Közös produkció a Spectrum Színházzal

Május 9-én sajtótájékoztatón mutatták be a budapesti Nemzeti Színház 2018/2019-es évadának műsorra tűzött előadásait. Ezek között van Döbrentei Sarolta Sára asszony című darabja, amelyet a Nemzeti Színház, a Spectrum Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként Vidnyánszky Attila vezérigazgató rendez, a Gobbi Hilda-színpadon mutatják be és amit természetesen Marosvásárhelyen is láthat majd a nagyérdemű. Ugyanakkor Székely János egykori marosvásárhelyi író darabját, a Caligula helytartóját is bemutatják. Ismertetőnket a budapesti Nemzeti Színház közleménye alapján állítottuk össze. 

A Nemzeti Színház nagyszínpadi produkciói között bemutatják Madách Imre műve alapján Az ember tragédiáját, amelyet szintén Vidnyánszky Attila rendez (főbb szereplők: Berettyán Sándor, Ács Eszter, Berettyán Nándor, Csurka László m. v., Farkas Dénes, Fehér Tibor, Szabó Sebestyén László).

– Az ember tragédiája az a mű, amellyel ha komolyan foglalkozik az ember, nemhogy kimerítené önmagát, de újabb és újabb kérdéseket és gondolatokat szül – vallja Vidnyánszky Attila, aki 1999 óta immár négy verzióban rendezte meg Madách művét. Ezúttal a Nemzeti Nagyszínpadának egészét (a nézőteret is) arénaszerűen „bejátszó”, látványos előadás születik.

Marosvásárhelyi vonatkozású az is, hogy Szász János rendezésében színpadra állítják  Székely János Caligula helytartója című drámáját. Ebben többek között Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Rácz József, Kristán Attila, Bordás Roland, Bodrogi Gyula, Szarvas József lépnek fel. Mint ismeretes, a Caligula helytartója verses történelmi dráma, mely az egyén és a hatalom bonyolult viszonyrendszerét boncolgatja, valahogy mégis túlmutat formán és időn. A Palesztinában 39-41 között játszódó történet ugyanis a hatalmi meggyőződés, a nemzeti fennmaradás és egyáltalán a hitükben elő és éltetett népcsoportok igazságainak összetűzését festi meg, s mindezt a drámai hősök benső vívódásain keresztül. 

A romániai színházkedvelő közönség soraiban is ismert rendező, Viktor Rizsakov rendezi meg Ivan Viripajev Álomgyár című művét Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Rácz József, Kristán Attila, Tóth László, Katona Kinga, Bordás Roland, Tarpai Viktória m. v. szereplésével. Ivan Viripajev, a kortárs európai színház mára már szinte kultikussá vált drámaíró-rendezője mintegy 17 évvel ezelőtt robbant be az orosz színház világába. Az egyik első, nagy sikerű drámája nyomán elnevezett, és szellemi társával, Viktor Rizsakovval közösen elindított Oxigén (Kiszlorod) művészeti „mozgalom” egy új hangvételű és szellemiségű, a mai kor emberének hiányérzetét megcélzó színházi nyelv megteremtésére tesz kísérletet. Azóta számos színművével keltett feltűnést az orosz, illetve európai színházi életben, és a művészetelméleti, filozófiai, etikai és vallási problémákat is érintő szövegeiből készült előadások, filmek mindig eseményszámba mennek. A korábbi darabjaihoz hasonlóan a 2011-ben írt Dreamworks (Álomgyár) című színműve is a beteljesületlen emberi álmokról, a szeretet utáni vágyról szól, ám ebben az esetben a hollywoodi filmek stílusát idézve, játékos iróniával beszél ezekről a komoly, a mai embereket mélységesen érintő kérdésekről. 

A szintén marosvásárhelyi illetőségű Kiss Csaba William Shakespeare  Othello, a velencei című darabját viszi színre (főbb szereplők: Horváth Lajos Ottó, Farkas Dénes, Ács Eszter, Nagy Mari, Blaskó Péter, Söptei Andrea). Shakespeare egyik legsérülékenyebb darabja, a közhelyek és teátrális fogások terepe. Erotikus thriller vagy borzongató, szorongó történet a látszat hatalmáról, az emberi bizalom törékenységéről. Az aljasságról, a szenvedélyről, az ártatlanságról. A darab a maga korában is épített a közönségben bizsergő idegengyűlöletre, használta, kéjjel suttogta a feketékben rejlő elemi szexualitás, az állati kéjelgés képzetét. 

