyen kigyúlnak a piros lámpák, aztán mehetünk oltogatni ezeket. (…) A mai világban, akinek a terrorizmus gyanúját ráütik a homlokára, az hosszú időre szalonképtelenné válik mindenhol. Határozott állításom, hogy az SZKT-n elhangzott politikai nyilatkozatoknak nincs közük a terrorizmushoz” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: az ügyészség nem kért tájékoztatást az RMDSZ-től az SZKT ülésén elhangzottakkal kapcsolatban, és azt sem tette világossá, hogy kinek a nyilatkozatát vizsgálja.

Kelemen Hunor úgy vélte, ez a támadás abban különbözik a korábbiaktól, hogy ez ellen politikai eszközökkel nem lehet védekezni.

„Az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségi érdekképviselet ellenzői új utakat keresnek a szövetségünk ellen, és a terrorizmusgyanú felröppentése ilyen új útnak tűnik” – mondta Kelemen Hunor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató