Történelmi pillanatot hozott a hét a rendszerváltás utáni hazai autósztráda-építés tekintetében: 22 évvel az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó eredeti szerződés aláírása után megkötötték a szerződést az utolsó szakasz kivitelezésére is. Ha betartják az ebben foglalt feltételeket, akkor 2031 végén már el lehet jutni autópályán Marosvásárhelytől a magyar határig. Persze feltételes módban, mert addig még sok minden változhat. Egyvalami nem fog változni ebben az országban: a közberuházásokhoz való csapnivaló hozzáállás.
Ami azt illeti, a most leszerződött utolsó szakaszt nem lesz egyszerű megépíteni, mert lesz benne egy irányonként kétsávos, közel három kilométeres alagút és további 13 kilométer hosszúságban 65 híd, felüljáró és viadukt is, márpedig az ilyesmivel olyan helyeken is meg tud gyűlni az építők baja, ahol a nálunk megszokotthoz képest klasszisokkal komolyabbak a hatóságok és a kivitelezők is. Tehát simán lehet, hogy a 2004-ben elkezdett beruházás a három évtizedes idősávból is kicsúszik, csak hogy értsük pontosan, miért is nevezik A3-as sztrádának.
Bármikor is készül el, a pálya már köszönőviszonyban sem lesz az eredeti tervvel. A szerint ugyanis a határtól Brassóig kellett volna vezetnie, csak a projekt hosszú és rögös útja során a tőlünk Brassóba vezető részt lespórolták, szintén a napokban derült ki, hogy annak a pályaszakasznak az építése nem várható úgy 2050-ig.
Vagyis fél évszázad is aligha lesz elég, hogy elkészüljön az a munkálat, amire 2003-ban az akkori szocdem kormány idején közvetlen megbízással adták oda a kivitelezési jogot egy amerikai cégnek. Akkoriban a rossz nyelvek szerint ez a kontraktus is segített hazánk NATO-beli felvételének, amire 2004-ben került sor. Tekintve, hogy a tengerparti légibázis a jenkik afganisztáni háborúsdija során elég fontos szerepet játszott, és akkor már javában zajlott ez a konfliktus, vélhetően enélkül is felvettek volna a szövetségbe. De az is tény, hogy az eredeti kivitelező jó viszonyban volt a korabeli amerikai republikánus kormányzattal, az épp akkoriban lejárt második iraki háborút követően a Perzsa-öböl partján is jó sok nullás újjáépítési szerződéseket kaptak. A jenki építők itt a Balkánon hamar összerúgták a port a hatóságokkal, gyorsan kiderült, hogy az eredeti, 2012-es kivitelezési határidő mesének is gyenge. De legalább még ők építettek a pályából annyit, hogy Kolozsvárt és Tordát ki lehetett kerülni az anyaországba menet, vagy onnan jövet, ami már akkor sem volt kevés azok számára, akiknek ősz hajszálaiból néhány az említett települések forgalmában váltott színt. Aztán jenkik helyett építettek itt hazaiak, spanyolok, törökök, olaszok, meg a Teremtő tudja még, hogy milyen nációk cégei, de még mindig messze a vége. Mire befejezik a sztrádát, neki lehet fogni az első szakaszok felújításának, így legalább a későbbi építők és politikusok sem maradnak munka, illetve elvágni való avatószalag nélkül. Mert jó munkához idő kell, rosszhoz még több.
