Egyiptomtól a törpékig: Jászberényi Sándor Marosvásárhelyen

Huszonnégy éves korában megijedt attól, hogy ennyiből áll az élet, Egyiptomba költözött megismerni a világot és önmagát. A Látó Irodalmi Játékok kilencvenegyedik kiadásán Szabó Róbert Csaba Jászberényi Sándor költőt, írót, újságírót faggatta. Két éven keresztül győzködték, mire eljött Marosvásárhelyre: „egyszerűen nem szeretek felolvasásokra járni” – magyarázta Jászberényi Sándor, a gonzó újságírás egyik magyarországi képviselője.

A népes közönség köszöntése után két meglepetésvendég, Puja Barna és Szász Csaba zenéjével hangolódhattunk a vendég különleges prózavilágára. 

Jászberényi Sándor huszonnégy éves volt, amikor rátört egy kapuzárási pánik, és megijedt attól, hogy annyiból áll az élet, hogy dolgozik, hazamegy, majd kezdi elölről. 

„Tudtam, hogy előbb vagy utóbb meg fogok halni, és nem szerettem volna, ha ennyit tudok csak arról, hogy milyen az ember” – magyarázta.

A rádöbbenést tett követte: maga mögött hagyva nyugodt életét, Egyiptomba költözött, onnan tudósított. 

„Meg akartam ismerni az embert és magamat, hogy hogyan viselkedek egy ilyen helyzetben. Itthon nincs az arcunkba tolva a mélyszegénység, nem tudjuk, hogy mik az igazi problémák, és hogyan nyilvánulunk meg, ha veszélyben vagyunk” – tette hozzá.

Jászberényi Sándor szerint ahogy mi élünk, nem hasonlítható a mélyszegénységben élők mindennapjaihoz: „Az ember már nem védett faj. Túlnépesedés van, és a szurikáta halálát jobban sajnálják, mint az emberét”.

Az ott tapasztalt kultúráról elmondta: az arab annyira szép nyelv, hogy csak választékosan lehet beszélni. 

„Nem mondják azt, hogy szia vagy üdv, a köszöntés lefordítva annyit jelent, hogy Istennek hála, hogy megérkeztél” – magyarázta. Ugyanakkor bőven van félelmetes oldala is az idegenségnek: volt eset, hogy valaki beszélgetés közben szólt, hogy most mennie kell, majd felhúzta a géppisztolyát; látott késsel megjelölt lányokat; „gyerekviadalt”, de előfordult olyan is, hogy elmesélte egy arab ismerősének a volt feleségével való kapcsolatát, mire az mosolyogva megkérdezte, hogy miért nem lőtte le, ha sok a konfliktus. 

Az egyiptomi létet végül biztonsága érdekében adta fel: 2013-ban, mikor katonai puccs után több újságíró, fotós ismerőse eltűnt, és megtudta, hogy szerepel egy körözési listán, hazaköltözött.

Azóta a körözés megszűnt, ezért nemsokára aktuális lesz a visszaköltözés.

„Hiányzik Egyiptom, ott még vannak csodák” – indokolta döntését.

A Jászberényi Sándor szövegeiben visszatérő Marosi Dániel karakteréről megtudtuk: a Kőrös mellett a Maros folyik, így kapta Dániel a nevét az író korán elhunyt barátjáról, Kőrösi Zoltánról. 

„Nagyon nagyra tartom az ő írásait, és őszintén sajnálom, hogy feledésbe merül a munkássága” – tette hozzá Jászberényi. 

Nevetve árulta el, hogy nagy indiai írónak számít: „15 ezer példányban jelent meg a könyvem, de ez nem sokat jelent, ott olyan sok az ember, hogy jut belőle csomó olvasó ember is”.

A Látó évadzáró eseményére ellátogatók tanúsíthatják: érthető a meghívotthoz való ragaszkodás, Jászberényi Sándor beszélhet túlnépesedésről, transzvesztitákról vagy a törpéktől való félelméről, csak bólogatva és kitágult pupillával lehet őt hallgatni. 

André Krisztina