Kedden vesznek végső búcsút Tóth Éva József Attila-díjas költőtől

Kedden, január 9-én 14.30 órakor lesz Tóth Éva költő, műfordító hispanista temetése Budapesten, a Farkasréti temetőben – tájékoztatta a Magyar Írószövetség csütörtökön az MTI-t. A közlés szerint az alkotótól a református egyház szertartása szerint vesznek végső búcsút. A József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 78 éves korában hunyt el 2017. december 15-én.

Tóth Éva 1939-ben született Debrecenben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) magyar-francia-spanyol tanári diplomát szerzett, 1962–67 között tanár, 1967–68-ban a Magyar Rádió munkatársa, 1971-től 1983-ig a Corvina Kiadó szerkesztője, majd főszerkesztője, 1984–1990 között az Új Tükör világirodalmi rovatának vezetője volt. 

1990-től két éven át a Magyar Írószövetség külügyi titkára, az elnökség tagja, 1995-től a választmány tagja, 1994–2016 között a Magyar PEN Club alelnöke, 1995-től a Nemzetközi PEN Club fordítói és nyelvi jogi bizottságának tagja volt. Spanyol irodalmat tanított a Szegedi Tudományegyetemen, magyar irodalmat Fulbright-vendégprofesszorként az Egyesült Államokban, a Georgiai Egyetemen, műfordítást az ELTE-n. Részt vett a nyelvi jogok egyetemes nyilatkozatának kidolgozásában.

Tóth Éva húszévesen már publikált országos folyóiratokban, majd egymás után jelentek meg verseskötetei, Emlékvers című költeményét tizenhét nyelvre fordították le. Számos szakmai elismerésben részesült, a József Attila-díjat 2002-ben vehette át. 

Versei több mint húsz nyelven jelentek meg folyóiratokban és antológiákban. Főleg latin-amerikai, spanyol és afrikai költészetet és prózát fordított. Művei közé tartozik az Egyetlen értelem című kötet, Petőfi Sándor János vitézének spanyol fordítása Juan el Paladin címmel, kortárs magyar drámák spanyolul Teatro húngaro címmel, a magyar költészet antológiája a kezdetektől napjainkig spanyolul, valamint a Róza-kert és Az eltaposott pillanat című kötetek.

 

Tóth Éva: Emlékvers

Október 23-án szép szelíd derült ősz

volt abban az évben sárga lombon fényes napsugár ahogy Petőfi kívánta

       s minthogy utolsó óránk elmaradt

gyorsan bekaptuk az ebédet Gubics Erzsivel a menzán

és elmentünk a Piac utcai antikváriumba (bár azt hiszem másik nem is volt Debrecenben)

én Az élő költő című 1936-ban kiadott poszthumusz Kosztolányi-válogatást vettem meg 2 forintért

és ceruzával beleírtam (ex libris gyanánt) hogy Tóth Éva könyve

meg a dátumot is ez volt a szokásom akkoriban

Utána elmentünk a Déri Múzeumba amelynek süllyesztett parkjában játszottunk télen az ostrom után

mikor a Püspöki palotában kaptunk menedéket Szendi Tihamér

zongoraművész lakásában aki Nyírmihálydiba menekült a bombázások elől

mi pedig Csóka úr kocsmájának pincéjébe a Jósika és Kassa út (később Szabadság útja) sarkán

azon vonultak be az oroszok,

s mikor a mi házunkat bombatalálat érte (amúgy nem is a mi házunk volt mi csak lakók voltunk)

akkor mentünk le Csóka úr pincéjébe ahol voltak már vagy ötvenen

Féltünk a németektől hogy elviszik apámat

nem volt katona mert zsíros szódát ivott kicsikorában

véletlenül Juliska néniéknél a tanyán nagymosáskor

mert az ő bögréjében volt a zsíros szóda s ő nagyon szomjas volt mert nagyon meleg volt

és elérte a bögrét a mosóteknő szélén és egyből felhajtotta

De a németek nem bántottak bennünket igaz a legelső oroszok sem

én a pinceajtónál aludtam mikor bejöttek csupa fiatal katona

nevettek sírtak fényképeket mutogattak ölbevették a gyerekeket mint később

       a hős felszabadító szovjet hadseregről szóló filmeken

énekelték a Volga Volgát

nekem egy hal alakú kis brosstűt adott az egyik de nem olyat mint amilyeneket Aureliano Buendía

       ezredes kovácsol Macondóban mert azok aranyból vannak aztán mindet beolvasztja és újrakezdi

az enyém piros üvegből volt csillogó aranysárga foglalatban de nemsoká elhagytam

nem is volt más ékszerem húsz éves koromig

mert a fülbevalómat amit apám a karikagyűrűjével és az anyáméval meg két méter

       skótkockás szövettel együtt elásott a fáskamrában

kiásta a szomszéd és mikor apám rájött átment hozzá és azt mondta neki

hogy úgy vigyázzon Kovács úr hogy délután rendőrökkel jövök vissza

és Kovács úr úgy vigyázott és a rendőrök nem találtak semmit

Kovács úr pedig hamarosan új nagyobb házat épített a lebombázott helyett

Visszatérve a Püspöki palotához amely nem a püspök palotája volt hanem bérpalota

szóval amikor ott laktunk és a Déri Múzeum parkjába jártunk játszani

szerettünk felmászni a Medgyessy szobrokra jól el lehetett rajtuk helyezkedni

a karjukon a lábukon az ölükben még a vállukon is

az egyik férfi egy kisebb férfit tart a kezében ez a Néprajz

én a Régészetet szerettem legjobban szelídarcú sisakos meztelen nő

de minthogy bronzból vannak az se volt baj hogy meztelenek

A következő oroszok már nem voltak olyan kedvesek és románok is voltak velük

a kocsma falának támasztották az ágyúikat onnan lőtték a tüzérlaktanyát

egy fiatal katona azt mondta apámnak hogy germánszki germánszki és a szájába tette a géppisztolyt

anyám sikoltott odaküldött bennünket mi visítottuk hogy apu apu

egy öreg katona mondott valamit a fiatalnak megfogta a karját és elvitte onnan

apámnak akkor egyébként Chaplin-bajsza volt és hullámos fekete haja azt hiszem dinári típus

anyám elájult mikor a fiatal nőket tuszkolták a pincelépcsőn felfelé a puskatussal

huszonöt éves volt és három gyermek anyja

akkor még nem tudtam hogy miért ájult el és milyen szerencse hogy elájult mert így békén hagyták

pedig már majdnem hat éves voltam és én szoktam hallgatni a rádiót

míg anyám mosott vagy Ilikét pelenkázta talán még Bandit is

és én ültem a kisszéken és figyeltem és szóltam anyámnak ha azt mondták

       hogy légiveszély Debrecen fölött

és akkor szaladtunk a bunkerbe vagy ki az erdőre vagy ha már nem volt idő

akkor anyám a konyha sarkába állt és hármunk fölé hajolt

mert hallotta a rádióban hogy egy ház összeomlott de a gyerek

akire az anyja ráhajolt életben maradt

Anyám nem félt mikor jöttek a repülőgépek

Bözsi meg Kató kint rohangáltak az udvaron és sírtak ordítottak a földre vetették magukat

én azért féltem mikor bombáztak meg mikor a gázgyár felrobbant

a Sztalin gyertyáktól és a Sztalin orgonától is egyszer be is pisiltem

és 1989-ben Oxfordban a St. Catherine’s College díszvacsoráján

jöttem rá hogy miért nem bírom ha bömböl a rádió vagy a tévé

Csóka úr pincéjéből a Városháza pincéjébe mentünk

és mikor kizavartak bennünket az oroszok

mentünk a Piac utcán a Nagytemplom felé Ilike és minden vagyonunk a gyerekkocsiban

       és már majdnem ránksötétedett és kijárási tilalom volt

így kerültünk a Püspöki palotába nem is Szendi Tibor hanem Szabó Emilék

       lakásába ők voltak Nyírmihálydiban

és Szendi Tihamér hegedűművész volt és náluk volt a kulcs

és én még ilyen gyönyörű lakást nem láttam de anyám nem engedte hogy

       a többi szobában bármihez hozzányúljunk pedig én szerettem volna látni a zongorát

aztán jöttek az oroszok és elvitték éppen mikor Szabó Emilék jöttek a lépcsőn felfelé

de az oroszok jószívűek voltak és szerették a gyerekeket

és anyám odaküldött hozzájuk hogy kérjük el tőlük a dohányszínű paplant

meg még sokmindent és ide is adták volt velük tolmács is és így sokminden megmaradt

aztán a Püspökiből is el kellett mennünk de előbb még

megjöttek nagyanyámék a Bácskából egy szekéren Bazsával Macával és Zolival

a Hatvan utcában Bözsi néniéknél laktunk

a Zsíros Balog házában akit később kuláknak nyilvánítottak és kitelepítették

igaz hogy Bandi bácsit is becsukták ő pedig vagongyárista volt de cséplőgépet csinált és csépelni járt

Rózsi néni meg a vonat tetején utazott Pestre

ő mindenkivel tudott beszélni a románokkal meg az oroszokkal is

aztán hazajött Sanyi a frontról meg Jancsi Peti megőszült tizenöt évesen

mi aztán a Parasztpártban laktunk a Csokonai Színházzal szemben

de nem volt mit enni és mi is elmentünk nagyanyámékkal Püspöknádasdra a

       vagonban mikor földet kaptak apám csak aratáskor jött utánunk

Nádas sváb falu volt a svábokat kitelepítették de sokan visszaszöktek

nagyanyáméknak meg honvágyuk lett és visszajöttek Debrecenbe

kint laktak egy tanyán a Veres Csillag téeszcsében Sidóékkal ők Erdélyből menekültek

mi meg mikor megszűnt a Parasztpárt a Böszörményi úti kislakásokba költöztünk ahol vizes volt a fal

aztán a Dobozi utcába a bezárt temető mellé ahová Fehértai dédnagyanyámat temették

aztán a Rakovszkira amit Fürst Sándornak hívtak és ahonnan látszott

       a Nagytemplom tornya de a konyha nagyon hideg volt

így télen bevittük a sparheltet a nagyobbik szobába és ott aludtunk mind

       az öten és egy csajkában melegítettük a vizet

amit harapófogóval vettünk le a tűzről mert forró volt és beleöntöttük

       a lavorba és hideg vizet öntöttünk hozzá

és előbb megmosakodtam derékig aztán levettem a lavort a hokedliről és beleültem

aztán beleálltam és megmostam a lábamat is

minden nap hiszen már nagylány voltam többször voltam szerelmes verseket írtam

színházba jártam moziba hangversenyre

láttam a Hamletet és a Trubadurt hallottam a Les Préludes-öt

és a Székelyfonót a Szabadtéri Színpadon Rozóval a kerítésre kapaszkodva

       ott volt Kodály is Emma nénivel

franciául tanultam olaszul latinul kicsit angolul

finnül románul németül és oroszul persze

szerettem a cirill betűket egy délután megtanultam őket Luló néni férjétől

       mikor a hadifogságból hazajött

ráírtam a füzetemre hogy Eva Andrejevna Toth [*]

később Tóth fille-nek neveztem magam a meteorológiai szakköri füzetemen amibe lábtól verseket írtam

és naplót óizlandi runaírással mert a képírás amit kitaláltam nem volt elég differenciált

sokszor voltam Pesten egyszer Egerben is a filléressel meg Tokajban

Kolozsváron voltam külföldön először életemben

október elején őszi verőfényben néztük a vonatablakból kihajolva a Királyhágón túl

       a rétet elborító kikericseket

kékek voltak és lilák meg a fekete bivalyokat

most pedig kihajoltunk a Déri Múzeum ablakán mert valami lármát hallottunk kintről

a pártbizottság előtt ott voltak az egyetemisták meg a Fazekas gimnazisták

és kiabáltak és mi kiszaladtunk a múzeumból

a torkom elszorult olyan volt ez mint 1848 március tizenötödike

és végig szaladtunk a Piac utcán be a Kossuth utcába futottunk lélekszakadva az iskoláig

és minden osztályba bekiabáltuk hogy tüntetés van gyertek azonnal és futottunk vissza

és kivonultunk a vagongyárhoz aztán be a nyomdához

és ott Görbe János elszavalta a Nemzeti dalt amiért később becsukták

leverték a vörös csillagot üvegből volt csörömpölt

aztán kivonultunk az egyetemre aztán vissza a Nagytemplom elé

és hirtelen kialudtak a lámpák és az ávósok belelőttek a tömegbe

nekem nem lett semmi bajom futottam hazáig

aztán folyton hallgattuk a rádiót szedtük a röplapokat s minthogy a Fürst Sándor utca

      a Szabadság útja folytatása

ott jöttek be megint az oroszok a házunk előtt

éjjel nappal jöttek a tankok alig bírtunk köztük átszaladni

aztán hajnalban ágyúszóra ébredtünk november 4-e volt

és anyám ócska fekete ruhába öltöztetett kendőt kötött a fejemre

és mielőtt lementünk a pincébe megpróbált csúnya öregasszonynak maszkírozni

szerencsére a mi pincénkbe ezúttal nem jöttek az oroszok

tankkal őrizték viszont a Városháza kapuját és távíróvonalakat szereltek fel a mi utcánkban is

akkor még elég jól tudtam oroszul mondtam nekik hogy menjenek haza

de azt mondták hogy meg kell védeniük bennünket az imperialistáktól

aztán gyülekezési tilalom lett statárium menekülés nyugatra

én is gondoltam rá hogy elmegyek hetekig egy József Attila egy Radnóti egy Illyés és egy Szabó Lőrinc

      kötetet hurcoltam a kis aktatáskámban minden eshetőségre felkészülve

de aztán itt maradtam és Gubics Erzsi tavaly meghalt rákban

én beszéltem a sírjánál de fojtogatott a sírás

szakadt a hó és alig lehetett hallani

 

[*] cirill betűkkel