2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az orvos, aki felvette a harcot a gyógyszermaffia ellen – sokan így emlegetik dr. Lenkei Gábor magyarországi orvost, aki kedden, Marosvásárhelyen telt ház előtt tartott előadást.


Az orvos, aki felvette a harcot a gyógyszermaffia ellen – sokan így emlegetik dr. Lenkei Gábor magyarországi orvost, aki kedden, Marosvásárhelyen telt ház előtt tartott, Betegségnek tűnő állapotok című előadásán bevallotta, valójában az a célja, hogy az embereket ráébressze arra, hogy bármilyen tünet esetén ne folyamodjanak azonnal orvossághoz, hanem figyeljenek arra, hogy fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot, és biztosítsák szervezetüknek a szükséges vitaminmennyiséget. A humorral fűszerezett előadásmódjáról híres szakember, aki első alkalommal jár Erdélyben, hangsúlyozta, a mai ember vészesen kevés folyadékot fogyaszt, nem mozog eleget, és a tévhitek miatt megvonja magától a sót, meg a zsírt. Emiatt jelentkeznek gyakran tünetek, amelyekre azonnal ráfogjuk, hogy betegség. Holott valamilyen hiány, amit legtöbbször orvosság nélkül is pótolni tudunk.

 

Dr. Lenkei Gábor 1986-ban szerezte meg az orvosi diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd kutatóorvosként, belgyógyászként és szülész-nőgyógyászként szerzett tapasztalatot. Már az előadás elején szerette volna tisztázni, nem megrögzött gyógyszerellenes, ahogyan azt sokan gondolják. Elismeri, hogy vannak helyzetek, amikor az orvosság szedése indokolt és elkerülhetetlen, de úgy gondolja, manapság a gyógyszerhasználat elfajult, az esetek nagy részében elkerülhető lenne, és vele együtt a kár is, amit az emberek egészségében okoz.

– Mindez 100 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Egyesült Államokban az egészségügyi piacra beléptek befektetőként a gyógyszer- és vegyipar tulajdonosai. A gyógyszeripar érdekei egyértelműen ellentétben állnak az egészségre való törekvéssel, hiszen ha nem vagyunk betegek, nem lehet eladni a gyógyszereket. Kijelenthetjük, ma már gyógyszermaffiáról beszélünk. A magyarországi Egészségügyi Minisztérium adatai szerint Magyarországon 10 millió személyből 1 millió 200 ezer szed egyidejűleg több mint tízféle orvosságot. Romániai adataim nincsenek, de végigsétáltam Marosvásárhely főterén, és bőven láttam patikát. Az Európai Unióban évente 200 ezer ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásaiként fellépő bántalmak miatt, Magyarországon évente 7-8 ezer. Az elhalálozás okai között a harmadik helyen az orvosságok mellékhatásai okozta esetek állnak. Azt hiszem, joggal állapíthatjuk meg, hogy ez már messze túllépett azon, ami józan üzleti érdeknek nevezhető – ismertette a borúlátó statisztikát a szakember, aki szerint sajnos az orvosok alávetik magukat a gyógyszergyártók érdekeinek, és figyelmen kívül hagyják a józan gyógyszerhasználat fő elvét, hogy ésszel gyógyítsanak és ne azonnal orvossággal.

A ma embere folyadék- és oxigénhiányos

Dr. Lenkei rámutatott, semmiféle ördöngösségre, sem csodaszerekre nincsen szükség ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, csupán három dolog kell ehhez: víz, oxigén és tápanyagok. Az emberi test 60 százaléka víz, 19% fehérje, 15% zsír, 5 százalékot az ásványi anyagok tesznek ki, 1 százalékot pedig a szénhidrátok. A ma emberére viszont az jellemző, hogy folyadékhiányos, zsírszegényen táplálkozik, mivel elhitetik vele, hogy a zsír káros, holott a zsír hiánya a szervezetben kifejezetten egészségtelen. Mindemellett a megfelelő mennyiségű oxigén, valamint a vitaminok elengedhetetlenek a szervezet egészséges működéséhez. Ennek ellenére a ma embere oxigénhiányos a rendszeres testmozgás elmulasztása miatt, ugyanakkor a vitaminszükségletünket sem elégítjük ki. – A hiányok közül a legnagyobb méretű a vitaminhiány, és ezt kell legelső lépésben megszüntetni. Egy embernek egyidejűleg 15-féle vitamint kellene szednie napi rendszerességgel. Egy ember napi C-vitamin-igénye a testsúly függvénye, 30 milligramm kellene jusson minden kilóra, B1-vitaminból pedig naponta legalább 100 milligramm kellene a szervezetünkbe jusson. Ha szervezetünk nem kap meg egyet vagy többet azokból az anyagokból, amelyek a működéséhez elengedhetetlenek, akkor jelentkeznek a betegségnek tűnő állapotok. Tehát az egyén valójában nem beteg, ezért a gyógyszerek kedvező hatásai nem tudnak érvényesülni, csupán a kedvezőtlenek. Emellett pedig hamis betegségtudat alakul ki az emberben, ami károsabb, mint a mellékhatások – figyelmeztetett a szakember.

