Amit szeretetből fontak

Sok száz népviseletes gyermek és fiatal öltöztette ünneplőbe szombaton Erdőcsinád utcáit. A Maros menti település a kilencvenes évek első felében az elsők között csatlakozott a rendszerváltás után induló Gyöngykoszorú-mozgalomhoz, és a 25 éve született csinádi hagyományt éppen 25 néptáncegyüttes jött megünnepelni, továbbvinni.

Kipirult arcok, izgatott tekintetek üzentek egymásnak déli harangszó előtt az áprilisi nyárban, aztán szép lassan csoportokba szerveződött és elindult a fiú-lány párosok alkotta tömeg. Legelöl Miholcsa József vezetésével a gernyeszegi lovas huszárok vonultak, mögöttük a megnyitón felszólaló szervezők és vendégek, aztán kis tábláikkal a táncosok. Egyesek csendben, a legtöbben énekszóval haladtak, és aki végigszaladt a hosszú soron, mindenhonnan más-más népdalfoszlányt vihetett magával. A felvonulás végén élő koszorúként fonta körbe a táncosok serege a teret, ahol 

Bálint Csaba erdőcsinádi református lelkipásztor, a találkozó főszervezője a Szentírás szavait tolmácsolta.

„Ti vagytok a föld sója”. (Mt. 5, 13) „Ti vagytok a világ világossága” (Mt. 5, 14). „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket;” „Dicsérjétek nevét, körtáncot járva” (Zsolt, 149) – hangzott fel többszörösen a bibliai biztatás. 

Bálint Csaba az elmúlt negyedszázad munkájáért, áldozatáért elődjének, az erdőcsinádi Gyöngykoszorút elindító és sok éven át megőrző Lukácsi Szilamér nyugalmazott lelkipásztornak, a néptánctalálkozót felkaroló helyi önkormányzatnak, a rendezvényre évről évre visszatérő tánccsoportoknak és minden szervezőnek, segítőnek, a presbitériumnak és a falubeli asszonyoknak is köszönetet mondott.

– Ezek a gyönyörű népviseletek nemcsak a falunkat, hanem a hitünket is ugyanúgy díszítik, mint 25 évvel ezelőtt – tette hozzá a lelkipásztor, majd beszéde végén így fogalmazott:

– Egy-egy sikeres Gyöngykoszorú-találkozó után mindig úgy érzem, győzelemmel ékesíti fel az Úr ezt a falut és vendégeit, az egész közösséget.

 

Nem tudták, hogy hagyományt teremtenek 

Lukácsi Szilamér 1994 egyik emlékezetes vasárnap délutánját idézte fel, amikor templomozás után a néptáncmozgalmat megálmodó Szabó György és felesége, Éva meglátogatta otthonában, és felkérte a csinádi Gyöngykoszorú megszervezésére. A 25 évvel ezelőtti első rendezvény, tavasz lévén, a Rügyfakasztó Gyöngykoszorú nevet viselte.

– Öröm volt a lelkünkben, de nem tudtuk, hogy egy hagyomány alapköveit raktuk le – emlékezett a lelkipásztor, majd azt is felidézte, hogy Szabó Éva az első néptánctalálkozóra egy fehér gyöngykoszorút is hozott. Ő és férje voltak a csinádi mozgalom szülői, a rendezvényt felkaroló lelkészek, helyi önkormányzati tagok, a presbitérium és a faluközösség a keresztszülők, akiknek névsora egyre bővült az évek során.

Lukácsi Szilamér az ellenszélről, a mozgalmat gátolni szándékozó erőkről is említést tett, ugyanakkor kiemelte, hogy az áskálódók, kárörvendők kudarcot vallottak, az erdőcsinádi néptánctalálkozót ugyanis sokak szeretete hozta létre, és éltette, élteti évtizedeken át. Gyöngykoszorújuk történetét az egykori lelkész jövőre kötetben szeretné megörökíteni.

 

Nem lehet többé kiszakadni

A politikum részéről Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt. Csép Andrea arról kérdezgette a népviseletbe öltözött fiatalokat, hogy melyiküknek táncolnak a szülei is, és beszélgetnek-e otthon a táncról. 

– Ha nincs tánc, nincs egy külön közösség. Köszönettel és főhajtással tartozunk mindnyájatoknak és szüleiteknek, pedagógusaitoknak is, és azt kívánom, 25 év múltán a gyermekeiteket is hozhassátok el erre a találkozóra – zárta beszédét a képviselő asszony.

Veress Róbert gernyeszegi református lelkipásztor azt a gyermekkori emlékét idézte fel, amikor néptáncosként maga is arra várt, hogy véget érjenek a hosszú megnyitóbeszédek, és színpadra lépve elkiálthassa magát: „Szorítsd meg a derekát!” A lelkész a továbbiakban köszönetet mondott az Úrnak, amiért az új néptáncos nemzedéknek ritmusérzéket és szép hangot adott.

Molnár Attila unitárius lelkipásztor köszöntőjében kiemelte, hogy 18 éve mindig együtt ünnepel az erdőcsinádiakkal, akik: „kincsek Isten látható és láthatatlan szántóföldjén”.

A felszólalók sorát a Marosszék Kulturális Egyesület és a Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila zárta.

– Erdőcsinád példaképe a Gyöngykoszorú mozgalomnak – mondta az intézményvezető, aki 1998-ban szülőfaluja, Kibéd tánccsoportjával jött el először a találkozóra Fazakas János néptáncoktató meghívására. 

– Aki belefonódott ebbe a koszorúba, az nem tud többé kiszakadni. Így van jövőnk – szögezte le Barabási Attila, majd arra kérte a táncosokat, a fellépésük után is maradjanak szépséges viseletükben.

A megnyitó utolsó perceiben Bálint Csaba lelkipásztor Ábrám Zoltán EMKE-alelnök levelét olvasta fel, majd az egybegyűltek közösen mondták el a miatyánkot és énekelték nemzeti imánkat.

Ezt követően az ünneplő tömeg a kultúrotthon udvara felé vette az irányt, ahol péntek óta a 25. Gyöngykoszorú tiszteletére avatott szobor, Miholcsa József A táncospár című alkotása, a Gernyeszegi Polgármesteri Hivatal ajándéka díszeleg. 

 

Népi gyermekjátékoktól a mezőségi táncokig

Amíg a tánccsoportok vezetői a fellépések előtti gyors megbeszélésre gyülekeztek az épületben, a táncosok csoportokba verődve beszélgettek. A legkisebb székely ruhások egyike, egy barna copfos kislány játéktelefont nyomogatott, mások ide-oda szaladgáltak, egy csapat fiatal jégkását kortyolgatott. A várakozás perceit kihasználva, a Gyöngykoszorú színeiből, hangjaiból gyűjtögettünk.

Az erdőcsinádi Árvácska néptánccsoport régebbi táncosai közé tartozik a 15 éves Papp Emőke és a 19 éves Kalányos Sebastian. Emőke tíz, táncos párja 14 éve tagja az Árvácskának. Mindketten a mezőségi táncokat kedvelik leginkább.

– Azok hosszabb, fárasztóbb, mozgalmasabb táncok, mint a többi, ezért is szeretem – mondta Sebastian, aki ötévesen népi gyermekjátékokkal kezdte az ismerkedést a néptánccal. Arra a kérdésünkre, hogy mit adott neki az elmúlt csaknem másfél évtized, gondolkozás nélkül sorolta: tapasztalatot, kedvet, türelmet, fizikai erőnlétet, és persze ismerkedési lehetőségeket. Emőke arra is emlékezett, hogy amikor az Árvácskához került, többen voltak, akkoriban nemcsak kicsi és nagy, hanem középső csoport is tartozott az együtteshez. Marosvásárhelyre jár középiskolába, naponta ingázik, de a heti két táncpróbára mindig marad ideje, energiája.

– Engem felszabadít a tánc – szögezte le a szép arcú, karcsú lány, majd azt is elárulta, hogy legemlékezetesebb fellépése Magyarországon, Pilisborosjenőn volt.

 

Nagyszülők kincsei

Egy üdítőt árusító bódé előtt különlegesen szép népviseletű fiúkra figyeltünk fel. Hamarosan kiderült, hogy kibédi táncosok.

– Ez a piros, zsinóros lájbi még a tatámé volt – árulta el a 14 éves Antal Márk Tamás. Osztálytársa, Mátyus Zsolt Szilárd a csizmáját örökölte a nagyszülőtől. 

– Négy éve, ötödik osztályos korunktól táncolunk. A sóvidéki és a mezőségi táncok a kedvenceink – világosítottak fel a fiúk, akik tavaly is részt vettek az erdőcsinádi Gyöngykoszorún.

– Mindig jó visszatérni a korábbi helyekre – jegyezte meg Márk.

A jégkásás csapat Marosludasról érkezett, a Hajdina hagyományőrző együttesben táncolnak. László Dávid Attila két éve „hajdinás”, 

leginkább a magyarói táncokat szereti.

– Egy kicsit mindig izgulok előadás előtt, de ez az érzés tánc közben eltűnik – mondta a 12 éves fiú, aki néptáncos emlékei közül a lengyelországi fellépést tartja a legkülönlegesebbnek.

 

A soproniak szemével

Az erdőcsinádi Gyöngykoszorúra rendszerint nemcsak a megyéből, hanem távolabbi vidékekről is érkeznek táncosok. Idén a Hunyad megyei csernakeresztúriak jöttek el, a határon túlról pedig a soproni Pendelyes. Az együttes színes repertoárt hozott Erdőcsinádra, műsorukban a seprűs tánc is szerepelt. A 12 éves Kovács Levente kezében volt is egy seprű, azt forgatta, miközben beszélgettünk. 

– Hat éve táncolok, azóta, hogy iskolás lettem. A szatmári verbunk a kedvencem – mondta a vidám fiúcska, aki első alkalommal járt Erdélyben. Tapasztalatait így foglalta össze: – Nagyon szép a hely, tökre tetszik, hogy visszahozza a régi kort.

A 13 éves Gyurasics Annát szülei hároméves korától vitték táncházba, a Pendelyesbe négyévesen került. A bukovinai tánc áll hozzá a legközelebb. Járt már Erdélyben, Torockón és Csíksomlyón, Erdőcsinádot azonban most látta először. Csoporttársával, a vele egykorú 

Németh Borbálával egyetértettek abban, hogy az itteni találkozó bája abban rejlik, hogy egy kicsi faluban rengeteg ember gyűl össze a néptánc kedvéért.

Nemsokára megtelt a kultúrotthon, moccanásnyi hely is alig maradt a folyamatosan befele áramló közönségtől. Egy-egy széken ketten is ültek, hogy lássák az ünneplőbe öltözött táncos lábú gyermeket, unokát. A műsorvezető szerepét betöltő Fazakas János a hagyomány szerint elsőként a háziakat, azaz az erdőcsinádi Árvácskát konferálta be, a következő pillanatban pedig már be is töltötték a színpadot a szép tiszta hangok: „Édesanyám rózsafája, én voltam a legszebb ága…”

A 25 néptánccsoport műsora után a megszokott forgatókönyv szerint a Maros Művészegyüttes táncosai következtek. A negyedszázados Gyöngykoszorút, akárcsak a korábbiakat, táncház zárta.