Valóságmorzsák, mítoszok, szakítások
2012-05-25 13:53:19
- Nagy Székely Ildikó
Három férfi, három prózaíró. Sehol egy költő, sehol egy nő. Nincs enyhítő körülmény – ezekkel a szavakkal tette első pillanattól izgalmassá a múlt szombati Látó-délutánt a házigazda szerepét betöltő Vida Gábor.
Három férfi, három prózaíró. Sehol egy költő, sehol egy nő. Nincs enyhítő körülmény – ezekkel a szavakkal tette első pillanattól izgalmassá a múlt szombati Látó-délutánt a házigazda szerepét betöltő Vida Gábor. Egy fiatal kiadó, a Libri három friss kötetével, Benedek Szabolcs: A vérgróf, Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek, illetve Szabó Róbert Csaba: A fekete Dacia című művével találkozhatott itt az a huszonegynéhány irodalombarát, aki jónak látott kerek egy órát az Ariel Színházban eltölteni. Vida hármas kérdéskörre építette a beszélgetést, mű és valóság viszonyáról, az alkotó korábbi alkotókhoz, hagyományokhoz való kötődéséről, illetve a megszületett művel való együttlétről kérdezte a vendégeket. Mivel Szabó Róbert Csabával külön interjút olvashatnak mellékletünkben, a továbbiakban Benedek Szabolcsra, illetve Papp Sándor Zsigmondra összpontosítunk.
– Az első regényem 15 éve jelent meg. Ennyi idő elég az ifjú író státusából – jegyezte meg Benedek Szabolcs Vida azon felvetésére, hogy a meghívottak nem egészen fiatal alkotók, hiszen túl vannak már az első, még öntudatlanul elkövetett, izzasztó második, közönségsikernek számító harmadik könyvükön. A vérgróf szerzője szerint, bár az első világháború előtti Budapesten játszódó regényének valószínűleg nincsenek már szemtanúi, elképzelhető, hogy valaki magára ismer benne, hiszen az emberi lét állandó körforgás, melynek szereplői most is ugyanazokat a dilemmákat, sorskérdéseket élik meg, mint egy évszázaddal ezelőtt.
Papp Sándor Zsigmond új művében nagyobb eséllyel bukkanhatnak fel valós személyek, hiszen a mű a ’80-as évektől a ’90-es évek közepéig húzódó időszakot örökíti meg. A szerző újságírói munkája során mindig megkérte interjúalanyait, hogy meséljenek erről a korról.
– Úgy gondoltam, ha a valóságmorzsákat egymásra rakom, és leöntöm egy fikciós szósszal, ehető étel lesz belőle – mondta „Papsi”, majd azt is elárulta, hogy egyik ismerőse szerint túl sok a szex a regényben, de ez sem véletlen.
– Egy lakónegyedben este hétkor elveszik a villanyt, a házastársak nyolc éve nem beszélnek egymással, tévéjük nincs, és ha van is, öt perc múlva lekapcsolják, mert nincs mit nézni benne. Mit csinálnak? A szexuális együttlét ebben a helyzetben menekülési forrás.
Ami az előzetes alkotói elképzeléseket illeti, Benedek Szabolcs kezdetben csak a megírandó időszakot és helyszínt látta a regényében, és hagyta, hogy a többi magától, meglepetésszerűen formálódjon.
– Ugyanakkor az volt a szándékom, hogy megvizsgáljam, bizonyos populárisnak szánt mítoszok hogyan működnek egy szépirodalmi műben. Egy idő után elkezdtem rájátszani ezekre a mítoszokra, megpróbáltam újragondolni őket. Előfordult, hogy más irányba kanyarodott a történet, mint amerre szerettem volna. Sokszor ösztönösen, lendületből írok, és csak később gyúrom össze a nyersanyagot – mondta az alkotó arra a kérdésre, hogy mindig az lesz-e a mondataiból, bekezdéseiből, történeteiből, amit elképzelt.
Papp Sándor Zsigmond elárulta, nem örült annak, hogy új könyve borítójára felkerült az Erdélyi történetek alcím.
– Ez egyes budai kerületekben hívószó. Hallatára felmerül bennem egy olyan hagyomány, illetve egy olyan hagyománynak a kifigurázása, amit két kézzel tolok el magamtól. Vannak, akik megpróbálják az erdélyiséget Drakulától a Tündérkertig behatárolni, ezzel valamikor jobban lehetett házalni, mint az olcsó mosószerekkel. Ebbe az erdélyiségbe akarok belerúgni a készülő könyvemben. Az erdélyiség kérdését ugyanolyan álvitának tartom, mint azt, hogy van-e női irodalom.
Hat évet töltött frissen megjelent regényével, nem csoda, hogy hiába tette ki a pontot, újonnan íródó alkotásában is a korábbi szereplőkkel beszélget.
– Ki kell rugdosni őket a műből – szögezte le az alkotó. Készülő regényében szikárabb nyelven szólal meg, mint a legutóbbiban, abban ugyanis saját történeteiket fodrosabban mesélték el a hősök, úgy, hogy életük ne pusztán szürkének, inkább szép szürkének látszodjon.
Benedek Szabolcs, mint mondta, megírása után azonnal megválik alkotásától, nem szereti magát nyomtatásban olvasni, még újságban sem.
– Egyszer egy olvasó szólt, hogy elírtam egy utcanevet, emiatt napokig nem tudtam aludni. Ezektől az érzésektől szeretném megkímélni magam. Megírtam a regény folytatását is, a továbbiakban a harmadik rész következik, ez ugyanis egy trilógia lesz. Így leghamarabb egy éven belül szakadhatok el ettől a regénytől.
Papp Sándor Zsigmond a mű megjelenése utáni eufóriából rendszerint a lassú gyűlölet állapotába lép át.
– Gyanúsan méregetni kezdem a könyvet, már nem is értem, miért van rajta a nevem – jegyezte meg az alkotó, akiről az is kiderült, hogy útközben, például a villamoson alkot, hangosan beszélteti a szereplőit, hogy megtalálja a hangszínüket. Megjelent műveit nem szokta elolvasni, és harmadik novelláskötetét tartja legjobb alkotásának.