Húsz kiló alma tízóraira

Rámutatott, a gyógyszergyártók a különféle reklámok útján megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy ha változatosan és gazdagon étkeznek, akkor biztosítják szervezetüknek a szükséges tápanyagokat, vitaminokat. Ezt azonban dr. Lenkei Gábor határozottan cáfolja. – Ha azt szeretnénk, hogy egy gyerek kizárólag a táplálékokból kapja meg a szükséges napi C-vitamin-adagot, akkor 4 kilogramm paradicsomot, vagy 2 és fél kiló citromot, vagy 20 kiló almát kellene csomagoljunk neki tízóraira. Gondoljuk el, minden szünetben elrághatna négy-négy kiló almát. Vagy ha egy várandós nő élelmiszer útján szeretné biztosítani a napi folsavszükségletet, akkor naponta 15 tányér spenótot kellene elfogyasszon. Hát ez bizony még Popeynek is túlzás lenne – fakasztotta mosolyra példáival a közönséget az orvos.

Naponta négy liter víz

A szakember szerint számos, betegségnek vélt állapot oka egyszerűen a kellő mennyiségű folyadék bevitelének a hiányára vezethető vissza. – Az emberek 95 százaléka nem iszik kellő mennyiségű folyadékot. A sokak által emlegetett napi két liter a minimumok minimuma. Az optimális mennyiség a napi 4-5 liter. Ekkora a szervezetünk folyadékigénye. Ebben természetesen benne van a leves, amit megeszünk, valamint a gyümölcsök által bejuttatott mennyiség is. Sokan mondják, hogy nem iszom, mert nem vagyok szomjas, viszont tény, hogy ha hosszú időn át megtagadjuk szervezetünktől a kellő mennyiségű folyadékot, akkor a szomjúságérzet lankad, viszont ha ismét kezdünk többet inni, akkor rövid időn belül helyreáll. Volt egy kísérlet, egy 70 kilós testsúlyú személyt egy napra beültettek egy szobába. Optimális volt a hőmérséklet, nem izzadt, nem mozoghatott, nem beszélhetett. Kiderült, hogy testmozgás végzése és izzadás nélkül is egy nap alatt fél liter víz párolgott el a szervezetéből, 350 milliliter csak azáltal, hogy lélegzett – hangzott el az érdekes példa.

Fejfájásra gyógyír: só+víz

A vízhiányra számos tünet vezethető vissza, többek között gyengeséget, fáradékonyságot, szédülést, fejfájást, izomgörcsöt, magas vérnyomást, valamint a koncentrálási képességnek a csökkenését is okozhatja. Sokan, akik rendszeresen szenvednek migrénes fejfájástól, kétségbeesetten keresik az okát, súlyos betegségekre gyanakszanak. Dr. Lenkei Gábor határozottan állítja, a fejfájások leggyakoribb oka a szervezetben fellépő folyadék-, illetve sóhiány. A közönség soraiban ülők közül valószínűleg sokan elraktározták magukban a szakember tanácsát, aki azt javasolta, ha nagyon fáj a fejünk, kapjunk be egy teáskanálnyi – 4-5 gramm – sót, majd igyunk rá egy liter vizet, és szinte teljesen biztos, hogy megszabadulunk a gyötrő érzéstől.

A fájdalomcsillapító nem csillapít!

