„Jaj, de unom a politikát!”
2013-09-09 16:21:21
- Máthé Éva
A cím apropója nem az, hogy immár hetek óta igencsak „képben van” a híres rockopera, az István, a király „alföldiesített” változata. Ezúttal egy szokatlan, indulatos felmondólevél miatt lett óhatatlanul időszerű a fülbemászó dallammal párosuló tartalom, mondanivaló.
A cím apropója nem az, hogy immár hetek óta igencsak „képben van” a híres rockopera, az István, a király „alföldiesített” változata. Ezúttal egy szokatlan, indulatos felmondólevél miatt lett óhatatlanul időszerű a fülbemászó dallammal párosuló tartalom, mondanivaló. A napokban került nyilvánosságra a cink.hu honlap jóvoltából a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársának, Antal Ferenc Jánosnak a levele, amelyet a magyar állami médiahatóság (MTVA) egyik vezetőjéhez intézett. Antal Kanadában, Montrealban született, az utóbbi években a Magyar Rádió munkatársa volt. A nyár folyamán elhagyta munkahelyét, sőt az újságírással is felhagyott. Laptér híján nincs módomban az igen tanulságos levelet teljes egészében idézni, viszont hadd álljon itt néhány érv, pár mellbeverő mondat. Miután Antal kifogásolja, hogy a közszolgálati rádióban mostanában „barkácsolás zajlik”, az állandó kirúgások, elbocsátások miatt súlyosan sérül a szakmaiság, romlik a minőség, konkrétan megindokolja döntését: „egy szép napon valaki megjelent a hátam mögött, és a vállam fölött, a monitorra pillantva utasítgatni kezdett, hogy ezt a hírt előre, ezt hagyjuk ki, ezt tegyük be, ezt pedig írjuk át – így, ezen a hangon”. Antal szerint ez cenzúra, „a szerkesztői hatáskörök súlyos megkérdőjelezése”.
Tévedés ne essék, ezúttal nem feltétlenül és csakis az Orbán-kormány csiszlikségét rovom fel az ügy kapcsán, hanem azt, hogy az anyaországban, amelyre 20-25 évvel ezelőtt annyira büszkék voltunk, a ma már állandó jelleggel zajló politikai kampány miatt az újságírói szakmát gyakorlók teljesen ellehetetlenültek. Nem nehéz a korábbi évekből előásni azokat az elemzéseket, tiltakozásokat, amelyek a szocialista-liberális kormányköröket bírálták ugyancsak az elektronikus közmédia „prostituálása” miatt.
Anno dacumal – 1991-ben – a Népújság szerkesztőgárdáját gyarapítottam. Olyan kollégáim voltak, mint például Oltyán László oknyomozó riporter, publicista, aki irodalmi alkotásai miatt is közismert. Ő volt az, aki egy szerkesztőségi terefere alkalmával – most is előttem van! – íróasztalon ülve, lábát lóbálva, kajánul megjegyezte: „Ti azt hiszitek, hogy míg a világ világ, ettől arrafelé azt írhatjátok, amit akartok? Hát, tévedtek fiacskáim!” Annak idején, a „felszabadulás” utáni esztendőkben valóban úgy tűnt itt, Kelet-Európában, hogy legalábbis hosszú ideig a cenzúrának még a halvány árnyéka sem vetülhet újságra, rádió- és tévéadóra, azok szerkesztőire. Márpedig az anyaországban már akkor elkezdődött az újságíróknak a politikai hovatartozás, a baráti klikkhez, körökhöz való kötődésük szerinti kategorizálása, besorolása, helyzetbe hozása, illetve mások sárba tiprása. A folyamat napjainkig tart. Mi, erdélyi újságírók, rádiós, tévés szerkesztők ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben voltunk, vagyunk. (Bár vannak, voltak kivételesen kínos történetek, lásd Boros Zoltán bukaresti tévés főszerkesztő esetét.) Az RMDSZ több mint két évtizedes hegemóniája oda vezetett, hogy a lázas, kilencvenes évekre jellemző odamondogatós korszak után a némiképpen konszolidálódott (ugyanakkor rendkívüli módon alulfinanszírozott!) sajtóberkekben úgy-ahogy elvoltunk. Nálunk a cenzúra lábra kapása helyett inkább az öncenzúra vezetett oda, hogy Erdélyt elkerülték a visszhangos magyar sajtóbotrányok.
Antal Ferenc János többé nem akar szerepet vállalni a magyar médiában. Jómagam régen megbántam, hogy a Ceauşescu-érában nem adtam fel imádott szakmámat. Hogy ma másfajta idők járnak? Valóban. Bizonyos szempontból.
