Per Olov Enquist: Egy másik élet

Ha Szerb Antal máig folytathatná a világirodalom történetének írását, a Skandináv irodalom fejezetben jelentős helyet kapna Per Olov Enquist svéd író. Legutóbb megjelent könyve nagyívű életregény, az Egy másik élet. Korábban megjelent művei, drámái régóta jelen vannak a magyar könyvpiacon és a magyar színpadokon: Strindberg – Életjáték, Az udvari orvos látogatása, Lewi útja, A három barlang hegye, Blanche és Marie könyve, A tribádok éjszakája, Ének Phaidráért, A földigiliszták életéből.

Európa Könyvkiadó Budapest, 2011, fordította Kúnos László

Ha Szerb Antal máig folytathatná a világirodalom történetének írását, a Skandináv irodalom fejezetben jelentős helyet kapna Per Olov Enquist svéd író. Legutóbb megjelent könyve nagyívű életregény, az Egy másik élet. Korábban megjelent művei, drámái régóta jelen vannak a magyar könyvpiacon és a magyar színpadokon: Strindberg – Életjáték, Az udvari orvos látogatása, Lewi útja, A három barlang hegye, Blanche és Marie könyve, A tribádok éjszakája, Ének Phaidráért, A földigiliszták életéből. Életregénye egyben számvetés, pályakép, egy író a történelem változásaiban. Harmadik személyben jeleníti meg önmagát, a hosszú, fordulatos pályát, amelyen először szigorú, vallásos nevelésben, tanítónő anyja irányításával haladt. Talán pap, talán tanító lehetett volna eszerint, hiszen a Stockholmtól messzi északra fekvő erdők és ősi lápvidék övezte településen szegényes társadalmi helyzetében aligha vihette volna többre. Először sportteljesítménye hozta percről percre közelebb az egyetemi tanulmányokhoz, az utazáshoz. Az öt legjobb svéd magasugrók egyike volt, de további életútját mégsem a sport határozta meg.

A könyv első része a gyermekkor, a gimnáziumi évek és egy olyan tanár irányítása, aki felolvassa dolgozatait, meglátja bennük, hogy valamilyen „váratlan vagy szokatlan dolog kimondására törekszenek”. Ez sarkallja még jobb próbálkozásokra, így tűnik el gyermeki életéből a félelem.

1957-ben egyetemi sportversenyre az NDK-ba utazhat, ahol szembesül az európai történelemmel. Azt látja, hogy eddigi ismereteihez képest „az NDK egy másik bolygó”. Amikor a kiadó elfogadja első könyvét, a Kristályszem című regényt, egyből ezer svéd korona birtokosa lesz. Bekerül az irodalmi életbe, családot alapít, a konzervatív jobboldal legfontosabb sajtóorgánumához, a Svenska Dagebladethez szegődik, és ezután jönnek a nagy változások életében.

A legionáriusok

A legionáriusok című dokumentumregénye néhány héttel azután jelenik meg, hogy 1968 augusztusában a Szovjetunió bevonul Csehszlovákiába.

A regény megírása Enquist számára erkölcsi kérdés. A 146 balti katonaszökevény kiadatása a Szovjetuniónak 1946 januárjába, sokáig tehertételként nehezedett a svéd szociáldemokráciára, és sokáig az is maradt. A balti katonákat a német hadigépezet a Waffen SS alakulataiba sorozta be, a háború után nem várhattak mást a szovjet hatalomtól, mint ítéletet, mint ahogy meg is történt kiadatásuk után. – Mindet kivégezték… – írja Enquist. A civil menekülteket pedig, akik ezrével voltak, nem kérték ki, ők maradhattak, és később rájöttek, hogy a katonák kiadatása mentette meg őket. Enquist fiatal újságíró, amikor szembesül ezekkel a tényekkel. Meg akarja tudni, hogy mi is történt valójában. A fejezet izgalmas, és a tényfeltáró, oknyomozó irodalom példája, amiről ezután értesülünk. A történet elbeszélője a vizsgálatvezető, aki maga az író is lehetne, hiszen megpróbálja rekonstruálni mindazt, ami történt.

A háború utolsó évében nemcsak a katonának besorozott baltiak menekültek Svédországba. A három balti államot felváltva foglalta el a Szovjetunió és a hitleri Németország. A legnehezebb időket élték át, amikor a Vörös Hadsereg 1944 őszén megindul nyugat felé, és a három balti országból tömegesen menekül a lakosság Svédországba. A civil menekültek megmenekültek, nem így a katonák. Enquist minden erre vonatkozó adatot megpróbál felgöngyölíteni, rengeteget utazik, felkeresi a szovjet Baltikumban élő disszidens professzort, üzenetet visz neki, és kimenekíti írásait, amelyek a valós rigai helyzetről szólnak. Minden útjának, minden cikkének, mint ahogy könyvének, a legionáriusoknak is, nagy visszhangja van, sok megszólaltatottra nézve baljós következménye lett. De az író nem tudott kitérni az elől, hogy a maga módján végére járva és felelősséget vállalva megírja ezt a lelkiismeret-furdalást okozó történetet.

