2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Olyan sűrűn követik egymást az események, hogy alig lehet lépést tartani velük. Újra egy csoportos fotókiállításról kell írnunk, pedig csak nemrég ültetett számítógép elé egy másik hasonló, méltatandó rendezvény. 

Vásárhelyi kollégák a megnyitón (Fotó: Dr. Szabó József)


Olyan sűrűn követik egymást az események, hogy alig lehet lépést tartani velük. Újra egy csoportos fotókiállításról kell írnunk, pedig csak nemrég ültetett számítógép elé egy másik hasonló, méltatandó rendezvény. Ezúttal a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti galériája a vendéglátó, bemutatkozásra a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Fotóklub vállalkozott. Nem ismeretlen csapat, tagjai más alakulatokkal már állítottak ki Maros megye székhelyén, s maga a tömörülés is életképes cserekapcsolatokat tart fenn a helybeli Marx József Fotóklubbal, aminek természetesen a közönség is kétségtelen haszonélvezője. Így van jól, mindenkinek előnyös, ha együttműködik a honi fotómozgalom két erőteljes szomszédvára.
A március 14-i tárlatnyitón is elhangzott, beszélt róla a kiállítást beajánló művészeti író, valamint a klub elnöke, dr. Szabó József és a marosvásárhelyieket képviselő Bálint Zsigmond fotóművész is, Székelyudvarhelyen nagy hagyománya van a fotográfiának, sok hazai és külföldi turistát vonz a városba a több mint egy évszázados múltra visszatekintő Kováts Fényképészet, amely akár egy kis múzeumnak is beillik. És jelenleg is számos híve van a fotózásnak, nem csak egy csoportosulás gyűjti egybe a fényképezés szerelmeseit a kultúrakedvelő Küküllő menti településen. Az Orbán Balázs Fotóklub 2015-ös hivatalos bejegyzéséig már évtizedeken át klubszerűen próbálták felfuttatni a tevékenységet, túl tudtak lépni a válságos időszakokon is, és jelenleg a tizennégy klubalapító rendszeresen működve hallat magáról. Évente háromszor szervez kiállítást helyi közönsége számára, sokfelé ismerik a Föld napja tiszteletére rendezett tárlataikat, jó híre van a NATUR ART-nak, és az év végi szabad témájú szalonra is sokan kíváncsiak. Az előbbi kettő, mint a nevük is sejteti, a természetfotó kedvelőit szólítja meg. A mostani marosvásárhelyi válogatásuk is ilyen jellegű.
Egyetlen jelzővel azt mondhatnánk erről a kiállításról, hogy szép. A kiállítók mindazt megpróbálták lencsevégre kapni, ami lenyűgöző a természetben. Hegyek, völgyek, erdők, mezők, szelíd és vadregényes tájak, ég és föld, vizek, fellegek, növények, állatok, rovarok, madarak, halak, vadak fényben és árnyékban, téli ragyogásban, tavaszi üdezöldben, nyári pompában, őszi tarkaságban, hajnali ködben, alkonyi bíborban, sorolni sem lehet környezetünk ezernyi arcát. Székelyudvarhely és környéke kiapadhatatlan látványban, persze fotósai távolabbra is elmennek, ma már mindannyiuk előtt nyitva a határ, és hozzák is képeiket mindenünnen, ahonnan csak lehet, felvételeik jó szemre, dicséretes kitartásra, igényességre vallanak. Emberek nincsenek a válogatott képanyagban, mégis emberarcú a kiállítás, sugárzik a fotókról a lélek melege, a fotókészüléket a kellő pillanatban működésbe hozó idősebb és fiatal fotográfusok embersége. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató