Életkedv, derű a XVII. Nemzetközi Magyar Fotószalon kínálatában

Természetesen nem csak a napos oldal ragadta meg a Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2017-es pályázatára benevezett fotósok figyelmét, az élet nyomasztó jelenségeit se kerülték el, de a kiállított és katalógusba emelt képek nagyobb hányada optimizmust sugall. Jó arcok, fogalmaztam meg magamban az első benyomást, amint beléptem a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériájában berendezett kiállításra. Emberi megnyilatkozásokként, portrékként is sok az értékelendő felvétel. Persze más figyelemre méltó fotó és műfaji telitalálat is bőven van a vándortárlaton, amelyet a Kárpát-medence 16 helyszínére juttat el a másfél évtizede létrehozott MFVSZ. A változatosság eleve szándékos, a szervezők most először hirdettek meg négy kategóriát, amelyek a megmérettetni kívánók szemében növelhették a kihívást. És azt is éreztették a pályázat kezdeményezői, hogy a magyar tradíciók mellett arra is nagy súlyt helyeznek, hogy újdonságok is megjelenhessenek a kiállításokon. Így az elmaradhatatlan általános (színes, monokróm) kategória mellett az Arany-év apropóján Arany János élete és költészete, illetve a magyar népzene és a szójátékos S’ Örömre fel! kategória indíthatta el a fotóművészek fantáziáját. 

A rangos zsűri négy ország – Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia – fotósainak munkáiból fogadott el 173-at. Csak az anyaországi és az erdélyi régió képviselői vannak jelen mind a négy kategóriában, a legnépesebb részvételnek nyilván a tematikai megkötésektől mentes, általános kategória örvendett. Az eltelt években megszokhattuk, hogy a vásárhelyi Marx József Fotóklub tagjai szinte testületileg beneveztek az MFVSZ pályázataira, számos díjat is elnyertek, ezúttal azonban csak ketten – Bálint Zsigmond és Fülöp Jenő – szerepelnek a felhozatalban. Mindketten a magyar népzene kategóriában versengtek, és mindketten elismerő oklevélben részesültek. Gratulálunk nekik. A következő pályázatok valószínűleg többüket megmozgatják. Az esélyük a sikerre semmivel sem kisebb, mint korábban. Ismerve tehetségüket, sokoldalúságukat, kitartó fotósszenvedélyüket, nyugodtan kijelenthetjük, semmivel sem tartanak hátrább, mint a világszövetséghez társult többi fotós társuk. Bizonyára a helybeli közönség is egyetért velem ebben. Különben örülhetünk, hogy a nemzetközi testület városunkba is rendszeresen elhozza válogatásait, ez is jó tájékozódási lehetőség a marosvásárhelyieknek, hogy tágabb magyar kitekintésben felmérjék, éppen merre tartunk a fotóművészetben. Az tény, hogy a szokatlannak, újszerűnek mindig figyelemkeltő, üdítő ereje van. A mostani pályázat Arany-ihlette képei is ezt tükrözik, s még inkább azok a fotók, amelyek a sörhöz, sörös vonzalmainkhoz kapcsolódnak. A fotósok a „folyékony kenyér” képi megközelítésében kipróbálhatták, mennyire fogékonyak a humorra, illetve ők maguk miképpen tudják előidézni azt. Van, akinek sikerült, van, akinek nem. De ez már az „ízlések és pofonok” kategóriába tartozik, s jobb személyesen megtapasztalni, mint egy röpke tudósítás kijelentéseire alapozni.