„Amikor a fények kialszanak…”

„Kellemes az éjszakai marsolás. (…) Egy elég nagy folyó völgyében vagyunk, lassanként ugyan elmaradoznak a hegyek, mind alacsonyabbak. Jól vagyok. Kezeiket csókolja: V.” – ezekkel a sorokkal üzent egy katona az első nagy világégés idején özv. Ajtay Viktorie úrasszonynak. Ilyen, frontról küldött levelek, nyírfakéregre írt tábori lapok, gyerekkori feljegyzések, naplórészletek és megannyi használati tárgy, tábori kulacs, csajka, szuronybot, különféle kitüntetések adományozási oklevelei repítik vissza egy évszázadnyit az időben a marosvásárhelyi Teleki Téka új időszakos kiállításának látogatóit. 

 

A péntek délutáni tárlatnyitón Lázok Klára, a Téka osztályvezetője arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a város 1914–1918 közötti életét felidéző kiállítás újdonságnak is számító jellegzetessége az, hogy a falakon és a tárlókban látható képi, írásos és tárgyi anyag nagymértékben a városlakóktól származik, akik ideiglenesen vagy véglegesen a Teleki Téka rendelkezésére bocsátották emlékeiket. 

Kovács Bányai Réka, a kiállítás kurátora a szemlélődéshez kínált hasznos útmutatást.

– Egy kisváros század eleji életén keresztül kívántunk bepillantást nyújtani a háború történetébe. Mivel az első világháborúnak gazdag szakirodalma van, nem törekedtünk általános eseménytörténeti áttekintésre. A kisváros és környékének négy háborús éve mintegy mikrotörténetként illusztrálja a hadszíntér hátországának történetét. Marosvásárhelyen nem voltak harcok, de valamiképpen minden lakos, a fronton harcolók és az otthon maradottak is meghozták a maguk áldozatát. Itt 1914-ben egy működő közösség van, és amikor a fények kialszanak, mindenki tudja, hogy mit kell tenni. 

Az elhangzottakat az első világháború vásárhelyi társadalmának képét felvillantó ismertetők is alátámasztották, amelyekből többek között arról szerez tudomást a látogató, hogy városunkban mindjárt az első hadüzenet után megszervezték az első betegápolói tanfolyamokat, és az első végzettek között volt Bernády Györgyné és gróf Teleki Domokosné. A Hátország – közösség a harcolókért című tájékoztatóból pedig azt is megtudjuk, hogy már 1914 augusztusában aktivizálódtak, sebesülteket fogadtak és ápoltak, segélyeket gyűjtöttek a helyi nőegyletek. A lakosság készségesen és leleményesen adakozott, a füstmentes napon például az egynapi cigarettára szánt pénzt ajánlották fel a nélkülözőknek. Ugyanakkor a közösség „blokád” alá vetette az ellenséges nagyhatalmaktól származó árucikkeket, az öntudatos polgárok nem vásároltak és nem forgalmaztak francia, angol és később olasz árut sem. A város pezsgő kulturális életét is áthatotta az adakozási szándék, a gyakori műsoros estek, színházi vendégjátékok bevételeit jótékony célra fordították. 

A különleges hangulatú kiállítótér középpontjában a Maros –Torda vármegyei és a marosvásárhelyi Nemzeti Munkáspárt hivatalos lapjaként meghatározott Székely Napló sorsdöntő eseményekről hírt adó lapszámai, a háború előzményének számító merényletről, Európa lángokban címmel a háború kitöréséről, illetve a fronton zajló eseményekről szóló tudósítások is megtalálhatók. A tárlat létrehozásában nyújtott segítségért Kovács Bányai Réka Berekméri Árpád-Róbert hadtörténésznek, illetve a Téka munkatársainak, kiemelten Márton Krisztinának és a látványtervezést magára vállaló Kovács-Gorboi Györgynek mondott köszönetet. Ugyanakkor a személyes emlékeiket kölcsön- vagy örökbe adó vásárhelyieknek is megköszönte az értékes támogatást.

– Különösen a portrék érdekesek számunkra, hiszen minden arc mögött egy sors rejlik. Igyekeztünk minél több adatot feltüntetni a fényképek szereplőiről, és ezekből az adatokból az is kiderül, hogy ki az, aki hazajött, és ki nem – tette hozzá a kurátor.

A tárlatnyitó egyperces csenddel zárult a vissza nem tértek, képmásaikban mégis jelenlévők iránti tisztelet jeleként.