Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház.
Fotó: Bodolai Gyöngyi
Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház. Elsőként a hívek fogyását említette, hiszen 1992 óta az Erdélyi Egyházkerület lélekszáma 490.000-ről 366.000 főre csökkent. Szó esett a gazdaság és a lelkészek erkölcsi válságáról is. Ennek kapcsán kérdeztük a püspök urat.
– A püspök úr kijelentette, hogy válságban van az egyház. Ami a nyugati egyházakban száz év alatt következett be, Erdélyben húsz év alatt történt meg. Mire gondolt pontosan, amikor ezt a kijelentést tette?
– A kommunizmus idején az egyház az egyedüli alternatívát jelentette a felekezeti és nemzeti identitás megőrzésére. 1990 után kitágult a világ, sokkal nagyobb lett a cselekvési lehetőség, az emberek elé sokkal nagyobb választási lehetőségek tárultak, más perspektívák nyíltak, más pénzkeresési, szórakozási, útkeresési lehetőségek adódtak, s az emberek éltek a lehetőségekkel, ez vezetett az egyháztól való eltávolodáshoz.
– A püspöki jelentésből kiderül, hogy az egyházkerület lélekszáma húsz év alatt 124.000-rel csökkent. Ez óriási szám. Mi vezetett ide?
– Valóban óriási szám, de a népszámlálás frissen közzétett adatai is világosan tükrözik ezt. Az egyházkerület lélekszáma évente 5000-rel fogyott. Három dolog vezetett ide: a kilencvenes évek után elkezdődött a kivándorlás, adva volt a lehetőség, a fejlett országokban szükség volt a fiatal munkaerőre, s a képzett fiatalok elhagyták szülőföldjüket. A kivándorlás az uniós csatlakozás után még jobban felgyorsult. Egy fiatalnak megélhetés szempontjából nem mindegy, hogy 300 euróért vagy 1500 euróért dolgozik. Az elvándorlás következménye, hogy a fiatalok nem itthon alapítottak családot, gyermekeik nem itt születtek meg. Szinte minden településen több volt a temetés, mint a keresztelés. A harmadik dolog, ami a fogyáshoz vezetett, a gazdasági tényező. Ha nincs munkahely az adott településen, a fiatalnak máshol kell azt keresnie. Vannak olyan települések, ahol 50 százalékos volt a veszteség. Ha ezen nem változtatunk, saját magunkat számoljuk fel.
– A püspök úr az egyház pénzügyi válságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a közegyházi fenntartásra érkezett 200.000 euró egyharmada perekre megy el. Milyen perekről van szó?
– Amikor közegyházi fenntartásról beszélünk, akkor a gyülekezetek hozzájárulásáról van szó, hiszen a külföldi támogatások a minimálisra zsugorodtak. Az egyházkerülethez befolyt pénz egyharmadát az ingatlanjainkért folytatott perekre költjük. A restitúciós törvényt úgy alkották meg, hogy az önkormányzatok ezeregy pert indíthatnak ellenünk annak érdekében, hogy az általuk eddig használt ingatlanok továbbra is a birtokukban maradjanak. A legkirívóbb példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete, és sorolhatnám. Ha adott esetben az egyik bíróság döntést hoz, egy másik bíróság ugyanabban az ügyben az ellenkezőjét mondja ki. Bárki bármit megtámadhat. Ilyen igazságszolgáltatás mellett keressük az igazunkat az ingatlanok visszaszerzése érdekében.
– Az egyházkerület lélekszámának csökkenése az egyházmegyék összevonásához vezethet. Mikor kerülhet erre sor?
– Ha a lélekszámcsökkenést vesszük figyelembe, akkor a 16 egyházmegyéből hat el kellett volna tűnjön. A Hunyadi Egyházmegyében például csak 5000 lelket számlálunk. Nyilvánvaló, hogy bizonyos infrastruktúrához bizonyos lélekszám kell, következésképpen ésszerű összevonásokra lesz szükség. A jelenlegi egyházmegyéket megtartjuk, amíg lehet. Nem hitetlen és feladó magatartásra van szükségünk. Gyönyörű örökségünk van, de örökséget csak örökösökkel lehet átvenni. A legfontosabb, amire most koncentrálnunk kell, hogy az örökösök megmaradjanak, nélkülük mit sem ér az örökségünk. Nem csapot-papot hagyva, szerszámot eldobálva, hanyatt-homlok menekülünk innen; pont arról van szó, hogy új struktúrákba szerveződve megyünk tovább. Nagyon reálisan szembenézünk a problémákkal, amelyeket meg kell oldani. A cél, hogy új struktúrákban új bástyákat építsünk a következő 500 évre. Most nekünk a gyermekeinkre kell koncentrálni, nélkülük nincs értelme az egésznek.
– A beszámolóban elhangzott, hogy 69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetében pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi történik azokkal, akiknek a tevékenységét súlyosnak találták?
– A romániai átvilágítási törvény, a kollaboránstörvény arról szól, hogy senkit sem lehet elmozdítani a helyéről csak azért, mert együttműködött. Bizonyos szabályokat azért be kell tartani, le kell mondaniuk tisztségükről, vagy nem tölthetnek be bizonyos tisztséget. Eltávolítani, vagy csúnya szóval: kirúgni senkit sem lehet. Ezt a törvény sem engedi meg. Nem is szándékunk ezt tenni. Ha feltárta a közösség, és ehhez bűnbánat járul, akkor a keresztény közösség meg is tud bocsátani. Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha, elismerve vétkeiket, nyilvánosan is bocsánatot kérnek. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk. Nem könnyű így élni tovább, hogy fény derült arra, amire azt hitték, sohasem derül fény, a titkosszolgálatnak dolgoztak. Úgy vélem, elég komoly megpróbáltatás volt számukra. Igazságot kell szolgáltatni, a mostani fiataloknak tanulságokat kell levonni. Több eset van, egyesek karrierépítés miatt mentek bele, mások pedig szükséghelyzetben vagy kényszerhelyzetben, megfélemlítés alatt váltak besúgókká. Nem szeretnénk, ha ez az egész egyházra rányomná a bélyegét, ez lenne a legrosszabb, hiszen nem lehet általánosítani. Ezzel az átvilágítással láthatjuk, hogy a legtöbb kollaboráns valamilyen kényszerhelyzet folytán került a hálóba. Nem, mi nem személyeket akarunk megbélyegezni, hanem egy jelenséget szeretnénk feltárni.
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
– Marosvásárhelyen kirobbant a Carit-San-botrány. A közgyűlés napirendjén is szerepelt az ügy. Született-e valamilyen döntés ezzel kapcsolatban?
– A Marosi Egyházmegye arra kért, hogy a közgyűlés foglaljon állást, és a vétkeseket keresse meg, továbbá vállaljon szolidaritást a károk enyhítésére. A közgyűlés hosszasan tárgyalta, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a vétkesek feltárása a fegyelmi bizottság feladata. Meg kell állapítania, hogy mikor, hogyan és ki vétkezett abban, hogy ez az állapot előállhatott. Nagyon súlyos az eset és nagyon sok pénzbe kerül, ha kifizetésre kerül sor. Majd a bíróság dönt arról, hogy lehet-e ezt követelni. Az egyházmegye előző vezetősége felelős, nagyon felületesen kezelte a helyzetet, azok az orvosok, akik ezt megengedték maguknak, nem törődtek azzal, hogy az egyház nevén van a szerződés, súlyosan vétkeztek. Az egyházat nagyon súlyos helyzetbe hozták ezzel. Erről egyelőre ennyit.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