Giovanni Testori regénye alapján a Rocco és fivérei című nagyszínpadi produkciót rendezi meg Vidnyánszky Attila. (Fellépnek: Berettyán Nándor, Bordás Roland, Mészáros Martin, Bánsági Ildikó, Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Tóth Auguszta, Udvaros Dorottya, Schnell Ádám, Varga József, Fehér Tibor.)  Boldogság, megélhetés, érvényesülés. Ezt reméli Vincenzo, Simone, Rocco, Ciro és Luca: az öt Parondi fivér. Apjuk halála után határoznak úgy, hogy anyjukkal 

délolasz falujukból a dinamikusan fejlődő Milánóba költöznek, valamikor az 1950-es évek elején. Vincenzo, a legidősebb fiú már eljegyzett egy jómódú leányt Milánóban, de a család megérkezése majdnem szakítással jár a két fiatal között. Simone az ökölvívásban találja meg a megélhetését és a siker lehetőségét, de hamar lejtőre kerül. Rocco, a középső fiú az, aki a családot összetartja,  bátyját igyekszik megvédeni az „édes élet” csapdáitól, és végül belőle lesz bajnok. A két fiatalabb fivér közül Ciro egy autógyárban helyezkedik el, Luca pedig még kisfiúként figyeli a nagyobbak küzdelmeit, hogy végül ő mondja ki azokat a kulcsszavakat, amelyek felcsillantják egy élhetőbb jövő lehetőségét. A Rocco és fivérei az egyetemes filmművészet gyöngyszeme, az olasz neorealizmus egyik legnagyszerűbb alkotása. Luchino Visconti 1960-ban bemutatott filmje Giovanni Testori A Ghisolfa-híd című 1958-as regénye alapján készült. A mozifilm számos rangos díjat nyert, és meghatározó állomás volt többek között Renato Salvatori, Annie Girardot, Claudia Cardinale és mindenekelőtt a Roccót alakító Alain Delon karrierjének kezdetén.

Csiszár Imre Robert Bolt  Kinek se nap, se szél – Egy ember az örökkévalóságnak című darabjának megrendezésére vállalkozik. (Főbb szerepekben: Rátóti Zoltán, Schnell Ádám, Söptei Andrea, Bodrogi Gyula, Fehér Tibor, Barta Ágnes, Bakos-Kiss Gábor, Tóth László, Rubold Ödön, Berettyán Nándor, Nagy Márk, Csurka László m. v.)  Haladás vagy elvhűség, gátlástalanság vagy erkölcsösség, reálpolitika vagy illúziók? Nem csupán a történelemformáló személyiségeknek kell ezek közül választani, a hétköznapi ember életében is fontos kérdés, melyik úton halad. Bármilyen hitet, meggyőződést, erkölcsi értéket sutba dobunk az érvényesülésért, vagy merünk hallgatni lelkiismeretünkre, belső sugallatokra, ha azok látszólag nem hatékonyak, esetleg hátrányos helyzetekbe sodornak? Naponta, de legalábbis életünk fordulópontjain mindannyian vergődtünk már ilyen dilemmák között. Robert Bolt Egy ember az örökkévalóságnak (The Man for All Seasons) című drámájában Sir Thomas More tragédiáját írja meg, aki evangéliumi tisztasággal vállalta elveit, és inkább elbukott, mintsem megtagadja azokat.

Kiváló produkciónak ígérkezik Anton Pavlovics Csehov klasszikusának, a Meggyeskertnek a színrevitele, amelynek rendezését Silviu Purcărete vállalta olyan parádés sze-reposztásban, mint Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Szarvas József, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Farkas Dénes, Kristán Attila, Rácz József, Ács Eszter, Bordás Roland, Katona Kinga, Szabó Nikolett m. v. Sic transit gloria mundi, vagyis: így múlik el a világ dicsősége, mondhatnánk, hisz ki ne érezne szomorúságot, amikor régi, belakott terekből egyszerre emlék lesz, mert az idő felszámol minden emberi léptéket, és lebontja azt, ami már nem fenntartható. Nyilván Csehovnak is lehetett része ilyen élményben, hisz kereskedő apja elárverezte a házukat, amit olcsón egy barátja vett meg. Ez ihlethette a Meggyeskert című drámájának ötletét is (amelynek címe magyar fordításban Cseresznyéskertként terjedt el), és amely egyben utolsó darabja. A művet először 1904-ben mutatta be a moszkvai Művész Színház társulata Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko rendezésében. Magyarországi ősbemutatója húsz évvel később, 1924 szeptemberében volt a Vígszínházban, a szöveget Tóth Árpád fordította.

 Még egy klasszikust műsorra tűznek, ez nem más, mint Molière Tartuffe-je, amelynek rendezője  David Doiasvili. (Főbb szereplők: Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Ács Eszter, Szűcs Nelli, Szabó Sebestyén László, Barta Ágnes.) 

Az eredeti címben a szerző fontosnak tartja, hogy a névhez társítsa a jelzőt is: „l’imposteur”. Tartuffe, avagy a képmutató, de mondhatnánk szenteskedőt, szemforgatót, kétszínűt, alakoskodót, ájtatoskodót, kegyeskedőt, farizeust… És ha egy nyelvben valamire ennyi megnevezés van, azt mutatja, hogy az a jelenség foglalkoztatja a beszélőket. De mi sem mutatja jobban e színdarab népszerűségét, mint az, hogy e szinonimák közé ma már oda lehetne írni ezt is: „egy tartuffe”. Értenénk, mert a figura eggyé vált a tulajdonsággal, amit Molière e darabjában pellengérre állított, mégpedig olyan erővel, hogy noha 1664-ben már megvolt vele, csak 1669-ben kapott engedélyt a bemutatására. Megszámlálhatatlan színpadi olvasata van napjainkban is, minden alkotó megtalálja a maga Tartuffe-jét, aszerint, hogy épp mit akar üzenni a világnak, épp melyik társadalmi jelenség piszkálja a csőrét. 

Izgalmas produkciónak ígérkezik Örkény István Macskajátéka, amelyet a közismert színész-rendező, Cserhalmi György állít színpadra olyan szereplőkkel, mint Udvaros Dorottya, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Söptei Andrea, Tóth László. „Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk” – írja Örkény István a Macskajáték című tragikomédiája elé. Ha elővesszük egy fiatalkori fényképünket, úgy tűnik, az életünk egy önfeledt pillanatban megragadható, és bár múlnak az évek, szenvedélyeink és szenvedéseink ugyanolyan elevenen élnek bennünk, mint hajdanán. Örkény így folytatja: „E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége. Mit is tehetne mást? Orbánné a természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak”.

Vidnyánszky Attila jó pár éve dolgozik együtt Földes László Hobóval, akinek előadásai, színes egyénisége különleges jelenség a Nemzeti színpadán Ezúttal egy ismert bluest parafrazálva írt saját történetet, amelyet a rá jellemző stílusban ad elő. A Hé, Magyar Joe! előadást is Vidnyánszky Attila  rendezi, Földes László Hobo mellett Rácz József is színpadra lép. „Az ötlet a semmiből csapott le rám. Jimi Hendrix világhírre juttatott egy féltékenységi gyilkosságról szóló néger bluest, a Hey Joe-t, amit én negyven éve lefordítottam, és azóta is játszom. Valamiért eszembe jutott, hogy ha nekem amerikai nevem van, azaz a Hobo, akkor a Joe is lehet magyar, és egy ültő helyemben leírtam a gyilkos élettörténetének vázlatát. Joe Magyar József néven született a hetvenes évek végén. Apja a rendszerváltás után bankár lett, verte a fiát, az anyja színésznő volt, bármit eljátszott, csak anya nem volt. Józsi utálta az iskolát, futballista akart lenni. Megismerte a bluest, és a legjobban a Hey Joe tetszett neki. A BKV Előre ificsapatában középcsatárt játszott, és minden gól után a dal egyik sorát kiabálta: »Lelövöm az asszonyt!« Ezért nevezték el Joe-nak. Nem vágyott nagy életre, csak villamosvezető lett, és feleségül vette az első nőt, aki lefeküdt vele. A nő azt hitte, a bankár apuka majd arany életet biztosít nekik, ám hamar rájött, hogy ez soha nem teljesülhet, és megcsalta a férjét. Joe rajtakapta őket, és miután az asszony megalázta, az apja vadászpuskájával lelőtte. Utána kihívta a rendőröket, feladta magát, mindent bevallott.  Súlyos ítéletet kapott, tizenhat évet húzott le a börtönben, ahol naponta küzdött a lelkiismeret-furdalással és a szégyennel. Aztán kiszabadult és itt találta magát a mai Magyarországon, ami nem hasonlított arra, ahol ő felnőtt. Az utcán élt, munkát nem kapott, végül utcazenész lett, így találkozott egy néhai osztálytársával, aki munkát és szállást adott neki. Eddig a történet, amit 26 dalszövegben írtam meg, és ősszel dupla lemezként, egy hangoskönyvben jelenik meg. Megmutattam az anyagot Vidnyánszky Attilának, aki egy kétszereplős előadást vizionált a dalok köré. Színész alakítja majd Joe-t, én pedig szokás szerint az igric, a mesélő leszek” – mondta Hobo az előadásról. A zenét Pengő Csaba és Kiss Zoltán írták. 

Döbrentei Sarolta Sára asszonya a Nemzeti Színház, a Spectrum Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként kerül bemutatásra. Rendező: Vidnyánszky Attila. A főbb szerepekben láthatjuk Söptei Andreát, Szarvas Józsefet, Berettyán Sándort, Szász Annát és Márton Emőke-Katinkát, Szélyes Ferencet és Tatai Sándort, az utóbbiak a Spectrum Színház színészei. Döbrentei Sarolta, számos filmforgatókönyv és dráma szerzője, e művében egy 19. század eleji, sokgyermekes család történetét meséli el. E család lehetne akár hétköznapi is, ám kálváriája s az ezt követő végkifejlet mégis példává, sőt, történelmi jelentőségűvé emeli. Mert vajon ki az a gyermekek közül, aki végül is túléli, sőt, szentesíti e család történetét? A balladai hangvételű darab végigköveti Sára asszony sorsát. Szó esik benne bűnbánatról, belenyugvásról, hagyományról, pogány világról, vallásosságról és istentagadásról, gyerek- és áldozatvállalásról, mindarról, ami végigkíséri Sára asszony életét, aki a tragédiák sorát követően felfedi keresztvíz alá tartott   gyermekének a nevét: Arany János. (A darab részleteire visszatérünk.)