A kapcsolatteremtő ember

A dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Alapítvány az őszi művelődési évadot író-olvasó találkozóval nyitotta meg szeptember 8-án, a Magyar Közművelődési Központban. Vendégeink voltak Bölöni Domokos író és Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztője.

A szerző Dicsőszentmártonban dedikál

A dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Alapítvány az őszi művelődési évadot író-olvasó találkozóval nyitotta meg szeptember 8-án, a Magyar Közművelődési Központban. Vendégeink voltak Bölöni Domokos író és Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztője. Dr. Kakassy Sándor, az alapítvány elnöke köszöntőjében jelezte, hogy Bölöni Domokos immár 65 éves, illik tehát körünkben is köszönteni, hiszen sok személyi, rokoni szál is fűzi településünkhöz, annak embereihez. Itt járt középiskolába, itt bábáskodott a Sipos Domokos Művelődési Egyesület megalakulásánál, gyakori vendége városunknak, új könyveit rendszeresen elhozza körünkbe. Nagy Miklós Kund beszélgetőtársként otthonosan irányította a társalgást, hogy a hallgatóság jobban megismerhesse a vendég emberi és írói arculatát. Örömmel nyugtázta, hogy a szerző könyvei a művelődési központ múzeumi részlegének tárlóiban is föllelhetők, a város neves tollforgatóinak munkái mellett. Sorjáztak a kérdések és feleletek. Bár az írásaiban megjelenített személyek kitalált figurák, mégis az olvasók gyakran magukra ismernek, nem lett kellemetlensége ebből? Bölöni elismerte, hogy bizony valós, hús-vér emberekről mintázza hőseit, de igyekszik lehetőleg nem másolni a pőre valóságot; ennek ellenére előfordult már, hogy baja származott a túlságos hasonlóság miatt.

Szóba jöttek a gyermekkor esztendei, a vidéken töltött évek, amikor pedagógusként kereste kenyerét, „szegény emberként a gazdag fazekasfaluban”. Tizenhét esztendeig tanított ugyanabban az iskolában, ezalatt hatszor cserélt „szállást” az öttagú család.

Nagy Miklós Kund kapcsolatteremtő embernek nevezte Bölönit, aki szeretettel építgeti a baráti pallókat – különböző műveltségű és felfogású emberek között; nem hiába volt képes Flaszter Klubot, Súrlott Grádics irodalmi kört alapítani, utóbbinak az antológiáját épp a találkozó előtti napon mutatták be nagy sikerrel Marosvásárhelyen.

Gyermekkora tájai, élményei gyakran jönnek elő, ezek gerjesztik emlékező történeteit. A kilencvenes évek hozták a változást az ő életében is, amikor kilépve a tanügyből, újságíróvá vált, a terepezések, a számtalan emberrel, sorssal, életúttal való találkozásai megannyi élményforrást is jelentenek számára. Tájoló fellépéseik alkalmával az irodalmi körrel számos barátság szövődött, egyszerű emberek, kitűnő mesterek, alkotó értelmiségiek, helytörténészek, néprajzosok, művelődésszervezők tudják barátjuknak a rendkívül kommunikatív szerkesztőt. Szó esett a humor szerepéről is a mindennapi életben. Bajor Andort idézte a szerző, aki szerint a humorérzékünkre úgy kell vigyáznunk, mint Sztálin elvtárs annak idején a személyes biztonságára. Humoristáink vagy meghaltak, vagy kiköltöztek, ki tud ma felmutatni egy Sinkó Zoltánt, egy Fülöp Miklóst, egy Zágoni Attilát?!…

Arra is fény derült, hogy Bölöni szenvedélyes internetező, de nem a játékokat hajhássza, hanem az őt érdeklő témákra vadászik, például a kommentekből számos olyan elszólás, telitalálat szűrhető ki, amelyek alkalmasint beépíthetők egyik vagy másik szövegébe.

Közben jutott ereje felolvasni is, előbb a Küküllőmadár című könyvének címadó írását, később egy „műképzeleti mesét” adott elő, amely a Firtos lova legendájának „modernizált” változata, vagyis iróniával átszőtt mai történet.

Köszöntötték a vendéget Keszeg András vámosgálfalvi református lelkész és Molnár M. András, akik ugyanannak az iskolának koptatták a padjait hajdanán. Gyermekkori közös emlékeiket idézte unokahúga, Baloghné Báthori Erzsébet magyartanár, aki a nyári szünidők idején vendégeskedett a családnál, Dányánban, a szülőfaluban, és azt emelte ki, hogy a gyermek Bölönit az édesanya és a nagyszülők féltő gonddal nevelték, a családban mindenki olvasott, és a kis Domi egész énekeket, fejezeteket szavalt el könyv nélkül a Toldiból és a János vitézből. Szenvedélyesen hegedült, bár senki sem tanította erre. A felszólaló köszöntötte az író feleségét, Erzsébet asszonyt is, aki mindenben hűséges és odaadó segítőtársnak bizonyult, negyvenéves házasságuk legnehezebb időszakaiban is.

Úgy gondoljuk, hogy a küküllőmenti táj, a Vízmellék szülötte azzal, hogy anyaországi díjakat is nyert már, és tagja mind a román, mind a magyar írószövetségnek, túllépte a szűkebb pátria, Erdély „korlátait” – mégis az erdélyiség egyik konok őrizője, megtartója maradt. Gyümölcsöző munkálkodásához további erőt, jó egészséget kívánunk!

Szlovácsek Ida