Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-06-22 12:51:19
Árnyékvitéz vagy
Fakul a patakpart, a fűzfa lombja.
Fakul az ég is, kifakult a Nap,
olyan most, mint egy elviselt kalap.
Fakó fátyol terült a rétre, dombra.
Kallódó albumban fakók a képek.
Sírhantokon a név is megfakult.
Fakó a tegnap, az emlék, a múlt,
a szétfoszlott álmok, porlepte évek.
Fakó lélekben elsorvadt a dal.
Fakó ajakról a szó is kihal.
Fakó erekből még a vér sem fakad.
Árnyékvitéz vagy, tompa kelevézzel.
Ha néha lopva a tükörbe nézel,
már fel sem ismered fakó magad.
Van egy szikra…
Van benned mélyen egy parányi szikra:
nem látod és nem is tapinthatod,
de több, mint szíved és minden tagod,
erősebb, mint a tenger és a szikla.
Pár milliárd év és meghal világod:
egy feneketlen, nagy lyuk elnyeli
a Mindenséget, szépséggel teli
bolygód, a fénylő csillagmiriádot,
nem lesz többé gyönyör, fájdalom, élet,
nem töri át napfény a bús sötétet,
a Semmi lesz megint, az ősi csend,
a kicsi szikra küzd csupán az éjjel,
az összeomlott, puszta végtelent
megtölti dallal: verssel és zenével.
*Az Árnyékvitéz című kötetből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2012