2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Székelyföld távolabbi vidékein már évtizedek óta megszülettek az első hagyományőrző huszárcsapatok. 

Fotó: Nagy Tibor


A Székelyföld távolabbi vidékein már évtizedek óta megszülettek az első hagyományőrző huszárcsapatok, pár éve azonban Maros megyében is egyre többen öltik magukra a szemet gyönyörködtető egyenruhát, amely lelkületében is megváltoztatja, kiegyenesíti viselőjét. A nyáron a mezőpaniti, pár hete a gernyeszegi huszárokat avatták, vasárnap pedig az erdőszentgyörgyi ezred avatóünnepségére került sor.
„Dicső őseink iránti tisztelettel és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve fogadom, hogy napjaimat a Szent Korona isteni törvényeihez igazítom, családom és környezetem felemelkedésén munkálkodom, segítek megőrizni múltunk hagyatékából mindent, ami megtart és előre mutat. Hűséges leszek csapataimhoz, nem hozok szégyent bajtársaimra, mert tudom, hogy velük, valamint emberi tartásommal, fegyelemmel példát mutatva nemzetünk önbecsülését, jövőbe vetett hitét és feltámadását szolgálom mind Székelyföldön, mind az egész Kárpát-medencében. Isten engem úgy segéljen!” – hangzott el a huszáreskü vasárnap délben az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélynál. A hétvégi kastélynapokkal egybekötött ünnepi eseményen a helyi ötfős 6. Württemberg Sándor-huszárezred csatlakozott a székelyföldi hagyományőrző huszárcsapatokhoz.
A zászlószentelésre és huszáravatásra hivatalos csapatok – a 9. Magyar Királyi Honvéd Huszárezred marosvásárhelyi és mezőpaniti csapata, a 15. Mátyás-huszárezred szovátai, gernyeszegi, havadi és marossárpataki csapata, illetve a torboszlói székely kopjás lófők – szombaton délután érkeztek meg a Rhédey-kastély udvarára, ahonnan szálláshelyükre, a Lóci fogadóhoz vonultak. A szombati rendezvénysorozat a Rhédey-kupáért játszott kispályás futballmérkőzésekkel indult, közben a kastély pincéjében Erdőszentgyörgy történelmi épületeit bemutató fotókiállítás nyílt, illetve a helyi kézművesek is közszemlére bocsátották hagyományos és újszerű alkotásaikat. A szebbnél szebb szőttesek, hímzések, horgolt terítők, faragások mellett gyurma ékszereket, illetve quilling-, azaz papír-csíktechnikával készült kompozíciókat is megcsodálhatott a betérő, aki pedig múltbeli kalandozásra vágyott, bejárhatta a Rhédey család egykori otthonát. Az évek óta felújítás alatt álló, körülbelül 90 százalékban restaurált kastély történetét Szabó Ferenc, a Württemberg Sándor Egyesület alelnöke idézte fel az érdeklődőknek. A kastélynapokat második alkalommal szervezték meg, legelőször tavaly, Rhédey Claudia mellszobrának felavatásakor került sor a rendezvényre – emlékeztetett Csibi Attila polgármester. A városgazda örömét fejezte ki, amiért szinte valamennyi helyi civil szervezet bekapcsolódott a huszáravatóval egybefonódott kastélynapok megszervezésébe, illetve azért is, amiért pártállástól függetlenül minden magyar részt kívánt venni a kétnapos ünnepségen.
– Ez azért is olyan fontos, mert akkor vagyunk igazán erősek, ha együtt tudunk gondolkodni, jövőt tervezni – hangsúlyozta a polgármester.
A három éve megalakult Württemberg Sándor Egyesületről, melynek keretében a Württemberg-huszárezred is létrejött, Szabó Ferenccel beszélgettünk.
– Az egyesület a Rhédey név megismertetése, megőrzése érdekében született, Württemberg Sándor ugyanis Rhédey Claudia férje volt. Ma már tér, park viseli Rhédey Claudia nevét. Württemberg Sándor fiatal korában az osztrák hadseregnél szolgált, ahol 40 éves korára tábornoki rangra emelkedett. 1850-ben a Bécsben állomásozó huszárezrednek, a honvédsereg egyik legjobb ezredének tulajdonosa lett – tudtuk meg Szabó Ferenctől, aki a huszárlét mai jelentőségéről is szólt.
– A 6. Württemberg Sándor-huszárezred tagjai felvállalták a huszárság erkölcsi alapjainak, hagyományainak, szabályainak életben tartását. Az egyenruha kötelez – szögezte le az egyesület alelnöke, majd azt is elmondta, hogy az öt erdőszentgyörgyi huszár teljes felszerelését adományokból, illetve pályázatokból biztosították, a huszárruha ugyanis 3-4 ezer lejbe kerül.
Vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletre került sor, ezt követően pedig elkezdődött a hivatalos megnyitó, melyen Csibi Attila polgármester, Szabó Ferenc egyesületi alelnök, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, Bíró Zsolt, az MPP elnöke, illetve Sógor Csaba EP-képviselő köszöntötte a huszárokat.
– A huszárlét több mint egy díszruha viselése, ez magyarságunk jelképe – hangzott el az ünnepi beszédek alatt.
Az erdőszentgyörgyi huszárcsapat eskütételét Báthori István százados, a huszárcsapat vezetője vezette le. Az ünnep hangulatát Pál Imola katonadalokkal, Antal Imre és Antal Ágnes kuruc dalokkal, Meleg Vilmos színművész verses összeállítással emelte. A zászlóavatást követően – melyen a díszszegeket Ferencz István erdőszentgyörgyi katolikus plébános, Gáspár György református lelkész, Sógor Csaba EP-képviselő, Csibi Attila polgármester, Miholcsa József alezredes, Báthori István százados, a tisztikar nevében Bodó Benjámin, a legénység nevében László István verte be – az egybegyűltek megkoszorúzták Rhédey Claudia szobrát. A továbbiakban Ráduly János Erdőszentgyörgy névadóiról tartott előadást, a gyerekeknek pedig Küküllő menti mesékkel szerzett kellemes pillanatokat. Az ünnepség keretében Wesselényi Kata hímzett abroszainak bemutatására is sor került, de íjászat, ostorfonás és fegyverbemutató is volt. Az eseményt Miholcsa József alezredes előadása, Csizmadi Kinga és Tar Csaba koncertje, a Százfonat néptáncegyüttes, illetve a parajdi fúvószenekar produkciója gazdagította.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató