Hetedszer is Vadárvácska

És bizonyára nyolcadszorra, illetve még sokkal többször újra meg újra összehívják majd Bükkfőre a bucsini alkotótábor jeles törzsgárdáját és a hozzájuk csatlakozó ifjabb festőket, grafikusokat, szobrászokat.

Sikerült-e a gipszöntés? Izgalmas pillanat a művésztelepen... Hunyadi László, Orbán Endre és Zavaczki Walter a fotón

És bizonyára nyolcadszorra, illetve még sokkal többször újra meg újra összehívják majd Bükkfőre a bucsini alkotótábor jeles törzsgárdáját és a hozzájuk csatlakozó ifjabb festőket, grafikusokat, szobrászokat. Az erdei művésztelep figyelmes házigazdája, Gál Mihály, a gyergyóalfalui Sövér Elek Alapítvány elnöke a július 31-i hagyományos táborzáró kiállítás ünnepélyes megnyitóján hangsúlyozta is, töretlen a szervezőknek ez a szándéka, amit az is jelez, hogy ezúttal két esztendőre előre tekintve, kiemelt témát is javasoltak az alkotóknak: összpontosítsanak arra, hogy 2013-ban fennállásának 800. évfordulóját ünnepli a község többször átépített, felújított római katolikus műemlék temploma, az alkalomhoz illő, ahhoz igazodó munkákkal is gazdagítsák a tábor évről évre gyarapodó gyűjteményét. Így aztán kissé szokatlan, de annál vonzóbb kettősség jellemzi a Vadárvácska idei termését: a gyönyörű természeti környezet ihlette képek, tájkompozíciók mellett meglehetősen szép számban jelentkeznek szakrális jellegű alkotások, a hit, a vallási áhítat jegyében fogant művek. És még több lesz az utóbbiakból, hiszen jövőre is hasonlóképpen szeretnének eljárni.

Az idén szinte magától adódóan az is felmerült, hogy bűvös, mesés szám, a hetes társul a művésztelep nevéhez, a közhiedelem pedig sikert, szerencsét remél a 7-estől, az összejövetel tehát csakis sikeres lehet. Hogy olykor balszerencsét tulajdonítanak e számnak, az csupán azt sugallhatta, vigyázzunk, a kezdeményezésnek, az értékteremtő táborozásoknak folytatódniuk kell ezután is! Balázs József, Alfalu népszerű pedagógus festője, a tüzes tábori jókedv és derűs hangulat mindenkori csiholója az eredményes művésztelepi alkotómunka elégtétele mellett aggodalmainak is hangot adott a tárlatnyitón. Az anyagiak és a szellemi értékek korunkra jellemző közösségromboló szembenállására figyelmeztetett. Attól félti szülőfaluját, hogy a baj, ami az utóbbi időben reátört, elterelheti a figyelmet az igazi értékteremtésről, a kulturális, művészi, eszmei javakról, melyek hosszú időn át megérdemelten öregbítették itthon és messze földön is a község jó hírnevét. Tehetséggel gazdagon megáldott fiai, lányai teljes képességükkel azon voltak, vannak, hogy Gyergyóalfalu büszke lehessen rájuk, és ők is falujukra. A fogadott, „mostoha” alfalvi festők, szobrászok, a Vadárvácska vendégei is ebben a szellemben dolgoznak. Kevés a hét nap érkezéstől távozásig, szinte emberfeletti igyekezettel kell alkotniuk, hogy az elvárt és beígért két mű idejében elkészülhessen, és közönség elé kerülhessen a Sövér Elek nevét viselő elegáns galériában. De egy sem akadt, aki ne művészete legjobb szintjén teljesítette volna feladatát. Kiállításuk ezért is érdemli ki teljes joggal az igényes, színvonalas, egyértelműen elismerésre méltó jelzőt.

Ezt már Nagy Miklós Kund, a tárlat méltatója hangsúlyozta beszédében, kiemelve a Vadárvácska jelenségnek mint folyamatnak a jelentőségét. Egyfajta csodaként élhették meg azok, akik elejétől nyomon követhették a művésztelep életét, miképpen születhet a semmiből egy olyan emberi értékekkel telített kincsestár, amilyennel Alfalunál sokkalta nagyobb települések is méltán büszkélkedhetnének bárhol a világon. Gazdag, változatos a kollekció, és immár nem csupán a páratlan szépségű gyergyói tájak művészi átlényegítése, az itteni emberek karakteres egyénisége és ősi hagyományaik műalkotásokon megörökített vonzó együttese ragadhatja meg a nézőket, hanem a környék védőszentjeinek, egyházi főméltóságainak, példamutató elöljáróinak, mindeneseinek olyan ritka portrégyűjteménye, plasztikai megidézése is, amilyennel csak igen kevés helyen rendelkeznek széles e hazában vagy talán a határokon túl is.

A művésztelep köztiszteletnek örvendő alkotó mentora, a szintén gyergyóalfalui Márton Árpád csíkszeredai festőművész most nem lehetett jelen, és még néhányan hiányoztak a „törzstagok” közül, de akik eljöttek, mindent megtettek, hogy a 7. együttlét is éppen annyira emlékezetes legyen, mint az előzőek. Marosvásárhelyről Barabás Éva, Datu Viktor, Hunyadi László, Major Gizella és Vadárvácska-újoncként Bandi Kati, na meg persze, helybeli vásárhelyiként Kiss Levente és Sajgó Ilona, Marossárpatakról Miholcsa József, Brassóból Csutak Levente és Jakabos Olsefszky Imola, Csíkszeredából Orbán Endre, Székelyudvarhelyről Török Bíró Erzsébet és a fiatal Zavaczky Walter, Kolozsvárról Forró Ágnes és Balatonkeneséről Péterfy Gizella, meg a már említett Balázs József belülről fakadó ünnepet és imádságos intimitást, szikrázó fényt és zsoltáros szépségeket, színpompát és kiapadhatatlan életörömöt tárt elénk ezen a kiállításon is, mindazt a jót és emberi példázatba ágyazott, követendő cselekedetet, ami nemzetközösségünket éltetheti, összetartja. Természetesen úgy, hogy mindenikük önmagából is hozzáadott valamit a sokféleségében is harmonikus látványhoz. Ne csodálkozzunk, ha a tárlat híre itt is megállásra készteti az áthaladó turisták, érdeklődők sokaságát.