Rejtély a versben

Lyukasóra – a méltán sikeres és híressé vált televíziós irodalmi vetélkedő mintájára immáron több éve szervezi évadzáró estjét a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság.

Fotó: Nagy Tibor

Lyukasóra – a méltán sikeres és híressé vált televíziós irodalmi vetélkedő mintájára immáron több éve szervezi évadzáró estjét a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. Az egykoron Mészöly Dezső és Gyurkovics Tibor vezette műsor dramaturgiáját vette kölcsön a vásárhelyi csoportosulás, és az est minden évben sikert arat. E hét keddjének délutánján is szépszámú közönség érkezett a Kultúrpalota kistermébe beszélgetni, találgatni. Mert a Lyukasóra forgatókönyve egyszerű: a meghívottak egy-egy elhunyt magyar költő (ez alapszabály) versét, illetve versének részletét olvassák föl, a közönségnek pedig ki kell találnia a szerző kilétét. A néhol barkochbaszerű kérdezgetésnek pedig sok, ritkán hallott információ a jutalma, dinamikussá, értékessé és érdekessé téve az amúgy egyszerű dramaturgiát. Persze mindenki igyekszik az adott szerzőre nem jellemző költeményeket hozni, és ez az idei KZST-évadzáró esten sem volt másképp.

A publikumot és a meghívottakat – Farkas Ernő Tanár Urat, Gyéresi Júlia színművésznőt, Láng Orsolya írót, Nagy Attila költőt, Kovács Levente rendezőt és Nagy Miklós Kund szerkesztőt – Kovács András Ferenc költő (maga is meghívott, jelen esetben feladványtevő és ceremóniamester) üdvözölte a KZST idei nyári, utolsó rendezvényén. Mint mondta, a Lyukasóra nem lyukasóra, hanem pótvizsga a magyar költészetből: a verseket különböző fogódzók alapján kell fölismerni.

A feladványok sorát Nagy Miklós Kund nyitotta A riporter ujja című költeménnyel, amely – mint kiderült – Tóth Árpád tollából származik és egyáltalán nem jellemző a szerző költészetére. Tóth Árpád Debrecenben és Budapesten volt újságíró. Kovács Levente szép emlékezéssel nyitotta az általa felolvasandó versek sorát. Visky Árpád, tragikus sorsú, a diktatúra idején tisztázatlan körülmények között elhunyt színművész negyven évvel ezelőtti előadóestjének verseit hozta el. Közülük az első egy olyan marosvásárhelyi költőé, akinek sorsa a Visky Árpádéhoz hasonlóan alakult: Kovács Levente Sütő István versét olvasta fel. Nagy Attila elmondta: tematikus lesz, az általa hozott alkotások a virágokról szólnak. Az első, Az áloe-virág című költemény szerzőjét (is) nehezen találta ki a közönség: Juhász Gyuláról van szó. Láng Orsolya Vas István versét hozta el, míg a Gyéresi Júlia által felolvasott Barátnő barátnőjéhez című vers frivol mivolta okán (is) élénk érdeklődést váltott ki a közönségből. Nem is csoda: a színes, sokat beszélő költő az egykoron élő legendaként is számon tartott Faludy György. Farkas Ernő bevallotta: általában kilóg a sorból, az elsőként felolvasandó szövege azonban bizonyos értelemben igencsak talál a Gyéresi Júlia által hozott költeménnyel. Mint kiderült, Kájoni János XVII. századbeli költeményének magyar fordítását hallhattuk. A KZST elnöke, Csíky Boldizsár zeneszerző közjátékként érdekes feladvánnyal érkezett. Az általa hozott, Bolero című verset Borsos Edith operaénekes Ávéd Éva zongorakíséretével énekelte el: Weöres Sándor alkotása volt. Az első kör végén pedig KAF olvasott fel: az Egy nap kőből és alumíniumból című, „megtermett váteszi hangon” írt költemény – mint az egyértelművé vált – paródia. Bajor Andor szerzette Lászlóffy Aladárról.

A további körökben is számos, érdekes verssel hozakodtak elő a meghívottak. Hallottuk többek között Karinthy Frigyes, Lászlóffy Aladár, Arany János és Pásztor Béla verseit, Gyéresi Júlia egyik feladványára pedig nem érkezett megfejtés. Ami nem is csoda. Ki gondolta volna, hogy a komor, melankolikus, enyhén dekadens, Az eljövendő szeretőmhöz című, gyönyörű költemény szerzője Rejtő Jenő?