Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az angol hercegi pár, Vilmos és Katalin világraszóló esküvőjét milliók követték figyelemmel a tévében, a szerencsésebbek Londonba utazhattak. A kiváltságosak esküvői meghívót kaptak és résztvevői lehettek a történelmi pillanatnak. Romániából csak Mihály királyt és Margareta hercegnőt, Erdélyből a miklósvári nemesi birtok tulajdonosát, gróf Kálnoky Tibort és feleségét, Anna grófnőt részesítették ebben a megtiszteltetésben, s ők ezzel Erdély-szerte a figyelem középpontjába kerültek. A grófnőt kérdeztem, milyen élmény volt számukra a mesés esküvő.
Meglepetés és „gyönyörű” gesztus
– A férjem családját rokoni szálak fűzik az angol királyi családhoz, kapcsolatuk nem új keletű. Charles herceg pár éve látogat Erdélybe, négy éve látjuk vendégül, én azóta ismerem. Körülbelül egy hónappal az esküvő előtt a kőröspataki birtokon tartózkodtam, amikor egy nagyméretű borítékot hozott a posta. Egyszerű boríték volt, benne kartonlapon elegáns nyomtatású meghívó. Nem először érkezik borítékos küldemény a királyi családtól, hiszen karácsonyra, húsvétra is szoktunk üdvözletet kapni, gondoltam, most újabb üdvözlet jött. De nem! Az esküvői meghívó volt benne. Nagyon meglepődtem. Nem számítottunk arra, hogy meghívnak az esküvőre, hiszen tudjuk, hogy ilyenkor nagyon sok főméltóságot, rokont hívnak meg, s a helyek száma is korlátozott. A királyi család részéről gyönyörű gesztus volt irányunkban! Most tudom igazán, mennyire kiváltságosak vagyunk! Hiszen Romániából csak négyen voltunk jelen, Mihály király és a lánya, meg mi ketten. Magyarországról nem volt ott senki.
– Hogyan készültek fel az eseményre? Milyen etiketthez kellett igazodni?
– A meghívó után két hétre egy másik, zöld borítékot kaptunk, amelyben leírták, hogy milyen viseletben kell megjelenni, és hogy hölgyeknek a kalap kötelező. Ezt amúgy is tudtam, hogy templomba, fogadásra mivel illik megjelenni, de azért minden apró részletre oda kellett figyelnünk.
Nagy sikere volt a Bocskai-viseletnek
– Az előkelő meghívottakat neves divatházak „öltöztetik”, önök számára mi volt a megoldás?
– Mi nem fordultunk neves divatházakhoz, habár egy angol divattervezőtől ajánlatot kaptunk. Itt helyben, Sepsiszentgyörgyön oldottuk meg, ahol iskolaidőben élünk. Időnk sem volt sokat gondolkodni, tervezgetni. Ha divatszalonhoz fordulunk, nem biztos, hogy a megrendelt ruha tetszett volna, vagy jól állt volna. Az az igazság, hogy én „találtam ki” a ruhát. Úgy döntöttem, elmegyek egy egyszerű varrónőhöz, elmondom az elképzelésemet, s eszerint kivitelezzük. Egy magas csipkegalléros blúzt, egy elegáns, térdig érő ruhát, hosszított blézert képzeltem el és varrattam meg, kicsit régiest, de nem nagyon retrót. Olyat, ami stílusában, hangulatában talált a férjem által választott Bocskai-viselethez. Harmóniában volt a két öltözet. Ami a kalapot illeti: először is ki kellett nyomoznom, hol készítenek kalapot, így bukkantam rá a kolozsvári Marta Rusura, aki a színháznak dolgozik. Elmondtam, milyenre gondolok, s ő megvalósította. A férjem azzal, hogy Bocskait vett fel, egyedi volt, mindenki tetszését kiváltotta, hiszen a férfiak általában uniformisban jelentek meg. Tény, hogy nagyon jól éreztem magam az öltözetemben a legelegánsabb társaságban, nem lógtam, lógtunk ki a sorból. Az üzenetem ezzel kapcsolatban az, hogy kreatív kell légy ott, ahol élsz, s nem kell mindig azt hinni, hogy amit más kigondol, más tervez, az mindig jobb, mint amire te vagy képes. Végszóként annyit, hogy részemről nagy odafigyelést igényelt, hogyan jelenünk meg, de nem csak ezzel töltöttük az időt, hiszen mi keményen dolgozunk.
– Milyen előírásokhoz kellett még igazodni? Mi volt még a zöld borítékban?
A minőség világcsúcsa
– Azt is leírták, hogy a templomba melyik kapun megyünk be, hová ülünk, azért, hogy minden óramű pontossággal történjen. Mi nagyon jó helyen ültünk, hiszen végig láttuk a fiatal párt, a ceremóniát, azonban nem láttuk a bevonulást.
– Élőben milyennek tűnt a ceremónia?
– Szerintem a minőség világcsúcsa volt. Gyönyörű. Ennél szebb nincs! Mindenki tökéletesen viselkedett, szép volt, elegáns és különleges. Túlzások nem voltak. Nem láttam „agyonkomponált” öltözetet, frizurát. Ebből lehetne tanulni. A ceremóniára térve, körülbelül két és fél órát tartott. Utána a fogadás következett a Buckhingham-palotában, ahol a meghívottak szabadon társaloghattak. Személy szerint én is bókolhattam a királynőnek, pár szót váltottunk. A társaságban nem tapasztaltam feszengést, jó hangulatban beszélgettek az emberek. A beszédek hangulatosak voltak, de meghatók. A fogadás után mi távoztunk, egy más helyen vacsoráztunk.
– Pár nappal az esküvő után mi az, ami az élményből leginkább megmaradt?
– Mélységes tiszteletet érzek és érzünk a királyi család iránt. Lenyűgözött az, ahogyan az angol nép ragaszkodik a királyi családhoz, ahogy felnéznek rájuk, ahogyan tisztelik őket, s ahogyan rajonganak a fiatal párért. Nem is csoda, hiszen példát mutattak a világnak, hogy mennyivel előkelőbb az egyszerűség, a jólneveltség, mint a gazdagság fitogtatása. Nagyon boldogok vagyunk férjemmel együtt, hogy ott lehettünk – mondta Kálnoky grófnő, aki szívesen osztotta meg élményeit velünk és az olvasókkal. Azt is elárulta, hogy Miklós-váron és Zalánpatakon régi falusi házakat újítottak fel, amelyek vendégházként működnek. A nemesi birtok kastélyát most újítják fel, 60 angol vendég fogadására készülnek. De a grófnő a kőröspataki lovardájára a legbüszkébb, ahol 24 lovat tart, s ahová szívesen látja a turistákat, vendégeket és érdeklődőket.