Nincs megállás

Fut a szekér Kerekes Istvánnal. Alig könyveljük el egyik sikerét, máris érkezik egy újabb. Pár napja még arról írtak a lapok, hogy a MÚRE sajtófotó-pályázatán elnyerte a Brassai – 2016 elnevezésű nagydíjat és a szociofotó kategória I. díját is neki ítélte a zsűri. Ezt a hírt hamar háttérbe szorította az az információ, hogy a MÚOSZ rangos szakmai versengésén, a 36. Magyar Sajtófotó Pályázaton a Marosvásárhelyen született s innen 2007-ben Mosonmagyaróvárra áttelepedett testnevelő tanár fotóival megszerezte a Mindennapi élet (egyedi) kategória mindhárom elismerését. A magyar sajtófotó-pályázat 36 éves történetében erre még nem volt példa. A megmérettetésre idén 247 pályázó tizennégy kategóriában 6302 fotót küldött be. A szabad-úszóként fotózó Kerekest ugyanakkor a megyékben dolgozó legjobb teljesítményű fotóriporterré is nyilvánították. Ennek kapcsán nyilatkozott így a friss elismerésnek dunántúli városa lapjában: – Meglepetés, hihetetlen érzés a zsűri döntése számomra. Mindhárom fotót Erdélyben készítettem. A zsűri elnöke, Szlukovényi Tamás, a Reuters hírügynökség korábbi globális fotóigazgatója, külön gratulált, kiemelve, hogy a díjak mellett külön büszke lehetek a képeimben rejlő erőre. 

Érthető, hogy sikereit szárnyára kapta a média, tudósítások, interjúk taglalják fotós munkásságát, keresik eredményessége titkát. Ilyenkor szóba kerül páratlan éremgyűjteménye is, de az is előfordul, hogy mire az adatok napvilágot látnak, többnyire már el is évült a napra késznek hitt szám. Legújabban a Győr-Moson-Sopron megyei napilap, a Kisalföld közölt vele egész oldalas beszélgetést. Abból arról értesülünk, hogy Kerekes István nyilvántartása szerint 1438 nemzetközi fotós díjjal rendelkezik, ezeket 6 kontinens 68 országától kapta. Leghíresebb képe, a Yelena, amelyet lapunkban is többször megjelentettünk, már 317 díjnál tart. A fotós legfiatalabbként magáénak tudhatja a nagy tekintélyű nemzetközi fotóművészeti szövetség EFIAP címét, a 2. gyémánt fokozat birtokosa, és reményei szerint az idén megszerezheti a 3. fokozatot is, aminél – mint mondja – már nincs fennebb. A Kisalföld cikkírója innen kölcsönözte írásához a Gyémánttá fotografált arcok címet. Igen, noha István kezdetben inkább a természetet fotózta, utóbb jobban kezdte érdekelni az emberábrázolás, egyedi emberarcokat, különleges élethelyzeteket igyekszik elkapni, megörökíteni. Kívánjuk, hogy utazásai, terepútjai során minél gyakrabban élhesse át a siker elégtételét!