Hosszú út a színházig

1970-ben ösztöndíjat kap, és családjával Nyugat-Berlinbe költözik. Azt írja, életében először él száműzetésben, Svédország határain kívül. Ebből húsz év lesz, amit részben Berlinben, továbbá Los Angelesben, Párizsban és Koppenhágában tölt. Erre az időre esik színpadi írásainak, színdarabjainak, film-forgatókönyveinek megírása, találkozása korunk irodalmának nagyjaival és a német baloldallal. Megéli az 1972-es müncheni olimpiát, amelyről riportkönyvet ír. A sajtóközpontban van, amikor történik valami, ami felforgatja a világot. Trauerfeier, a gyász ünnepe lesz az olimpia, miután arab terroristák egy csoportja behatolt az izraeli csapat szállására, egy versenyzőt lelőttek, a többieket foglyul ejtették. A szabadítási akció kudarcot vallott, megölték az izraeli sportolókat, ötvenezer ember gyászolt az olimpia záróünnepélyén. Enquist minden pillanatról megrendüléssel számol be, majd megír egy könyvet, címe Müncheni katedrális.

Hazatérve első darabja is megszületik: A tribádok éjszakája. Harminc nyelvre fordítják le rövidesen, és ez lesz a világon a legtöbbször játszott svéd színdarab. Először maga sem tudta, hogy színdarabot ír, így emlékszik erre. Egy évig olvassa Strindberget, titkokra bukkan és megírja a Play Strindbergnél is izgalmasabb drámát. Darabjainak színrevite-lét úgy írja le, mint torokszorító realitást, a színészeket, a próbákat, és így jut el „a kommersz színház érdeklődésének fénykörébe, a Broadwayra.”

Amikor újra otthon van, megrohanják favágó őseinek emlékei, a svéd kivándorlásról akar írni, Argentínába utazik. Megtalálja a kolóniát, ahol finnek is élnek, a századfordulón menekültek a cári elnyomás elől. Csak a dánok gazdagodtak meg az akkori kivándorlók közül.

A dániai korszak

1978-tól 1993-ig megint más az élete. Nyomon követhetjük, hogy az az ember – történetesen az író –, akinek családjában mindenki mindig ugyanazon a helyen lakott, bejárja a világot, de elfogja időnként a nyugtalanság. Nem találja helyét, elbizonytalanodik. Eszébe jut a Hókirálynő, Andersen meséje, és egy családi titok lepleződik le előtte. Tragédiába torkolló bizarr történet, amely elvezet a történések végéhez, az Egy másik élethez.

A párizsi évek alatt süllyed az alkoholizmusba. Családjával visszatér Koppenhágába, darabjait továbbra is sikerrel játsszák, őt pedig egy alkoholistákat kezelő különleges kórházba viszik. Szemmel láthatóan nem bírja az elvonókúra módszereit, a vallomástételt, egyre jobban megrémül. Később egy izlandi terápiás központba kerül, a hetedik napon innen szökik meg egy hócsillagos éjszakán. Remekel a leírással, minden benne rejlő feszültségből a halálba menők nyugalmát éli át, megrohanják a gondolatok, és a hóban fekve megpillantja a fényt, amely egy közeli házból villan fel. Erőre kap, a fény a házig vezeti. Egy izlandi család házában nyitnak neki ajtót, és megmentik az életét. Amikor újra előveszi laptopját, megállás nélkül írni kezd, megírja Nemo kapitány könyvtárát. Nemo kapitány, az első, legkedvesebb gyermekkori olvasmánya így menti meg.

Az írás hatalmasabb nála, az írás kényszer és öröm, így kezdődik egy másik élete. A befejező mondat: 1990 februárja. Azóta tizennyolc év telt el. Azóta nem ivott egy csepp alkoholt sem.

Per Olov Enquist végigvezet az életén. Könyve az olvasó számára nem lektür, nem szórakoztató olvasmány, nem is görcsoldó történet. Akkor hát mi érdekelhet benne? Talán jobb lett volna híres regényeit bemutatni, esetleg színdarabjait, mesekönyveit?

Úgy hiszem, Selma Lagerlöf, Strindberg, Bergman hazáját jobban megismerhetjük, ha együtt haladunk az írás hatalmát hordozó emberrel, ha megértjük üzenetét.