Ha ránk tör a bányavakság

„A kirajzolódó szituáció valóban kegyetlenebb ebben a darabban, közelebb is áll hozzánk, városiakhoz is. És ha a nemzeti, etnikai kérdés is felmerül, az még inkább elevenbe vág. Az előadásban megjelenő feszültségek nagyon is valósak.”

Sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban. Balról jobbra: Székely Csaba, Gáspárik Attila és Sebestyén Aba.

– Gratulálok az újabb bemutatóhoz. Amikor a darabot írtad, ilyennek képzelted az előadást?

– Köszönöm. Nem ilyennek képzeltem. Azt gondolom, hogy ez a szöveg humorosabb, mint a Bányavirág, a rendezés pedig a színpadon komorabbra hangolta. Eredetileg a darab első fele humorral telített, ez fokozatosan hull ki belőle, és végül marad az űr, a magány, a csend. Sebestyén Aba úgy rendezte meg, hogy már az elején ott van a színen a nyomott komorság.

– És ez árt a színműnek?

– Szerintem nem. Elégedett vagyok az előadással.

– A sajtóbemutatón úgy érzékeltem, hogy a közönség minden lehetséges poénra jól reagált, a kellő helyen mindig bejött a nevetés. De a Bányavakság tényleg keserűbb, nyomasztóbb, mint a Bányavirág. Az előadás végeztével a nézőben az is megfogalmazódhat, hogy teljesen reménytelen helyzetben vagyunk. Ennyire kilátástalannak tartod a mai életünket?

– A kirajzolódó szituáció valóban kegyetlenebb ebben a darabban, közelebb is áll hozzánk, városiakhoz is. És ha a nemzeti, etnikai kérdés is felmerül, az még inkább elevenbe vág. Az előadásban megjelenő feszültségek nagyon is valósak.

A felszínen szépen el vannak simítva a dolgok, olykor egész jól meg tudunk lenni egymással, de a felszín alatt forrnak az indulatok, és ha valami bántás, sértődés történik, azonnal fel tudnak törni. Hosszú időnek kell még eltelnie, hogy a mélyen rejtőző ellentétek is megszűnjenek.

– Mindenik szereplő vesztes ebben a darabban.

– Ezt én úgy fogalmaztam meg magamban, hogy egyik szereplő sem ártatlan. És mindenik valamiképpen bűnhődik. Nemzeti, etnikai szempontból pedig valahol mindenkinek igaza van.

– Nem kíméled egyik oldalt sem. Parodisztikusan jelenik meg a darabban a melldöngető magyarkodás, székelykedés. Kell némi bátorság ehhez a hozzáálláshoz.

– A valós életben, a politikában is parodisztikus, ahogy egyesek ebben a kérdésben megnyilvánulnak. Túlzó megnyilatkozásaikat nem is lehetne komolyan venni, mégis muszáj komolyan vennünk, mert káros az, amit terjesztenek.

– Azt mondtam az előbb, hogy a színmű minden szereplője vesztes. A szerző azonban nyerő. Ritka dolog, hogy egy fiatal drámaíró két egymást követő évadban ősbemutatónak örülhessen. A Bányavirág a legjobb új magyar dráma címért is versenyben van, Magyarországon is előadták. A Bányavakság is színre kerül a nemsokára kezdődő idényben az anyaországban.

– Októberben lesz a magyarországi bemutatója, szintén a budapesti Pinceszínházban, ahol a Bányavirágot is játsszák. Ott is ugyanúgy fog párhuzamosan futni ez a két darab, mint itthon a Nemzeti Színházban.

– Ebben a darabban a rendőr gyakran használ román kifejezéseket. Itt mindenki megérti. Hogy működik ez a magyarországi közegben?

– Volt egy felolvasószínházi előadásunk is belőle, és kiderült, nincsenek értelmezési problémák. A rendőr szövege úgy van megírva, hogy a lényeget lehessen érteni. Valami mindig megmagyarázza az elhangzó román kifejezést. Igaz, hogy néha az ottani, románul nem beszélő közönség nem tudott derülni a vicces nyelvi szituáción.

