„A hangverseny is alkotómunka...”

Vass András marosvásárhelyi születésű, az itteni Művészeti Líceum végzettje, tehetséges zongoraművészként indult, mégis pályát váltott. Karmester lett.

A múlt héten véget értek az idei Marosvásárhelyi Zenei Napok. A város egyik legrangosabb és legrégibb fesztiváljának záróhangversenyét egy fiatal, Magyarországról hazatért karmester vezényelte. Vass András marosvásárhelyi születésű, az itteni Művészeti Líceum végzettje, tehetséges zongoraművészként indult, mégis pályát váltott. Karmester lett. Az eltelt évek alatt karmesterként számos díj birtokosává vált, jelenleg a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, Vásárhelyre mindig szívesen visszatér. Vele beszélgettünk.

– Tehetséges zongorista hírében álltál a művészetiben, végül mégis a karmesteri pályát választottad. Akkoriban ez az igen összetett és nehéz szakma nem volt túl divatos, miért döntöttél így?

– Rendszeresen jártam a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hangversenyeire és egyik alkalommal a zenekar Prokofjev ötödik szimfóniáját játszta. Akkor döntöttem el, hogy karmester leszek. Pontosan nem tudom megmondani, hogy miért. A zenekar hallgatásának élménye, a sok ember összjátéka, amellyel megszólaltatnak egy művet... mind szerepet játszott. Ez bennem maradt. Itt azonban nem volt karmesteri szak. Így érettségi után Bostonban próbálkoztam, de a felvételi nem sikerült. Budapesten is volt lehetőség, utána oda felvételiztem és maximális pontszámmal jutottam be. Egy évig az Operettszínháznál vezényeltem, majd megnyertem a Budapesti Fesztiválzenekar nemzetközi versenyét. Soros-ösztöndíjjal egy évig lehettem a zenekar asszisztens karmestere, azóta is vissza-visszahívnak. Ezelőtt két évvel a Pannon Filharmonikusok hívtak meg vezényelni, azóta ott vagyok állandó karmester, de dirigálom a Nemzeti Filharmonikus Zenekart is. Jelenleg Pécsen élek, onnan szoktam utazgatni oda, ahol van munka és felkérés.

– A karmesteri hivatás nagyon komplex, hiszen az adott művet a karmester „rendezi” színpadra. Szerinted mitől lesz valaki jó a szakmában?

– Ezt talán harminc év múlva meg tudom mondani, sok minden kell hozzá. Kell egyfajta tehetség, ez kétségtelen, de az is nagyon fontos, hogy minél kiválóbb zenész legyen az illető. Szükség van a nagyon jó hallásra, mozgáskészségre, ritmusérzékre, partitúraolvasási készségre, a zenekar tagjaival való megfelelő kommunikáció megtalálására, szervezőkészségre. Nagyon komplex munka, de hogy mitől lesz valakiből jó karmester, nehezen dönthető el.

– A karmesteri hivatás némiképp a színházi rendezői szakmához hasonlítható, hiszen az adott mű megszólaltatása mellett a repertoár összeállításában is szerepet játszanak – általában – a karmesterek.

– Igen, a repertoárt általában a művészeti vezetéssel együtt az állandó karmesterek állítják össze. Ehhez ismerni kell az adott zenekart, annak színvonalát, a létszámát, a többi karmester által dirigált koncertek repertoárját, hogy az ember olyasmit vezényeljen, ami színesíti a kínálatot. Nagyon fontos, hogy az évadok műsora kiegyensúlyozott legyen, észre kell venni, ha valami – mondjuk egy adott kor muzsikája – túlsúlyba kerül, ilyen esetben más korszak műveivel visszabillenthetjük a mérleget. Ami a színházi rendezői párhuzamot illeti, a próbafolyamat és a koncert is alkotómunka. Ha a karmester rá tudja venni a zenekart, hogy valamit közösen megszüljenek, a munka elérte a célját. Ha „kívül marad” és nem tudja befolyásolni azt, ami a színpadon történik, akkor csak kellékszerepet tölt be. Minél inkább rá tudja nyomni személyes és zenei elképzelését egy előadásra, a koncert annál inkább sikeresnek mondható. A személyes interpretáció szintén nagyon fontos. Ha az embernek nincsenek eredeti ötletei, nincs személyes véleménye a műről, az kellemetlen általánosságba tud torkollni, ami unalmassá teszi az előadást. Az olvasat nagyon sokféle lehet, erről számos pró és kontra érv hangzott el az idők folyamán, de ha a koncertet hallgató közönség maradandó élménnyel távozik, akkor az az előadás nem hangzott el hiába.

– A karmesteri lét egyfajta, szinte nomád életmódot feltételez; gyakran jársz vissza Marosvásárhelyre?

– Egy-két évben egyszer járok vissza, amikor meghívnak, szívesen jövök. Ilyen szempontból nem szakadtam el Marosvásárhelytől, más szempontból viszont a karmesterség olyan szakma, amelynek szerves része az utazás: ott dolgozom, ahol munkát ajánlanak. És ez így lesz egész életemben, sok beleszólásom ebbe nem lehet. Az ember belekényszerül a világpolgárságba. Költöző életmód, hat-nyolc évenként más helyre távozom. És nagyon szeretnék operát is dirigálni, eddig csak operarészleteket sikerült. Az opera az egyik legérdekesebb és a legkomplexebb műfaj, amit valaha is kitaláltak. Nagyon érdekesnek találom, hiszen a produkció akkor jó, ha sem a zene, sem a színpadi játék nem kerül túlsúlyba.

– Voltak-e meghatározó élményeid eddigi pályafutásod során?

– A felvételi nagyon szép élmény volt. De hasonlóan szép élményt jelentett minden koncert, amelyben sikerült maradandót nyújtanom. Megtörténik, hogy az ember úgy érzi, a befektetett munka nem térült meg, máskor épp fordítva történik: többet kapok vissza, mint amennyit dolgoztam. De a sikerélménynél sokkal fontosabb a következetes munka, a kitartás, a minőségi alkotásra való törekvés, a bátorság új területek felfedezésére, új ötletek használatára – ez többet nyújt és jelent mind emberi, mind zenei szempontból egyaránt.