2024. august 5., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


– Mérnök úr, mikor került először kapcsolatba Marossárpatakkal?
– Kezdetben Nagyernyében dolgoztam mint telepvezető, s azt hiszem, 1979-ben jártam először Marossárpatakon. A termelőszövetkezetet látogattam meg, selejtszarvasmarhákat vásároltunk fel. Később, azokban az években, amikor Sáromberkén az agráripari tanács állattenyésztő főmérnöke lettem, egyre közelebbi kapcsolatba kerültem Sárpatakkal. 1984-ben a „komplexhez” helyeztek ki igazgatónak, s néhány hónap elteltével szerelmes lettem a településbe. 
– Milyenek voltak az első benyomásai a faluról, az itt élő emberekről? 
– A falu fekvése, arculata hamar elnyerte a tetszésemet. Rendezett volt akkor is a település, hamar meggyőződtem, hogy nagyrészt komoly, becsületes emberek lakják. Ma is ugyanez a véleményem az itt élők többségéről: tisztességes, szorgalmas emberek élnek itt. 
– Hogyan emlékezik vissza az egykori fogathajtóversenyekre? 
– A versenyek ötlete onnan ered, hogy 1986 októberében Tófalván volt egy szarvasmarhaszemle, amit fogathajtóverseny követett. Szakmai vita bontakozott ki dr. Kelemen Atilla, Zakariás doktor és köztem. Zakariással egy minőségi fogathajtóverseny mellett foglaltunk állást, s elhatároztuk, hogy a szakmai elvárásoknak megfelelően rendezzük meg. A fogathajtó-versenyek akkor érvényben lévő szabályzatát 90%-ban betartottuk. Később, 1989-ig évente megismételtük a versenyeket Maros-sárpatakon, majd a marosvásárhelyi Méntelepen s Petelén rendeztünk megmérettetéseket, a kellékeket mi biztosítottuk. Ezek voltak az ország első fogathajtóversenyei. Később a Hargita megyei Csíkdánfalván és Szatmár megyében szerveztek hasonló versenyeket. Ekkor a sportág még gyerekcipőben járt Romániában. Toborozni kellett a versenyzőket, jóvá kellett hagyatni egy katalógus megjelentetését, amelyben adatok voltak a lovakról és a versenyzőkről.
– Mitől voltak felejthetetlenek a sárpataki versenyek?
– A versenyek az egész környéket megmozgatták, nagy volt az érdeklődés a lakosság részéről. A pártvezetők arisztokrata sportnak „titulálták” a fogathajtást, de sikerült meggyőzni őket azzal, hogy a versenyeket a Daciada mozgalom keretében szerveztük. A párt propagandaosztálya gyakran vizsgálódott, sokszor apróságokba kötöttek bele: cenzúrázták a katalógust, mindig rákérdeztek, hogy milyen pénzből szerveztük a verseny utáni mulatságokat. Ezért jelképes belépőket nyomtattunk, aztán arra hivatkoztunk, hogy a 150 kilós disznót a bankettre a jegyek árából vettük. A versenyek szervezésébe besegítettek a helyi vezetők, s oroszlánrészt vállaltak a komplexum alkalmazottai. Fontos szerepet játszott a kollektív melléküzemének vezetője, Kristóf Sándor is, aki vállalta, hogy fából elkészítik az akadályokat. Helyi hajtók is voltak (Török Jancsi, Nagy Domokos, Kristóf József, Ercsei Gyuri), a szomszédos falvakból is érkeztek versenyzők, s én is rendszerint beneveztem a megmérettetésre. A versenyek felejthetetlen élményeket jelentettek sok embernek.
– Később hétvégi házat vásárolt településünkön…
– A jelenlegi sárpataki házam egy brassói lelkész tulajdona volt, aki Rend Laciékkal volt rokon. Megtetszett az épület, közel volt a munkahelyemhez, ezért úgy döntöttem, hogy megvásárolom. Abban az időben többet tartózkodtam a sárpataki komplexumnál, mint otthon. Amikor Vásárhelyről ingáztam, hajnali négykor keltem. A házat 1988-ban vásároltam meg, s azóta mindig szívesen tartózkodom itt. Amióta nyugdíjas vagyok, itt töltöm a nyarakat, kertészkedem, időnként barátokat látogatok meg. Sárpatak nagyon a szívemhez nőtt, s bár Berében is van házam, ide jövök szívesebben, oda csak ritkán látogatok el.
– Mi tetszik és mi nem tetszik Önnek a jelenkori Marossárpatakon? 
– Elsősorban a táj földrajzi elhelyezkedése, szépsége, városközelsége tetszik. Örvendek, hogy az utóbbi években komoly fejlődésnek indult a település. Kozma Barna nagyon jó községvezető, aki a szívén viseli a közösség problémáit. Az intézmények egy részét sikerült felújítani, s komolyabb építkezések zajlottak községszerte. Sajnos, korábban nem használtuk ki a pályázati lehetőségeket, sok uniós támogatásról lemaradtunk. Ezért a kultúrotthon nagyon megviselt állapotba került, a víz- és szennyvízhálózat kiépítése nagyon lassan halad. Továbbá, hiányosságként említeném, hogy hiányoznak a faluból a potenciális helyi vállalkozók, akik munkahelyeket tudnának biztosítani a helyi lakosságnak
– Volt egy időszak az életében, amikor politikai tisztséget is betöltött az RMDSZ-ben. Hogyan látja a jelenlegi helyzetet, van-e rá esély, hogy Marosvásárhelynek ismét magyar polgármestere legyen?
– Kezdetektől fogva RMDSZ-tag, szimpatizáns voltam, s az is maradok. Hosszú ideig az RMDSZ 13-as marosvásárhelyi körzetében voltam választmányi tag, most az újjászervezés után a Tudor negyedben töltöm be ugyanazt a tisztséget. Szakpolitikusnak tartom magam, 2010-ben Ezüstfenyő díjat kaptam szakmai területen elért eredményeimért. Tizenhat évig voltam a Maros Megyei Állattenyésztési Hivatal igazgatója, az utolsó három évben Hargita és Kovászna megye is hozzánk tartozott. Országos szinten kiváló eredményeket értünk el a szarvasmarha-állomány nemesítését illetően, amire büszke vagyok… Egy esetleges magyar polgármester megválasztása a helyi lakosoktól függ. Ha a magyar pártok betartják a játékszabályokat, van esély, de minél nagyobb számban el kell menjenek szavazni a város magyar nemzetiségű lakói. Sajnos, sokan tartózkodnak külföldön, s sok városi személyivel rendelkező falun él, ami hátrányt jelent.
Berekméri Edmond

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató