2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Látható korszerűsítések Ludason
Év elején, a helyi költségvetés elfogadása előtt Kis István marosludasi alpolgármester a város időszerű problémáiról, projektjeiről és az elmúlt év végén elért eredményeiről számolt be lapunknak. 
– A megyében elsőként oldottuk meg a háztartási szemét és hulladék korszerű összegyűjtését a tömbháznegyedekben. Tíz helyen helyeztünk ki földbe süllyesztett szeméttárolókat, így remélhetőleg megoldódik a szemétkérdés, lévén, hogy a régi konténerek környékén mindig szétdobált szemét rondította a környezetet. A földbe süllyesztett konténerek (10x4) 70 ezer euróba kerültek a városnak. Nagy kiadás volt, de remélhetőleg beválnak – mondta a alpolgármester, aki a helyszínen is megmutatta a két méter mélyre süllyesztett, kiemelhető tárolókat. Ezek tartalmához nehéz hozzájutni, de még így is láttak próbálkozókat, akik elemlámpát rögzítenek a fejükre, és hosszú nyelű kampóval kotorásznak a szemétben. A háztartási szemetet egy bukaresti cég gyűjti össze, míg a közterületek tisztán tartására év végén az önkormányzat egy saját céget hozott létre, 13 alkalmazottal és egy korszerű szemeteskocsival – porszívóz, havat takarít – oldják meg a közterületek takarítását.
 
Három projektet kiviteleznek
– Ami az idei körvonalazódó költségvetést illeti, szeretnénk, ha ennek összege a tavalyi maradna, ami nem valószínű. A megyétől is kevesebb pénzt kaptunk, de legalább a rohammentő szolgálat finanszírozását megoldották. A költségvetésből elsősorban a 215 alkalmazottat – beleértve a 30 személyi gondozót is – számláló hivatal működést és a projekteket finanszírozzák. A polgármesteri hivatal alkalmazottainak bére nem fog növekedni. 
Három projekt kivitelezése van soron, kettő a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében és egy uniós projekt. Az elsőt már aláírták, a Maros és a Crângului utcák aszfaltozására szól. A másik az ANL-s tömbházak körüli utcák aszfaltozására és az övezet közművesítésére vonatkozik. A harmadik – megnyert – projekt a városi szabadidőpark kialakítását célozza meg, a munkálatokat egy bukaresti cég fogja elvégezni – fogalmazott az alpolgármester.
 
Soron levő munkálatok
Ami a soron következő munkálatokat illeti: folytatják a lakónegyedekben a parkolóhelyek kialakítását, hiszen erre nagy igény van, korszerűsítik a város közvilágítását, pályáztak a 2-es iskola bővítésére, ahol új osztálytermekre van szükség. Tavaly újrafedték az andrássytelepi és a gezsei kultúrotthont, idén a teljes külső-belső javítást fogják elvégezni. 
 
Nem nőttek a helyi adók
– Ilyenkor év elején a helyi adók és illetékek foglalkoztatják leginkább a lakosságot. A marosludasiak jó adófizetők, főleg a nyugdíjasok igyekeznek, hogy mielőbb törlesszék ezt a kötelezettséget. Január 10-én kezdtük el az adók begyűjtését. Örvendetes hír, hogy az idei adók nem emelkedtek a tavalyihoz képest. Bár egyesek úgy érzékelik, hogy nőtt az adó, biztosíthatom őket, hogy nem. Meg kell nézni a tavalyi nyugtán szereplő összeget, és össze kell hasonlítani az ideivel. A tavaly 87,5 százalékban sikerült begyűjteni az adókat, a 12,5 százalékos különbség főként a csődhelyzetben levő cégek elmaradásaiból adódik – fogalmazott az alpolgármester.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató