Kert a városban

Áprilistól júliusig sokan felkeresték a budapesti Vigadó földszinti Galériájában a Kert a városban című kiállítást. A Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt rendezett tárlatról röviddel megnyitása után már szóltunk a Múzsában. Akkor jeleztük, hogy interjú is készült a rendezvény kurátorával, az egykori marosvásárhelyi művészközösség egyik jeles képviselőjével, a Gödöllőn élő Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművésszel. A beszélgetés időszerűségét az adja, hogy július 6-án az MMA könyvtárában bemutatták a kiállítás katalógusát. A rendezvényre szóló meghívóban a művésznő így fogalmaz: „Kezemben tartom az elkészült gyönyörű katalógust, amely több annál, mint egy kiállítás dokumentuma… Olvasható benne annak a szimpóziumnak a szerkesztett szöveges anyaga és képek is, amit a Vigadóban szerveztünk a Kert témában tavaly ősszel. A részt vevő művészek műtárgyfotóin túl látható néhány enteriőrkép magáról a Kert a városban című kiállításról, a frappáns rendezést illusztrálva… Hiszek abban, hogy a kiadvány visszaadja némiképp a szép kiállítás hangulatát, ily módon a KERT, mint éle-tünk fontos helyszíne, művekben, fotográfiákon és szövegekben méltón dokumentálva kerül elénk. A kert az emberek lelkének menedéke, ha szükség van rá, melenget, máskor hűvös árnyékot vet ránk, a kert egy csoda, és most megpróbáljuk ezt a csodát behozni a Pesti Vigadóba”. 

– Nagyon színes, műfajilag gazdag és változatos, a látogatókat azonnal megragadó, derűs és rendhagyó kiállítást hoztak létre. Nem lehetett egyszerű mindezt harmonikusan összehozni.

– A kiállítás koncepciója elsősorban tőlem származik. D. Udvari Ildikó művészettörténésszel konzultálva, vele folyamatosan együttműködve állítottuk össze. Van benne egy olyan szándék, ami mindig is megvolt a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben az eltelt húsz év alatt, a mindennapi ember számára tudjunk találni egy olyan nyelvet, egy olyan művészeti megnyilvánulási formát, amely érthető számára és szerethető is. Nagyon sokan azért nem járnak kiállításra, mert egyszerűen nem tudják az úgynevezett modern művészetet elfogadni, megérteni. A textilesek egyébként Magyarországon sokat tettek azért, hogy az emberek megszeressék a művészetet. Kimentek a zászlóikkal az utcára például. A plakátművészek is hasonlóan jártak el. És még sok egyéb történt már, amivel a mindennapok emberét megpróbáljuk a galériákba vonzani, de nem árt újabb és újabb erőfeszítéseket tenni. Én tehát azt szerettem volna, hogy látogatott legyen ez a kiállítás, mindenki találja meg benne azt, amit szívesen néz, legfőképpen pedig nagyon jó munkák legyenek, mert a jó minőségű műalkotásnál szerintem vonzóbb nincs. Meggyőződésem, hogy amit itt látunk, az mind nagyon jó mű. Nehéz dolgom volt, mert az elmúlt két évtizedben Gödöllőn a Kert kiállításokon mintegy kétszáz, az összes tárlaton pedig háromszáz művész állított ki. Itt meg huszonnyolcan vannak. A többieknek is itt lenne a helyük, de igazából a műveket válogattuk és állítottuk ki, pontosan ennek a koncepciónak a szolgálatában. Ügyeltünk arra, hogy a különböző műfajok és a különféle szemléletmódok is képviselve legyenek, és persze a kertnek minden dimenziója, a filozofikus és a gyakorlati oldala is képviseltesse magát. Az elképzelés mindig tágasabb, mint a lehetőség.

– Az természetes, hogy a textilművészek valahogy hozzátartoznak a kerthez, annak sokszínűségéhez, talán a keramikusok is, de az már szokatlanabb, hogy fémalkotás is bekerül a kiállításra, és vannak installációk, más olyan munkák, amelyek első hallásra ebben az összefüggésben meg is lephetnék a közönséget. 

– Rajongva szeretem a kertet, és nem tudtam megállni, hogy ne hozzak be egy kis élő kertet is, bizonyítva, mennyire közel áll hozzám. Egyébként is 2018-ban vagyunk, nem tíz-húsz évvel korábban, tehát új, vonzó dolgokat is ki kell találni. Én most ezt találtam ki: installációt készítek, és abba helyezem el a kollégáim munkáit. Van elvont, absztrakt mű is. Az élő installációt mindenki nagyon szereti, még a teremőrök is odamennek, és nézik, hogy nő a fű. Ez tehát egy folyamatosan változó kiállítás.

– Nyilván arra figyeltek, hogy minden kiállító a művészetére jellemző munkával legyen jelen. Ez is változatossá teszi a tárlatot. De az is lehet, hogy bizonyos nézők vissza-visszatérnek a kiállításra, és az akkori hangulatuktól függően másnak látják ezt vagy azt, mint korábban. Itt van például ezen a széles falfelületen a Katona Szabó Erzsébet-alkotások közül egy nagyobb méretű mű, amit a marosvásárhelyi kiállításodon is láthattunk. Nem kimondottan a kert ihlette, de jól illeszkedik a kerti keret egészébe. Ugyanarról a bőrkompozícióról van szó, és mintha mégsem az lenne, amivel otthon találkoztam.