– A humorban különben otthon vagy, az olvasóközönség évekkel ezelőtt főként a nemzedéktársaidról írt paródiakötetedből ismerhetett meg. De a nagy sikert a színműveid hozták. Általában fordítva szokott történni, a fiatalok először a könyveikkel próbálnak érvényesülni, babérokat szerezni, a drámaírás többnyire később következik. Korábban volt kapcsolatod a színházzal?

– Nem volt. Viszonylag keveset jártam színházba. Így alakult. Pályáztam, bejött. Azóta amit lehet, megnézek, más városokba is elutazom, hogy láthassak előadásokat. Tulajdonképpen féltem is egy kicsit, hogy ha elkezdek drámát írni, megismerkedem színészekkel, rendezőkkel, színházi emberekkel, könnyen elkap ennek az egésznek a varázsa. Beszippant ez a világ, és többé nem tudok szabadulni tőle, sőt már mást nem is akarok. Ez történt. A beszélgetéseim nagy része már színházról szól, színház körül zajlik az életem, színművészeti egyetemre kerültem tanársegédként. Viszont annyi változott a félelmeimhez képest, hogy kiderült, ez nem rossz. Jól érzem magam benne.

– A szerencse olyan értelemben is melléd szegődött, hogy mindkét darabod előadására jó csapat állt össze. Egy színmű sikere ilyesmin is múlhat.

– Igen, szerencsésnek mondhatom magam. A színészgárda rengeteget ad hozzá a szöveghez. A próbafolyamat alatt is jönnek ötletek, amelyek érdekesebbé teszik az előadást, dúsítják a szöveget. Mindkét darabban igazán tehetséges emberek játszanak itt is és Magyarországon is. És nagyon sok rendezői munka, invenció van a produkciókban. Most részt vehettem a próbafolyamatokban, tapasztalhattam, mennyire ki van dolgozva minden jelenet, mennyire odafigyeltek mindenre. És ebben az előadásban már zeneszerző is van, ez is hozzátesz valami fontos többletet.

– Trilógia része ez a két színmű. Jövőre következhet a harmadik bemutató?

– Még nem tudom. Bonyolultabb a helyzet, mert a harmadik darab, a Bányavíz jogai az Örkény Színháznál vannak, az ő drámapályázatukat nyerte meg. Elvileg bemutatható lenne Vásárhelyen, de meg kell vásárolni a jogokat hozzá.

– Az is hasonló hangvételű?

– A helység ugyanaz, de az események a pap házában zajlanak, és a történések során az a meghatározó, hogy a pap milyen viszonyban van a környezetével, az emberek miképpen viszonyulnak hozzá.

– Szintén kényes kérdés.

– Az. És azt hiszem, hogy a három darab közül ez a leguniverzálisabb. Bárhol a világon megtörténhet az, amit felvet. De országonként más hangsúlyok erősödhetnek fel. A Bányavakságban például nálunk a magyar polgármester és a román rendőr közötti egymásnak feszülésre vagyunk a legérzékenyebbek, a magyarországi közönség pedig a két polgármesterjelölt közti konfliktusra. Náluk az a jellemző: magyar marja a magyart. Még inkább, mint itthon.

– Mindhárom drámád címe összetett szó, az előtag a bánya. Miért? A bánya egyik darabban sincs jelen.

– Mondhatnám azt, hogy a sötétséget jelképezi. De valójában véletlen. Mivel az első darab fő inspirációs forrása Csehov műve, a Ványa bácsi volt, mintegy rímelve rá, játékosan lett Bányavirág. A szó el is hangzik a darabban. Aztán úgy gondoltam, hogy folytatódjon a bánya szavas összetétel, hiszen mindhárom dráma ugyanott, ugyanabban a halódó faluban játszódik.

– A bányavakság létező jelenség?

– Igen, bár nem túl gyakori. Olyanszerű, mint a hóvakság. De inkább arra a teljes sötétségre gondoljunk, ami mélyen a föld alatt, a föld gyomrában vehet körül. Angolul egyébként a „mine blind” „aranylázt” jelent, azt, amikor elvakít az arany utáni vágy. A Bányavakság esetében lényegében erre is gondolhatunk: a pénzért, a pénzhez vezető hatalomért folytatott harc, ez a gátlástalan, kíméletlen hajsza szintén elvakítja az embereket. Erről sem szabad megfeledkeznünk.