2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„A legnagyobb terroristák a felvonulás első sorában masíroztak”

  • 2015-01-19 16:39:36

  • MTI

Egyiptomi vallástudósok szerint a „legnagyobb terroristák közül néhányan az első sorban masíroztak” a párizsi terrorellenes felvonuláson, a Nyugat pedig kettős mércét alkalmaz az iszlámmal szemben – derül ki az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap hétfői számából.

Egyiptomi vallástudósok szerint a „legnagyobb terroristák közül néhányan az első sorban masíroztak” a párizsi terrorellenes felvonuláson, a Nyugat pedig kettős mércét alkalmaz az iszlámmal szemben – derül ki az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap hétfői számából.

A szunnita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar egyetem és mecset vallástudósainak legfelsőbb tanácsa vasárnap adott ki közleményt, amelyben az említett „terroristák” közül csak Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt említik név szerint. Emellett utalnak egy ugyancsak ott vonuló, a muzulmánok ellen harcoló „keresztesek egyenruháját viselő” katonára is, anélkül, hogy kifejtenék, kiről van szó. A hittudósok szerint ez csak „olajat önt a tűzre, amely egyébként is lobog a muzulmánok érzelmeit ért számtalan támadás és provokáció miatt”.

A közlemény szerint a szólásszabadság jegyében utcára vonulók által képviselt nyugati országok kettős mércét alkalmaznak. „Egyes nyugati lapok továbbra is kitartanak az iszlám vallás és Mohamed próféta személye elleni sértések megjelentetése mellett, mint például a (2005-ben) Dániában történt, illetve ahogy azt egy csekély példányszámú párizsi magazin (Charlie Hebdo) esetében is láttuk” – áll a szövegben. A vallástudósok arra is emlékeztettek, hogy a Charlie Hebdo egyik volt munkatársának egy antiszemita jellegűnek megítélt rajza miatt kellett távoznia a laptól. Maurice Sinet egy 2008-as munkájában azt állította, hogy Nicolas Sarkozy fia azért tér át a zsidó vallásra, hogy feleségül tudja venni egy elektronikai termékeket forgalmazó üzletlánc zsidó származású örökösnőjét.

A kairói hittudósok hangsúlyozták azt is, hogy határozottan elítélik a terror minden formáját, az áldozatok kilététől és származásától függetlenül.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató