2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Hatalmas siker a Nyitott ajtó politikája”

  • 2014-12-02 16:58:21

  • MTI

Megerősítette kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, hogy Ukrajna a 2008-ban a bukaresti csúcstalálkozón tett ígéretnek megfelelően a NATO-tagja lesz, ha felvételét kéri, és teljesíti a tagság feltételeit. 

Megerősítette kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, hogy Ukrajna a 2008-ban a bukaresti csúcstalálkozón tett ígéretnek megfelelően a NATO-tagja lesz, ha felvételét kéri, és teljesíti a tagság feltételeit.

A politikus azt követően beszélt erről, hogy az észak-atlanti szövetség tagállamainak külügyminiszterei videokapcsolaton keresztül áttekintették az ukrajnai fejleményeket és a jelenlegi helyzetet ukrán kollégájukkal, Pavlo Klimkinnel.

Stoltenberg közölte: eddig Ukrajna döntött úgy, hogy nem csatlakozik katonai blokkokhoz, amit a NATO tiszteletben tartott, ám ha az új kormány ezen változtatni óhajt, azt is tiszteletben fogja tartani.

„Ha egy ország tagságért folyamodik, megvizsgáljuk, hogy tiszteletben tartja-e közös elveinket, hogy megfelel-e a tagság feltételeinek. Ez Ukrajnára is vonatkozik” – jelentette ki Jens Stoltenberg.

A NATO Bukarestben fogadta el az úgynevezett „Nyitott ajtó” politikáját, egyúttal Ukrajna mellett Grúziának is ígéretet tett, hogy a NATO tagja lesz, ha ezt kéri, s teljesíti a csatlakozás feltételeit. A „Nyitott ajtó” politikája Stoltenberg szerint hatalmas siker, hozzájárult Európa demokráciájához és békéjéhez. A norvég politikus megjegyezte: a NATO-hoz egyetlen ország sem külső kényszer hatására csatlakozott.

„A saját akaratukból döntöttek úgy, hogy létrehozzák a világ legerősebb katonai szövetségét” – hangsúlyozta Stoltenberg.

A politikus az Oroszország ellen az Egyesült Államok, az Európai Unió és más országok által bevezetett gazdasági szankciókról is beszélt.

„Támogatom a szankciókat, mert nem marad következmények nélkül, ha egy ország, mint Oroszország megsérti a nemzetközi jogot, más országok szuverenitását és területi egységét” – tette világossá a korábbi norvég miniszterelnök, majd hozzátette: „a szankciók szükségesek és hatásosak”.

Az ukrán külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseken a szövetség és az ukrán fél közös nyilatkozatot adott ki, melyben a korábbiakkal összhangban elítélik, hogy Oroszország megsérti Ukrajna területi egységét és szuverenitását, s nehézfegyverekkel is támogatja a kelet-ukrajnai szeparatistákat, megsértve ezzel a szeptemberben aláírt minszki jegyzőkönyvet. A nyilatkozat szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy Moszkva elismeri a szakadárok által tartott „választások” eredményét.

A nyilatkozat egyben felszólítja Oroszországot, hogy tegye semmissé „a Krím egyoldalú, illegitim és törvényellenes elcsatolását, amelyet nem ismerünk el, és nem is fogunk elismerni”. A közös nyilatkozat aggodalmát fejezi ki az emberi jogok egyre romló helyzete miatt a félszigeten, s felszólítja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben a helyiek, kiemelten a krími tatárok jogait.

„Oroszország lépései aláássák Ukrajna biztonságát, súlyos hatással vannak az egész euroatlanti térség biztonságára és stabilitására” – fogalmaz a proklamáció.

A nyilatkozat ismételten felszólítja Oroszországot a minszki jegyzőkönyv tiszteletben tartására, egyúttal üdvözli az ukrán választásokat. Jens Stoltenberg ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Kijevnek fel kell gyorsítania a reformok végrehajtását.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató