Lapozó
2012-08-03 12:14:02
- Kaáli Nagy Botond
A matrac majdnem olyan kemény, mint a padló. A fapadló. De azért nem fából van, hanem az idők folyamán végsőkig sűrített lószőrből tuszakolták össze a magját. Belsejét. Kemény, de lélegző szerv az alvó alatt.
Azt mímelem, hogy csuda jó/úgy élni, mint a vándorok,/akiket vágy visz messzire,/a délibábból szőtt hajó. (Vári Attila). A matrac majdnem olyan kemény, mint a padló. A fapadló. De azért nem fából van, hanem az idők folyamán végsőkig sűrített lószőrből tuszakolták össze a magját. Belsejét. Kemény, de lélegző szerv az alvó alatt. Tüdő, oxigén, csend és élet. Felmelegszik a rajta szuszogó test melegétől. És visszaölel. Az éjszaka alatt, valahol annak a közepe múltán, amikor ugye köztudottan nagyon nagy a sötétség és a hideg. Akkor mindig visszaölel. (Sebestyén Rita). Az Egészet vágytam, a mindenkori Egyet./Csészényi boldogságot s csészényi bánatot./Mit önmagából emelt ki az Úr: a Lelket./Egy másik magam, ki mást nem áltatott. (Nagy Attila). A hegy csapott tetején vár ült hajdanán, senki sem tudja, megmászta-e valaha kutyafejű tatár, lőtte-e a török, esetleg passzióból robbantott a labanc. Hajlok arra, egyik sem bántotta, mert minek. (Lokodi Imre). Nem pótolnak semmit, semmit, semmit, még ha magasak is,/hiába fordítja ki varrottasait a jéghideg gép keze,/csak laposra nyomott leltár lesz e völgy,/mitől idegen az Úr feltört tenyere. (Páll Lajos). Nyirő történetei az elemi felfedezés lángjával lobbannak fel, mintha az írónak magának is újdonság, megdöbbentő valóság lenne az általa kibányászott történet. Nem szűnt meg soha rácsodálkozni az őt körülvevő világra. (Máthé Éva). Felsőcsernátonban például a jó pár éve meghalt, utolsó „guruzsmás” (kuruzsló) asszonyról ma is inkább csak sejtem, hogy egyébbel is foglalkozhatott, mint jóslással és rontáselhárítással, mert minden erre vonatkozó kérdezősködésemmel a hallgatás és a „nem tudom” falába ütköztem. A magzatkaparásról, -elhajtásról csak suttogtak, és ha nem ütött be a baj, a nagyobb nyilvánosság, pláne egy néprajzos nem tudott meg róla semmit. (Sántha Attila). S bár a kommunista rendszer hoz látszatdemokráciás „ered-ményeket”, a rohamos elrománosítási folyamat részeként a nyelv is mind hátrább és hátrább szorul. Kiszorul az utcákról – Kolozsváron, Tordán, Dicsőszentmártonban, Nagybányán, s végül Szatmáron és Marosvásárhelyen is. Háromnyelvű városok? Vagy akár kétnyelvű városok? (Például Kolozsvár, Torda, Nagybánya, Dicsőszentmárton.) Egy szép emlék! S velük együtt Erdély lelke is csak emlék. (Gazda József). Valahogy mindig a való világ fölött lebegtem. A realitáson túli dolgok úgy tapadtak rám, mint a bogáncs. Egyszer valahol meg is írtam, hogy soha nem a kéményseprők találják meg elhagyott padlásokon a festészet remekeit, hanem a művészettörténészek. Pedig a kéményseprők összehasonlíthatatlanul többször járnak padlásra, mint a reneszánsz szakértői. (Ferenczes István beszélgetése Vári Attilával). Székelyföld, 2012. július.
