Táncszínpadon a Carmina Burana

A nagy sikerű marosvásárhelyi előadás létrehozója, a Párizsban élő rendező-koreográfus Gigi Căciuleanu a médiában is olvasható önvallomása szerint nem feltétlenül táncszínházként határozná meg produkcióját, ő valószínűleg inkább mozgásszínháznak minősítené mindazt, amit munkatársaival, szereplőivel együtt a vásárhelyi Nemzeti Színház színpadán a Carmina Burana előadásával a közönségnek felkínált.

A nagy sikerű marosvásárhelyi előadás létrehozója, a Párizsban élő rendező-koreográfus Gigi Căciuleanu a médiában is olvasható önvallomása szerint nem feltétlenül táncszínházként határozná meg produkcióját, ő valószínűleg inkább mozgásszínháznak minősítené mindazt, amit munkatársaival, szereplőivel együtt a vásárhelyi Nemzeti Színház színpadán a Carmina Burana előadásával a közönségnek felkínált. A besorolás azonban többnyire csak a szakmabelieket izgatja, a néző elsősorban aszerint értékel, hogy tetszik-e neki, amit lát, hat-e rá, magával ragadja-e mindaz, ami a színről feléje sugároz. Ilyen tekintetben pedig a múlt hétvégi bemutató fergeteges sikere önmagáért beszél: Carl Orff remekművének Căciuleanu-féle változata lenyűgözte a jelenlevőket. Persze már az is garantálhatja a sikert, hogy ismét felhangzik sokak kedvenc zeneműve, ez a középkori vágáns dalokra, XIII. századi világi versekre komponált nagyszabású szerzemény. De itt ennél sokkal többről van szó, a zenei élményt rendkívül összetett, jelképgazdag látvány egészíti ki, olyasmi mozgósítja érzékeink sokaságát, ami újszerűségével is meglep és teljesen leköti figyelmünket. A nemzetközi szinten is elismert kiváló koreográfus egyébként olyan karizmatikus egyéniség, hogy csapatát is képes maradéktalanul bevonni alkotói bűvkörébe, és olyan teljesítményre késztetni őket, amilyenre talán maguk se gondoltak volna. Együtteseként és egyénileg is mindenből a legjobbat próbálják nyújtani az előadáson.

Közel negyvenen lépnek felváltva, néha közösen is a hatalmasra csupaszított színpadra, amelyet egyszerű kellékek, szuggesztív jelképek, inventíven /ki/használt fények, árnyékok tesznek varázslatossá. Nyilván a remeklő díszlettervező, Alina Herescu biztosította játékkeret vajmi keveset segítene, ha nem keltené oly fantáziadúsan életre a színház két társulatának és a Művészeti Egyetem koreográfia szakának fiataljaiból verbuvált tehetséges szereplőgárda. Kevesen gondolhatták előzetesen, hogy a rendező megálmodta, különlegességében is koherens mozgásnyelvet ilyen hiánytalanul el tudják sajátítani. Annál kellemesebb a csalódás, annál nagyobb a közönség öröme, hogy a mozdulatok oly kifejezően csendülnek egybe a muzsikával és a szöveggel, és az összlátvány meg az egyes szereplők, táncosok külön-külön is megteremtik azt a szimbólumegyüttest, amely univerzális érvénnyel és anyanyelvtől függetlenül fogalmaz meg mindenki számára jól érthető, múltba, jelenbe, jövőbe illő humánus üzenetet. Számtalan kitűnő ötlet, rengeteg munka, energia, odaadás van ebben a produkcióban. Talán igazságtalan személyeket kiemelni, de azért itt is vannak kiemelkedő feladatok, táncos, színészi alakítások, tehát a Fortunát megszemélyesítő, egyféle játékmesternek is beillő Monica Ristea könnyed játékosságát, szuggesztív és jól érthető latin nyelvű szövegmondását nem hagyhatjuk szó nélkül. A táncosok közül pedig mindenekelőtt Bordás Attila érdemel elismerést. Másoknak sem kellene kimaradniuk a felsorolásból, de azt bepótolják majd a kritikusok. A recenziószerű tudósításban legyen elég ennyi. Illetve még tegyük hozzá, hogy a maradandó élményt Orff csodálatos muzsikája alapozza meg, amelyet az előadásban használt hangfelvételen a Boston Symphony Orchestra zenészei, kórusa és szólistái tolmácsoltak Seiji Ozawa vezényletével.