– Hazugság, hogy a fájdalomcsillapító csillapítja a fájdalmat – jelentette ki határozottan dr. Lenkei. – A reklámokban látjuk, hogy jönnek az orvosságban lévő molekulák, megkeresik a fájdalom helyszínét, majd hatnak rá. Ez nem igaz, a fájdalomcsillapító valójában elvágja a fájdalom helyszíne és az agy közötti kapcsolatot, azaz a fájdalomérzékelésünket tompítja, de a fájdalmat kiváltó okot nem szünteti meg – állította a szakember, aki helytelennek tartja, hogy a mai betegség- és gyógyszerközpontú társadalomban az orvosok bármilyen panaszra azonnal gyógyszerek sokaságával halmozzák el a hozzájuk fordulókat.

– Ha ma egy embernek székrekedése van és orvoshoz fordul, azonnal hashajtót írnak fel neki. Egészségközpontú orvostudomány esetén azt mondaná az orvos, hogy ennek az embernek jóval több folyadékot kellene fogyasztania, hiszen a vízhiányos szervezetben felléphet a székrekedés, és kellő folyadékbevitellel rövid időn belül megoldódhat. Egy másik példa: ha valaki véreset köpik, azonnal csodafogkrémet, vagy gyógyszert ajánlanak neki. Pedig ennek a hátterében az áll, hogy a C-vitamin-hiányos szervezetben az erek fala meggyengül, és fogmosáskor a kefe hatására könnyen megsérül. Nem orvosságot kell adni, hanem C-vitamint. Mint ahogyan egy ideges, alvászavarokkal küszködő személytől sem kérdezi meg az orvos, hogy mennyi B1-vitamint fogyaszt, hanem azonnal nyugtató, depresszió elleni orvosságok szedésére szólítja fel. Holott köztudott, hogy a B1-vitamin elengedhetetlen az idegrendszer normális működéséhez, és hiánya ingerlékenységet, szorongást, alvászavarokat, de akár depressziót is okozhat – sorolta a tüneteket dr. Lenkei Gábor.

A gyógyszergyártók bizonyos káros készítményeket egy ideig „altatnak”

Az orvosságok kártékony hatásának az illusztrálása végett a magyarországi szakember elmesélte, évekkel ezelőtt volt a piacon egy gyógyszer, amit olyan hölgyeknek ajánlottak, akik fogyni szerettek volna. A benne lévő hatóanyagról kiderült, hogy káros, ezért kivonták a forgalomból. Pár év múlva, más néven ismét piacra dobták, ezúttal hiperaktív gyerekeknek szánták. – A benne lévő hatóanyag szerepel a nemzetközi kábítószerek listáján. A gyógyszergyártó ipar így jár el, egy ideig „altatnak” egy bizonyos hatóanyagú orvosságot, majd újra piacra dobják, más néven és más célcsoportnak – világított rá az aggasztó jelenségre a szakember.

A koleszterin nem káros!

A hallgatóság koleszteringondokkal küszködő tagjait is megnyugtatta a magyarországi orvos. Bár sokan rémülten veszik tudomásul, hogy orvosuk szerint túl magas a koleszterinszintjük, és azonnal elkezdik szedni a kiírt pirulák sokaságát, dr. Lenkei Gábor azt állítja, nem káros a koleszterin. Sőt! – A koleszterinből állítja elő a szervezet a D-vitamint, valamint a stresszhormont, ami arra szolgál, hogy a stresszes időszakokban ne omoljunk össze. A koleszterin létfontosságú tápanyag, és valójában senki sem tudja, hogy mennyi a megengedett szint, a normál érték. A gyógyszergyártók számára az egyik legnagyobb nyereséget a koleszterincsökkentő orvosságok jelentik, ezért a gyógyszeripar létrehozta az úgynevezett célértéket, amit egyre lennebb tolnak, és ha ezt meghaladja az egyén szintje, akkor orvosságot írnak fel neki. De, hangsúlyozom, ez nem normál érték, hanem a gyártók által felállított célérték – adott hangot nézeteinek az orvos, aki úgy véli, maga a páciens szó jelentése is azt a kiszolgáltatott helyzetet tükrözi, amiben az emberek vannak, azaz türelmesen (patientia – türelem) állják, hogy bizonyos életvitelre, viselkedésre kényszerítsék őket.

Az ő szemüket szeretné felnyitni előadásaival dr. Lenkei Gábor, hogy ismeretek birtokában, tudatosan döntsenek arról, igent vagy nemet mondanak-e az ajánlatoknak, amivel kecsegtetik őket.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató