Ariadné 2011

És adott időpontban mindennek az ellentéte is, az érzelmek, hangulatok olyan kontrasztos árnyalataival, ami az ilyesmivel együtt jár. A tizenöt éves Ariadné, textilművészeink szokásos évi kiállításán villant fel bennem ez a gondolat a marosvásárhelyi Kultúrpalota galériáiban.

Puskai Sarolta: Imazászlók

Egy tinédzser még akármi lehet. Nyitott előtte a világ, bátran álmodozhat, szabadjára engedheti a képzeletét, örülhet az életnek, hihet a jó sorsban, boldogságban. Derű, szertelenség, kirívó tarkaság, vakmerőség, béklyótlanság, szép remények, minden hozzátartozhat. És adott időpontban mindennek az ellentéte is, az érzelmek, hangulatok olyan kontrasztos árnyalataival, ami az ilyesmivel együtt jár. A tizenöt éves Ariadné, textilművészeink szokásos évi kiállításán villant fel bennem ez a gondolat a marosvásárhelyi Kultúrpalota galériáiban. A felsorakoztatott művek láttán úgy tűnt hirtelen, mintha frissességet árasztó, vidám ifjak vennének körül, és színes forgatagukkal felüdítenének. Persze, a Szalon drámát, belső vívódást, kételyeket is gazdagon felvet, továbbgondolni-valót is közvetít, ez is hamar nyilvánvalóvá válik, de az összbenyomás mégis az, hogy a tárlat mindenekelőtt fiatalos felszabadultsággal tölt fel. Az ember a nyári hőség ellenére megkívánja, hogy vissza-visszatérjen a kiállítótermekbe. A félszáz kiállító annál is jóval több alkotásával ismét gondoskodott arról, hogy úgy emlékezzünk majd a rendezvényükre, mint az esztendő egyik legnívósabb helyi tárlatára. A vásárhelyiek mellett ezt kolozsvári, temesvári, nagyváradi, nagybányai, sepsiszentgyörgyi, iaşi-i, dévai textileseknek köszönhetjük. Majdnem azt írtam, hogy művésznőknek, de egy férfi is jelentkezett meglepetésszerűen a kiállításra, a mindeddig más műfajban jeleskedő Szabó Zoltán Judoka. Ami egyben arra is bizonyíték, hogy az Ariadné annyira figyelemre méltó jelenség, hogy a képzőművészetek más ágazataiban otthonos alkotókat is képes mozgósítani.

Igen, jelenségként kell kezelnünk, a Maros megyei művészeti élet egyik legreprezentatívabb mozgalmaként, amely a tárlatszervezők (elsősorban Nagy Dalma és közvetlen segítői) kitartásának, következetességének, ügyszeretetének és annak köszönhetően, hogy a nehéz idősza-kokban is ragaszkodtak elképzeléseik megvalósításához, sikerült ezt a roppant munkaigényes alkotótevékenységet ösztönzően éltetniük, a művészeket nemes versengésre késztetniük, és az ország számos fontos kulturális központjából évről évre a legtehetségesebbeket bemutatkozásra idecsalogatniuk. Így nekünk, marosvásárhelyieknek rálátásunk van arra, miképpen alakul, milyen irányokban változik, hogyan gazdagszik, terebélyesedik, újul ez a dinamikusan fejlődő alkotói terület. Íme tehát egy olyan elismerésre tényleg joggal igényt tartó vásárhelyi kezdeményzés, amire sokfelé fel is figyeltek.

Tinédzser életkorra hivatkoztam, de egy rendezvénysorozatra vonatkoztatva manapság a tizenöt esztendő nyugodtan tekinthető az érettség fokának, s ha a Szalon az utóbbi években a szokásos tavaszi időpontjáról át is tevődött a kánikulai hetekre, csalódnunk egyszer sem kellett amiatt, hogy végleg elmaradt volna, a textilesek mindent megtettek, hogy megőrizzék seregszemléjüket, és hivatásuk magaslatára emelkedjenek. Nyilván egyenetlenségek mindig mutatkozhatnak ezeken a kiállításokon, vannak kiemelkedőbb, jelentősebb művek, és láthatók igénytelenebb, feledhetőbb, sebtében összecsapott munkák is, de az utóbbiak fölött hamar átsiklanak a nézők, hiszen a kiállítás bővelkedik olyan textíliákban, amelyek előtt érdemes hosszasan elidőzni. És nem csak a műfaj kiválóságai örvendeztetnek meg alkotóviláguk újabb textiles remekeivel vagy lepnek meg valami váratlannal, a legfiatalabbak is gyakran rukkolnak elő olyasmivel, ami mélyen beágyazódik emlékezetünkbe. Ez is jó az Ariadné kínálatában: mesterek és tanítványok közös jelentkezése a lehető legtermészetesebb dologként realizálódik. És azt se feledjük, hogy interaktívvá tették a rendezvényt, olyan értelemben, hogy a nézők szavazatai alapján évente díjazzák a legnépszerűbb munkákat és alkotóikat. A tárlat másik erénye, hogy egy ideje sikerül katalógust is teremteni hozzá (elkészítésében az oroszlánrész a Puskai Saroltáé), az éppen aktuális megnyitón az előző évi szőnyegek, gobelinek, tértextilek, installációk reprodukciói, résztvevőinek neve, adatai válnak elérhetővé a kiadvány által.

Az előző mondatban már próbáltam érzékeltetni a tárlatra jellemző műfaji változatosságot. De a kiállított textíliák annyira sokfélék, az alkotói ötletek olyan gazdagon pompáznak, a felhasznált technikák és anyagok annyi variánsban öltenek testet, hogy még arra se vállalkozhatunk, hogy egyszerűen felsoroljuk valamennyit. Ez a nevekre is érvényes. Azt viszont általánosabb sajátosságként kijelenthetjük, hogy a szín-, forma- és ritmuskavalkádban nagyobb szerep jut a textilművészet hagyományainak, mint máskor. Kevesebb az installáció, a meghökkenést kiváltó megoldás, a többdimenziós kivitelezés, ami nem jelenti azt, hogy hiányoznának e közkedvelt művészi szakterület újdonságai, a napjainkra jellemző friss irányzatok, a műfajhatárokat feszegető alkotások, szóval bármi, ami az ilyen bemutatkozások sava-borsát képezheti. Nőkről lévén szó, domináns a tárlat érzelmi töltete, és hatványozott a szépség, finomság iránti vonzalom. Mindezek kiteljesítéséhez a résztvevők nagy többsége nem sajnál semmilyen erőfeszítést, fáradságot, időt, energiát. A közönség pedig nyilván hálás, és elismerően észleli is, hogy micsoda munka nyomán született meg egyik-másik kárpit, szőttes- vagy térkompozíció. Tágra nyitott ablakként is felfogható a tárlat, hiszen a hazai textilművészeti műhelyek sokaságába enged bepillantanunk, ahol más és más szándék, törekvés, anyag, technika tűnhet üdvözítőnek, de ha különbözőképpen fogalmaznak is, mi kívülállók is egyértelműen ráismerhetünk a lényegre, amely mindenik alkotó számára egyaránt fontos: az alkotás kimerítő, olykor gyötrő folyamata mindannyiukban a reményt is élteti, hogy munkájuk során egyszer csak rabul ejthetik, magukénak tudhatják a boldogság kék madarát, ennek örömét, elégtételét pedig másokkal, a műveikben gyönyörködő embertársaikkal is megoszthatják majd. Ezt egyébként a Szalon egyik legmegkapóbb szőnyegéből, Hunyadi Mária klasszikus szépségű, plasztikai és festői erényekben egyként bővelkedő, mívesen megmunkált, csomózott kompozíciójából, a realitást és virtualitást álomszerűen egybekapcsoló, szimbolikus alkotásából, Az ablakból véltem kiolvasni. Persze, még jó néhány részletezésre méltó munka és üzenet került a jegyzetfüzetembe azzal, hogy a tárlatkrónikában felidézem őket. Remélhetőleg a későbbiekben erre is lesz lehetőség.