„Ha ön engem elvtársnak szólít, a szavaknak nincs többé értelme”

Nemzetiségek az erdélyi tudományosságért: dr. Haynal Imre professzor, az ember és az orvos – e címmel került sor a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) legutóbbi estjén megtartott előadásra. Március 7-én, szerda délután teljes telt házas közönség jelenlétében, a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János tanácstermében dr. Nagy Attila tartotta meg értekezését arról az orvosról, aki hatalmas szakmai tudásával és kivételes emberi tartásával is felhívta magára mind a szakma, mind a laikus nagyvilág figyelmét. 

– Vitéz váradi Haynal Imre, teljes születési nevén váradi Haynal Imre Géza Jenő Mária orvos, belgyógyász, endokrinológus és egyetemi tanár 1892. november 12-én látta meg a napvilágot Besztercén. Édesapja szintén orvos, édesanyja Zarecky Marianna, feltehetően örmény származású. A katolikus vallású család Bethlen Gábortól kapott nemességet, erre mindvégig nagyon büszkék voltak. Édesapja többek között az akkor még gyerek Bartók Bélának volt a háziorvosa. Az előadás címe lehet, hogy fellengzős, de Haynal Imre élete alátámasztja a címválasztást: sokan ismerjük a hippokratészi esküt, és sokszor szégyellem, hogy orvos vagyok, hiszen manapság szinte minden teljesen szembemegy ezzel az esküvel, csak a boríték a fontos. Emiatt is döntöttem Haynal Imre példamutató életének bemutatása mellett, ráadásul sok kollégának fogalma sincs, hogy ki volt ő. A későbbi orvos igazi erdélyi szellemben, Besztercén a szász evangélikus iskolába járt, innen ment Kolozsvárra a Ferenc József Tudományegyetem orvosi szakára, amit 1915-ben végzett el. Az első világháború alatt Galíciába vitték, tisztiorvosként megjárta az olasz, orosz és lengyel frontot. A 11. isonzói csatában meg is sérült, berepedt a dobhártyája, utána élete végéig hallássérült maradt. 

A rendkívül tehetséges diák, tanulmányainak befejezése után Budapesten az elit klinikákra kerül. 1938-ban megírta főművét, A szív és a vérerek betegsége című könyvét. Ő az, aki például az első magzati elektrokardiogramot megcsinálja Magyarországon. Európai hírnévre tesz szert, több tanulmányútra megy, mindig máshova, mindig mást tanulmányoz. Életében a nagy fordulat 1940-ben következik be, amikor elvállalja a kolozsvári orvostudományi egyetem dékáni rangját. Ide fűződnek azok az igaz történetek, amelyek bizonyítják, hogy mennyire kiváló orvos és ember volt. A németek bevonulása után, 1944-ben a nyilas kormány kiadja, hogy az egyetemet el kell vinni Németországba. Ő ellenáll, az egyetem a helyén marad. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül menekíti az üldözötteket, több mint 50 zsidó betegét mentette meg, ezért 1998-ban a Világ Igaza címet adták neki. Mint vallotta, őt nem érdekelte bárki nemzetisége, vallása, csak a beteg embert látta. Ezen tevékenysége a besúgók miatt rendkívül veszélyes volt, így kitalálta, hogy elhívja a kórházba misét tartani Márton Áron püspököt, jó barátját. Márton Áron a misén arról prédikált, hogy a fecsegés is halálos bűn. A misének akkora hatása volt, hogy Haynal Imrét senki sem jelentette. Életfelfogására jellemző, hogy a nyilas kormány alatt bújtatta a kommunistákat, a kommunista hatalomátvétel után pedig ugyanúgy bújtatta a kisemmizett, üldözött arisztokratákat is.

1945-ben visszamegy Budapestre, de ott továbbra is rebellisként viselkedik, csak épp a kommunista rendszerrel szemben. Közben kutat, vér- és érrendszeri, fertőző betegségekkel, mérgezésekkel kapcsolatos kutatómunkát végez, egyetemi tanárrá nevezik ki, és felállítja azokat az orvostani elméleteit, amelyek részben ma is érvényesek. 1951-ben, akkor még akadémiai levelező tagként teljesen szembement a Sántha Kálmán professzor ellen indított koncepciós perrel, és megvédte őt. Az 1956-os forradalomban nem vett részt tevékenyen, de igyekezett védeni azokat, akik igen; folyamatosan kérvényezte az amnesztiát. Tanítványai rajongtak érte, de kollégái, felettesei összeférhetetlennek találták, mert semmilyen tekintélyt nem ismert el. Jellemző példa erre, hogy amikor Ratkó Anna miniszter Haynal elvtársnak szólította, a professzor csak ennyit mondott: „Ha ön engem elvtársnak szólít, a szavaknak nincs többé értelme”. A rezsim megpróbálta a saját oldalára átállítani, így 1957-ben Kossuth-díjat kapott, de hiába, a szókimondása karrierje végét jelentette. Ez 1958-ban történt, amikor a rektor egy egyetemi gyűlésen 1956-ot ellenforradalomként emlegette. Haynal ekkor szólt dühösen közbe: „Hogy mersz te a forradalomról beszélni? Hiszen te egész idő alatt a budin ültél!” E kijelentése miatt kényszernyugdíjazták. Azért nem ütötte meg soha komolyan a bokáját, mert Kádár Jánosig ő kezelt minden fontos kommunista vezetőt, de végül így is eltávolították. 1958 után magánpraxisban, szinte bagóért konzultált, és közben olyan barátai voltak, mint Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Márai Sándor, Tamási Áron. Egy abszolút életveszélyes érában nagyon bátran viselkedett, Babits professzor szerint „Ha nem Magyarországon él, akkor Nobel-díjas lett volna”. 

Nem engedték a Kerepesi temetőbe temetni, de óbudai sírhelyét 2002-ben így is nemzeti emlékhellyé nyilvánították. Az 1962-ben alapított Orvostovábbképző Intézetet 1975-ben Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemmé nevezték át, majd 2001-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, a Testnevelési Főiskola és a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem egyesüléséből létrejött egy új integrált intézmény, a Haynal Imre Egészségtudományi Kar, a HIETE. Az utóbbi években gyakrabban megemlékeztek róla, remélem, hogy Marosvásárhelyen az orvostörténet-szakon is szóba kerül a neve – mondta a számos, Haynal Imréhez kapcsolódó történetben, kutatási munkában és eredményben gazdag előadása során dr. Nagy Attila.