Gondolkodjunk együtt a kultúráról
2012-02-17 13:56:33
- Kaáli Nagy Botond
A Bethlen Gábor Kulturális Egyesület február 8-án 18 órakor indítja az új évben rendezendő nyilvános beszélgetőestjeinek idei sorozatát. Olyan problémakör megközelítésére, körbejárására, ezzel kapcsolatos kérdések, vélemények, lehetséges válaszok felvetésére vállalkoznak, melyek talán hozzájárulhatnak akár az egyéni, akár a közgondolkodás árnyalásához-gazdagításához.
„A Bethlen Gábor Kulturális Egyesület február 8-án 18 órakor indítja az új évben rendezendő nyilvános beszélgetőestjeinek idei sorozatát. Olyan problémakör megközelítésére, körbejárására, ezzel kapcsolatos kérdések, vélemények, lehetséges válaszok felvetésére vállalkoznak, melyek talán hozzájárulhatnak akár az egyéni, akár a közgondolkodás árnyalásához-gazdagításához. Ezért korunk egyik legégetőbb, talán legvitatottabb területére merészkednek, az érdeklődők közreműködésére is számítva: a kultúrát érintő problémák felvetésére vállalkoznak. Várnak mindenkit a Jazz &Blues Clubba (Sörház/Sinaia u. 3. sz.), egy finom tea melletti beszélgetésre” – ekképpen szólt a hírértékű beharangozó, amelynek nyomán ha sokan nem is jöttek el, de elégséges számban érkező közönség vette birtokba a dzsesszklub Piano-termét, amelynek közepén, kerek asztal mellett ültek a „fő beszélgetők”, akiknek eszmefuttatásába bárki beleszólhatott. Az ötletgazda Kovács Levente rendező, egyetemi tanár volt, a moderátor Ungvári Zrínyi Imre filozófus, ugyancsak egyetemi oktató. A beszélgetést Kovács Levente vezette fel.
– Szerteágazó a kérdés, engem a kultúra kialakulása, illetve meghatározása érdekel egyetemista korom, a múlt század hatvanas évei óta. Mindez a XX. század második felében kettészakadt humán és reál kultúrára. A kultúra azon ismeretek összessége, amelyek biztosítják a fennmaradást, őskori jelentése szerint valaminek a művelése. Ilyen szempontból: önművelés folytán eljutni ahhoz a tudáshoz, amely nem eleve adott. Nem egy elszigetelt jelenség, hanem az emberek irányultságát jelenti, az érték fogalmához kapcsolódik. De kik határozzák meg ezt az értéket, melyik kultúrában mi nevezhető annak? Mik a kanonizált művek, mi változik? A kommunizmus például irányelvek által meghatározott rendszerben irányította a kultúrát egy központi szerv által. Eleinte a szovjet kultúra folyamatos ismertetése volt a cél, szigorú kultúrház-rendszert építettek ki. A kérdés, hogy milyen kultúrkoncepciók követik ezt a korszakot? Hiszen léteznek kulturális rétegek, mint a magas-, szub- és populáris kultúra és ezekhez kapcsolódó előítéletek: elefántcsonttorony, trógerség, széles körben való fogyaszthatóság. A mai kulturális irányítást a politika részéről a minél kisebb teherviselés, a karcsúsítás határozza meg. A leghatározottabb kulturális célkitűzések ugyanakkor a fasiszta és a kommunista rendszerekben léteztek. Nagy Attila költő Andrei Pleşut idézte: az ókori görögségnek a kultúrára szava sem volt, ha lett volna, lehet hogy másképp alakult volna a történelem. Nagyon sok esetben lehetetlen manapság kul-túremberré válni, mert az értékből nem lehet elegendő erőt, dogmatikát meríteni a szélsőséges helyzetekben való helytálláshoz. Ha pedig konkrét erkölcsi dogma nem várható tőle, akkor mi a haszna? Noica szerint biztos forrása az állandó örömnek, a szellemi érettség és higiénia formája, a szabadság egyetlen otthona.
Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi tanár az instant kultúráról beszélt. – Ez nem negatív jelző, hanem az értékek és tapasztalatok megszerzésének egy módja. A civilizáció segítségével jutunk hozzá, például a számítógép használatával. Hatékony, ha megkeressük, hogy mi módon lehet működtetni, nem lehet úgy tenni, mintha nem befolyásolna a számítógépes gondolkodás. Ide tartozik a művészi narratívák kérdésköre is: hogyan alkalmazzuk a kliséket egy másfajta történet elmondására? Ez hatékony, mert számot vet azzal, ami létezik. Kezemre játszik a Stúdió Színházban nemrég bemutatott Parasztopera, ami pont egy ilyen produktum. Felmutatja a kliséket, miközben a toposz nagyon régi. Itt ezt igényesen formálták meg. Számot kell vetni ezekkel a formákkal és nem butaság bevenni őket az elit kultúrának nevezett diskurzusba. Láng Zsolt író kérdésére – miért került ki a ráció a kultúrából? – Csegzi Sándor alpolgármester, fizikatanár válaszolt. – A kommunizmus utáni kultúráról azt tapasztalom, hogy mindannyian folyamatosan keressük benne a helyünk, újrakeressük a meghatározásokat. Ez tévedés. A világot csak egy bizonyos szintig látjuk, mert belülről nézzük. A fizika tudományos tézisei szerint egy rendszert belülről nem lehet meghatározni. Ugyanakkor a fizika és a matematika tudta a világot a legjobban összefoglalni: E=MxC2.
Nagy Miklós Kund főszerkesztő egy korábbi példa alapján a kultúr-gondolkodás és az ösztön ellentétét hangsúlyozta, illetve elmondta: a kultúrember fogalma megváltozott, fontossá vált a technika terén való tájékozottság. – A kultúra egyéni dolog és opció. Egyénileg függünk attól, hogy hogyan szerezzük meg a kultúrát. Kövesdy István rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője szerint a színház nagyon asszociatív, irodalomból dolgozik, de nem irodalmat produkál. Igazgatóként ebben az esetben viszont nem az alkotásról, hanem az alkotáshoz való viszonyról van szó.
Felmerült az írás problematikája is. Szabó Róbert Csaba prózaíró szerint a határműfajok az igazán érdekes próbák, az igényesség itt is létfontosságú, a ráció nem csak az egzakt tudományoké. Gagyi József antropológus, egyetemi tanár hozzátette: a kultúra nem az, amit, hanem ahogyan gondolkodunk és cselekszünk. – Nincs emberi természet kultúra nélkül, kérdés, hogy a kulturális stratégia hogyan áll össze egyéni életté és fölötte milyen törvényszerűségek vannak? Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő-helyettes kifejtette, a '90 előtti korszak pozitív hozadékát (például könyvek megjelenése) senki sem meri boncolgatni, de a jelenlegi instant csodálatos világához tartoznak például a közösségi oldalak, a kultúra ezeken való továbbadása működik.
A beszélgetés végén a marosvásárhelyi magyar és román közösség együttéléséről esett szó. Smaranda Enache viccesen fűzte hozzá: megszűnt kultúrember lenni és kultúraktivistává vált. – A román értelmiségiek nem ismerik a magyar kultúrát, ez leszűkíti a kulturkampfot és társadalmilag kevesebb izgalmat produkál. Mindenki azt hozza, ami a saját nyelvi, kulturális fővárosában – Bukarestben és Budapesten – van. Érdekes módon a kommunista időben volt egy urbanizációs folyamat, a román populáris kultúrában egyfajta globalizációs tendencia érzékelhető, a magyarban ez kevésbé van jelen. Jó volna, ha létezne egy interkulturális kapcsolat, persze a nemzetiségi értékek megtartásával. Ezt fentről, óvatosan lehetne kezdeményezni. A finnországi finnek és svédek esete erre jó példa: ott léteznek a partikuláris kultúrák, de ezek mellett vannak közös rendezvények is. Nagy Attila hozzátette: végig lehet követni, hogy a politika hogy rontotta el a nemzetiségek közötti viszonyt. Mert vannak egymás iránt nyitott, rendkívül intelligens generációk, de ezek mind elhagyják az országot – hallottuk a történetekben, példákban gazdag, igen érdekes és jó hangulatú, három órán keresztül tartó beszélgetés során a Jazz Club Piano-termében.
