Kisesszék és prédikációk

A 44. évét nemrégen betöltött lelkész (1968. február 27-én született) már az esztendő elején egyszerre két könyvvel lepte meg olvasóit. Mindkettőt a Súrlott Grádics irodalmi körben mutatták be, népes hallgatóság előtt, 2012. március 7-én. (Gördeszkán a mennyországba.

„Az írás számomra gondolkodás és evangelizálás. Tudatosítani szeretném az emberekben, hogy egész életüket átjárja a teológia, az Istennel közös lét. A magyar nyelvet csodálom és tanulom. A szórend, a veretes magyar stílus, a gördülékenység igénylése mindannyiszor szülési fájdalmakkal jár. Nem vagyok született író, talentumnak sem tartom magam, húsz évvel ezelőtt minderre még gondolni sem mertem volna. Ugyanakkor az egyházi vonatkozású irodalmon belül az anyanyelvet és a szépirodalmat végtelen tisztelettel és alázattal közelítem mindennap, csínjait próbálom magamévá tenni”. (Sebestyén Péter)

– Istenszeretetünk jele – írta egyik korábbi könyvében – a vele való kapcsolatunkról árulkodó jel az is, ahogyan egyházunkról beszélünk magunk között, civil barátainkkal, a laikus hívőkkel, ahogyan Isten ügyéért, de tulajdonképpen Érette fáradozunk a hétköznapokban. Hogy a világ változandóságai, pénzügyi vagy politikai válságai ellenére megőrizzük azt az első szeretetet, amely rabul ejtett, fogva tartott, és amely ma is ösztönöz, hogy beteljünk Vele.” A 44. évét nemrégen betöltött lelkész (1968. február 27-én született) már az esztendő elején egyszerre két könyvvel lepte meg olvasóit. Mindkettőt a Súrlott Grádics irodalmi körben mutatták be, népes hallgatóság előtt, 2012. március 7-én. (Gördeszkán a mennyországba. Esszék, 2012; Kincs mélyre ásva. Biblikus gondolatok – Verbum Kolozsvár, 2012), a szerző munkásságát kiselőadásában az első könyv utószavát jegyző Balog László, majd pár mondatban az olvasószerkesztő Kuszálik Péter méltatta. A prédikációs kötet szerkesztője Bodó Márta. Ajánló sorait idézem (Elöljáróban): „A mai felduzzadt könyvpiacon szinte nehéz már válogatni, annyi kiadvány tölti be a polcokat. Jó a bőség, a saját érdeklődésnek, ízlésnek megfelelőt lehet kiválasztani belőle. Ám a bőség zavara összekavarhatja a tájékozódásra képtelen embert. S mire jó manapság biblikus gondolatokat közreadni, mikor válság van, pénzhiány, az értékek, a megszokott rend a feje tetején áll? Van idő mélyre ásni, ott kincsek után kutatni? E kötet frappáns, rövid, a rohanó korra szabott írásaival arra vállalkozik, hogy ha csak egy pillanatra is, de megállásra bírja az érdeklődőt, csendre inti, a csendbe invitálja. Meghívja, hogy egy alig látható, belső ösvényen kövesse azt a finom fonalat, amit a szerző a kezébe ad. Az út végén – azt ígéri – a hű és kitartó követést eredmény koronázza, a mélyben olyan kincsre lel, amely nem olvad el, nem folyik ki a keze közül, amely megmarad és elkíséri mindennapjaiban. Kincskereső, tartós kincsre vágyó olvasó, ne habozzon kezébe venni és elolvasni.”

Sebestyén Péter tartósan elkötelezte magát az írás mellett. Ezt az is mutatja, hogy két évtizedes szolgálata alatt (április 25-én lesz pappá szentelésének huszadik évfordulója) eljutott a tizenkettedik kötetéig. Ez utóbbi tizennégy esztendős „rádiós” tapasztalatának összegezése, párlata.

– Az Életutak kötettől a Gördeszkán a mennyországba címűig hosszú, küzdelmekkel teli, fáradságos alkotói munka vezetett – értékelte Balog László történész, pedagógus, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Egyetemi Könyvtára igazgatója, akit negyedszázados barátság fűz a szerzőhöz. – Rengeteg töprengés, kétkedés és bensőséges, szép felismerés kísérte a munkafolyamatot, eközben pedig sok-sok vázlat, újra és újra csinosított, ismételten lecsiszolt szöveg született a műhelyben, számtalan elmélkedéstől és imától övezett gondolat öltött testet. (…) A Gördeszkán… 52 írásművet tartalmaz. 51 esszét. Szerzőnk, ahogyan eddig is tette, 2012-ben e kötettel újra helyet keres szövegeinek, egy olyan erdélyi magyar irodalomban, amely látszólag mit sem tud kezdeni az olyan, közéletű témákat is boncolgató írásművekkel, amelyeknek szerzői alapos teológiai műveltséggel rendelkeznek. Egy évszázaddal ezelőtt, a Nyugat hasábjain még békésen megfért egymással sokféle izmus, irányzat, műveltség és hit. Mára sajnos, ez gyökeresen megváltozott, mondhatni, sok minden átalakult. Egyfelől létezik egy teológiai szakirodalom (periodikák és főként könyvek), de az jószerével csak a papság egy részéhez jut el (bár kétséget kizáróan ők a célszemélyek), a hívek és a potenciálisan teológiai műveltséggel rendelkezők jelentős hányada nem fér hozzá ezekhez a művekhez. Elsősorban az akadémiai szféra eredményeit teszik közzé itt, a felsőoktatás posztgraduális képzései eredményeinek szolgálnak felmutatási helyül. Másfelől azok a teológiai-spirituális irodalmak (lelkiségi könyvek, homiletikák, katekézisek, az egyházi év valamint az egyház életének jelentős eseményeit taglaló írásművek) amelyek, valljuk be, szép számmal akadnak honi vizeinken, és amelyek az erdélyi történelmi egyházak jeles képviselőinek, jótollú papjainak és lelkészeinek köszönhetően jelentek meg az elmúlt húsz évben (több száz címről van szó!!!), nos… ezekkel a kötetekkel nem tud mit kezdeni sem az erdélyi magyar sajtó, sem pedig a mai erdélyi szépirodalom. Nem arra gondolok, hogy egyházaink szakírói, szépírói, rovatvezetőkké válva, napilapjainkat írásaikkal megtöltve manifesztálják képességeiket, vagy tömegestől váljanak honi (EMIL) vagy anyaországi írószövetségi tagokká, sokkal inkább arra célzok, hogy ezt az irodalmat, a gyakran szépirodalmi mércével is magas szintűt, sokkal előretoltabban kellene felmutatni az olvasóknak. Gyakran megesik ugyanis, hogy csak feledhető, csupán pár soros, amolyan „kötelező” recenzió formájában értesülünk a friss egyházi jellegű szak- és szépirodalomról. A hétköznapi pszichológia és sok más, „új tudás” előrébb került a lelkiségi irodalomnál, annak ellenére, hogy paradox módon talán sosem volt oly nagy szükség ezekre a lelkiségi szövegekre, mint napjainkban, amikor az elárvult emberiség letargikus hétköznapjainak kapaszkodói lehetnének.

Ilyen napi realitás közepette keresi helyét ez a kötet is.