Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Lejárt az év második, de fontosság szempontjából nagyobb választási csatája, és sok szempontból váratlan eredményt hozott. Ebben a században még egyetlen választáson sem éltek ennyien a szavazati jogukkal, ami nagy előrelépés, de ez olyan áron történt, hogy könnygázzal kellett a külföldi szavazókörzetek elől a voksolni akaró, idegenben élő állampolgárokat elküldeni. A botránynak kétségkívül hatása volt a végeredményre, de ezúttal nem a külföldi szavazatok döntöttek. A választási törvénynek az állítólag a visszaélések elkerülése érdekében tett módosításai és a hiányos szervezés vezettek a galibához, de ez tulajdonképpen csak a szikra volt.
Ha visszaemlékszünk, 2012 elején szintén az utcán indult az a mozgalom, amely a letűnt szociálliberális szövetséget hatalomra juttatta. Ez a korábbi kormányzat hibáit eredményesen kihasználó tábor kiütéses győzelmet aratott a két évvel ezelőtti parlamenti választásokon, azonban a bársonyszékbe ülve elfeledkezett az ígéreteiről, a választók érdekében szinte semmit, a hatalom megszerzéséért minden lehetségest megtett. De a kiábrándult választók nem felejtettek. Az első fordulóban a külföldi választókörzeteknél lezajlott botrány elég volt szikrának az utcai megmozdulásokhoz, de a választói elégedetlenség kutatókat és elemzőket egyaránt meglepett. Mert az exit-poll-előrejelzésekben mutatott különbség elenyésző volt ahhoz képest, amire a szavazatszámláló jegyzőkönyvekből derült fény. Csak az irányt sejtették a tudósok, de az, hogy a kampányban a lényegi programról nem sokat mondó, viszont eddigi karrierjében eredményeket felmutatott, és a balkáni mocsárháborúsdit is kerülő jelölt ilyen szavazatkülönbséggel törölte fel a padlót a korlátlan kampányarzenállal, de annál kevesebb felmutatható eredménnyel harcba szálló kormányfővel, jelzi, hogy tovább nőtt az a tábor, amely változást szeretne. Amelyet alamizsnával és kampánylufival már nem lehet traktálni, és a szervilis televíziók „vitaműsorai”-val sem megvezetni. Ez jelzés a politikumnak, hogy a saját érdekeik és életszínvonaluk helyett a választókéval kell többet törődni. Az a jövő zenéje, hogy a címzettek veszik-e az adást, de már a törvényhozási mandátum felénél tartanak azok, akik két év múlva járulhatnak ismét e tömeg elé, a szavazatait kérvényezni. Az annál hamarabb derül ki, hogy az elnöki mandátumát óriási szimpátiatőkével megkezdő országgazda hogyan birkózik meg feladatával. Mert ami eddig reményt jelentett a negyedszázada átmeneti demokráciánk sajátosságaitól már megcsömörölt választónak, az mostantól kihívás.