– Ez a Metropolisz, és egy nagyon kedves művészettörténész barátnőm azt kérdezte, mi rajta az a furcsa folt, hogy magyarázom a mű szerkezetében betöltött szerepét. Mi ez a kompozíció egészében? Azt mondtam neki, hogy a nagyvárosban az a kert. Amikor válogattuk a kiállításra a munkákat, nagyon nehezen tudtam eldönteni, hogy az enyémek közül melyiket válasszam, elküldtem tehát a barátnőmnek azokat a reprókat, amelyekre gondoltam, ő pedig ezt választotta. A kompozíció a metropolisz kőrengetegét jeleníti meg, de ebben is van egy felüdülést hozó, picike kert.

– Most, amikor beszélgetünk, még címke nélküliek a kiállított munkák. Egyesek alkotóit felismerem, másokét nem. Van két szép szőnyeg, amelyekről ki merném jelenteni, hogy édesanyád, az immár öt éve elhunyt kiváló textilművész, Bódis Erzsébet munkái. Igazam van?

– Igen. Ő a Gödöllői Műhely alapító tagja volt 1998-ban. Az alapítók, illetve a Kert kiállítások azóta elhunyt résztvevőiből is beválogattunk négyet a mostani tárlatra, Bódis Erzsébet, Bohus Zoltán, Remsey Flóra és Szuppán Irén munkáit. Édesanyámat is meghívtam a munkáival, arra gondolva, hogy ez a fajta kert, ami az ő szőnyegein megjelenik, másoknál nem látható. Olyan látogatók, akik nem ismerték őt és a művészetét, csodálkozva mondták, mennyire érdekesek és modernek ezek a munkák.

– Miközben a régi, népi hagyományokban gyökereznek.

– 1965-ben készült az egyik. Hihetetlen, hogy ennyire kiállta az idő próbáját. Ez most már, azt hiszem, így is marad.

– Festmények is vannak a kiállításon. 

– Gödöllőn vagy a város környékén élő festőművészek képei. Ez itt éppen előttünk Incze Mózes festménye. Ő is erdélyi, de már eléggé rég itt él. Nagyra tartom a művészetét, nem csak én vagyok így vele. Megtisztelt azzal, hogy új munkát hozott. Kimondottan erre az alkalomra készült. Van szobrászunk is, Szőcs Miklós TUI. Ő ugyan nem gödöllői, de annyira ragaszkodik ehhez a műhelyhez és a közösséghez, ami ott létrejött, hogy minden alkalommal, amikor jelentkezünk, megkérdi, adhat-e munkát. Hosszú ideig készülnek a művei, nagyon mívesek és különlegesek, ezért se szeretne a kiállításainkról lemaradni. Minden kiállítót most persze nem tudok felsorolni. Ami külön érdekesség itt, azok a fotók.

– Mintha a régi Gödöllő jönne el általuk közénk.

– Úgy van. A kép a régi Gödöllői Művésztelep vezetője, Körösfői Kriesch Aladár kertjét örökítette meg. A családi fotóalbumból sikerült kifotózni ezeket a felvételeket. Felnagyítva állítottuk ki a sok alkotás mellé, kuriózum, újdonság, korrajz is egyben. A Mester 1920-ban meghalt, a fotó 1934-es keltezésű. A kert különben a művész feleségéé, Ilka kertje, a szerkezete, felépítése megmaradt olyannak, amilyennek Körösfői szánta, ugyanazok a virágok, növények láthatók a képen, amiket a gazda telepített oda, hiszen 14 év még nem olyan sok egy kert életében, nem változnak ott olyan gyorsan a dolgok.

– Ezzel a gödöllői ráadással már szinte Vásárhelyen vagyunk. Otthonról is sokan követik figyelemmel a munkásságodat. Biztos kíváncsiak, mi készül mostanában a műtermedben.

– Az én alkotóműhelyemben mostanában egy kis szünet állt be, mert ennek a kiállításnak a megszervezése, megrendezése óriási erőfeszítést igényelt. Tavaly augusztus óta ezen dolgoztam. Volt egy előkészítő szimpózium, októberben zajlott le itt, a Vigadóban. Művészettörténészek és művészeti írók adtak elő arról, hogy mi a kert a városban. Ennek a szövege bekerül a katalógusba, és gyakorlatilag attól kezdve folyt a szervezés. Van segítségem, de nem egy csapat áll mögöttem, nekem kell elmennem a nyomdától elkezdve mindenhová, emellett nemigen tudtam másegyébbel foglalkozni. Ami fontos volt számomra ezenkívül, az egy meghívás volt a gödöllői városi könyvtárba, szonettekkel. Szép volt, nagyon megtisztelt a város, és ez igen jólesett, hiszen ritkán állítok ki Gödöllőn. Arra a bemutatkozásra készültek új munkák, valamit azért mégiscsak dolgoztam. És nem is akármit: az volt az érdekessége, hogy Erzsébet királynénak a verseire készítettem kalligrafikus munkákat. Olyanszerű feladat volt, mint a Shakespeare-szonettek esetében, de ezt nyilván másképp oldottam meg. Erzsébet-év volt a tavaly, és a könyvtár ezért hívott meg kiállítani. Különleges dolog volt számomra, hogy Erzsébet királynét költőként is felfedeztem magamnak. Mert hogy királyné volt, az egy dolog, de hogy költő is, az egészen más!