Molnár Dénes – 65

Útbaigazító tábla avatására gyűltünk össze a festői környezetű Vadasdon, ahol naponta több százan utaznak keresztül, s nem tudják, hogy e kis székely falu ódon iskolafalai között mekkora szellemi érték várja a látogatókat, a képzőművészet szerelmeseit.

Ha élne, holnap lenne 65 éves Molnár Dénes.

Útbaigazító tábla avatására gyűltünk össze Jakab Ödön, Sántha József, Molnár Dénes falujának központjában, a festői környezetű Vadasdon, ahol naponta több százan utaznak keresztül, s nem tudják – honnan is tudhatnák?! –, hogy e kis székely falu ódon iskolafalai között mekkora szellemi érték várja a látogatókat, a képzőművészet szerelmeseit.

Molnár Dénes 1947. július 22-én született a Havad községhez tartozó Vadasdon. A család már gyermekkorában beköltözik Marosvásárhelyre; itt végzi elemi és középiskolai tanulmányait, majd később Bukarestbe kerül, a képzőművészeti egyetemre. A vizuális művészetek magas fokú elsajátítása után több marosvásárhelyi iskolában tanít, alkot, miközben lépten-nyomon a hírhedt falurombolási programról beszélnek. Ekkor határozza el, hogy elindul menteni a még menthetőt. Terepjárón járja be a vidéket hétvégeken, de legtöbbször vasárnap, hogy fenyegetett sorsú székely kis falvaink templomait, várait, jeles épületeit sajátos módon, a toll és az ecset segítségével „mentse meg” a pusztulástól, a feledéstől a «Kárpátok Géniusza» által fennen hirdetett, világszerte nagy felháborodást kiváltó falurombolástól. Szerencsére ez a nemzetnyomorító terv sosem valósult meg. Molnár Dénes ekkor se mondott le elhatározásáról: metszetekbe, albumokba mentette Erdély magyarlakta vidékeinek szakrális építményeit, újabb és régebbi templomait – az utókorra, a következő nemzedékekre gondolva. Sajnos, a Nagy Út s a Nagy Elhatározás valahol Medgyes és Szeben között szakadt meg a második évezred utolsó éveiben, amikor súlyos betegsége már nem engedte befejezni nagy munkáját.

Halála előtt néhány héttel beszéltünk telefonon, s kért, hogy szülőfaluja számára félretett/adományozott munkáit – 32 alkotásról van szó – ügyeljük-gondozzuk szeretettel és tisztelettel. Megígértem: úgy lesz. Jóval távozása után érkeztek meg festményei, színes grafikái, templommetszetei, melyeket Suba László makfalvi-tordai szobrászművész hozott személyesen Vadasdra, egy napsütéses márciusi napon, amikor Dénes már réges-régen onnan fentről, a fehérre meszelt templomok ránk tekintő padsoraiból figyelte életünk jobb- vagy balsorsra fordulását.

Ez a tábla, amit most avatunk – vadasdiak és a szélrózsa minden irányából érkezett barátaink, ismerőseink jelenlétében –, arra a helyre mutatja az utat, ahol Molnár Dénes alkotásainak legszebb darabjai találhatók.

Bízom benne, hogy ez a 200 méter, amely Vadasd központjából a helyi általános iskolába vezet, sohasem jelent távolságot az erre utazónak, s aki akarja, el is jut oda, ahol a végképp lezárult életmű egyik fontos része található.

Az idelátogatóknak tudniok kell: erre járva nemcsak a falu közösségével, a festői vidék csodálatos látnivalóival találkoznak, de itt van a Mester is. Ott áll az ajtóban, és mikor belépnek a képtárba, szomorú arca felderül, amikor felénk nyújtja a kezét. Talán mondana is valamit, valami olyasfélét: de rég, hogy találkoztunk, barátom...

Legyünk részesei ennek a találkozásnak!

(Elhangzott 2012. július 21-én, Vadasd központjában.)