Varázsmesék, mesés kivitelben

A 19. és 20. század fordulóján végzett népmesegyűjtések és az ekkoriban kiadott mesegyűjtemények egy jelentős része ma nehezen elérhető a szélesebb olvasóközönség számára. E gyűjtéseket napjainkban legnagyobbrészt levéltárakban, folklórarchívumokban, nagyvárosi szakkönyvtárak körülményesen elérhető részlegein vagy vaskos folklorisztikai tanulmányok mellékletében találja meg az érdeklődő, s kevés az ebből merítő, gyerekeknek szánt színvonalas népmeseválogatás is a magyar könyvpiacon. Kérdésként fogalmazódik meg, hogy egyáltalán mutatkozik-e fogyasztói igény régi meséinkre? A különböző rajzfilmek, animációk, animék, digitális mozgóképek és egyéb, az elbeszélt történethez különböző technikákkal mozgást és hangot is illesztő műfajok áradatában felnövő mai kisgyerekeket le lehet-e még kötni szépen illusztrált kötetekkel, lehet-e jóra, igazra, szépre nevelni Kacor király vagy a bujdosó macska történetével, szórakoztatni Együgyű Miska vagy Gácsera kalandjaival, el lehet-e varázsolni Gyöngyharmat János és Világi Szép Erzsébet, a zöldszakállú király vagy a kis kondás meséjével?

Örvendetes, hogy egy erdélyi, marosvásárhelyi könyvkiadó a felmerülő kérdések és bizonytalanság ellenére is vállalta, hogy a tavaly – 2016-ban – magyar és román nyelven is kiadott fabulaválogatása (Állatmesék és Poveşti cu animale), majd magyar nyelven megjelentetett tréfás mesés kötete (Tréfás mesék) mellé idén a varázsmesékből összeállított, igényes kivitelű, elsősorban gyerekeknek szánt kiadványát is felsorakoztatta. A Kreatív Könyvkiadó gondozásában megjelent Varázsmesék című mesekönyv Berze Nagy János Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből című, 110 éve, 1907-ben Budapesten napvilágot látott gyűjteménye alapján készült. A benne helyet kapott – eredetileg nyelvjárásban lejegyzett – hét varázs-, tündér- és hősmesét (Gyöngyharmat János, Aranyszóló pintyőke, A tetejetlen fa, A hét daru, A zöldszakállú király, A feneketlen kút, A kis kondás) Tekei Erika néprajzkutató, folklorista válogatta és dolgozta át gyerekek számára. Ugyancsak az ő érdeme, hogy a mesék szövegében előforduló tájszavakat (fáin, ringáz, suhancár stb.), illetve a gyerekek és/vagy szülők számára nehezen érthető, nyelvhasználatunkból már kikopott régi kifejezéseket (vetélő, peták, dikó, sing stb.) magyarázó jegyzetekkel látta el. A mesegyűjtő Berze Nagy János (1879-1946) a magyar népmesekutatás egyik legjelesebb alakja. Elsőként gyűjtött és tett közzé nagyobb népmeseanyagot egy kisebb tájegységről, összeállította a magyar népmesék típuskatalógusát. Hagyatékából a 20. század második felében három ifjúságnak szánt kötetet jelentettek meg eleddig (Szőlőszem királyfi, A bűbájos lakat és Kis Vitéz Pajtás), mindegyiket Budapesten. A Marosvásárhelyen idén megjelent varázsmesés kötete most e sort is bővíti.

A borítóterv és a közel negyedszáz egész oldalas színes illusztráció Pápai Barna munkáját dicséri. Az illusztrátorról érdemes néhány sorban bővebben is szólni, ugyanis rendkívül jól ráérzett a magyar varázsmesék alaphangulatára és -üzenetére, s mindezt ehhez illő varázslatos és mesés („varázsmesés”) módon tudta a maga vizuális eszközeivel közvetíteni az olvasók, a gyerekek felé. A kötetben megjelent rajzok szín- és formavilága, kompozíciós megoldásai, szokatlan perspektívái és kidolgozott részleteiben rejlő szépségei a mellé vagy ráhelyezett szövegektől függetlenül is önálló grafikai alkotásokká avatják a fiatal művész munkáit, kiforrott, egységes stílusról árulkodnak, a gondosan válogatott folklóralkotások társaságában pedig valósággal megelevenednek szemünk előtt a történetek. A kötet kiemelt darabjává válhat minden gyerek kiskönyvtárának, a benne elhelyezett hét mese pedig minden gyereknek „élni segít, utat mutat”. 

Nagy Zsolt néprajzkutató